2019. április 28., vasárnap

Sokan csak tervezik, mi meg is csináltuk. Irány Jeruzalem! - Mecsekit

Valamikor tavaly jelezte Mesemondólány, hogy ismerősei megnézésre ajánlottak neki egy szlovén orchidea-farmot Dobronakon (Dobrovnik) a határ közelében. Természetesen azonnal megígértem neki, hogy hamarosan felkeressük a helyet és kedvére gyönyörködhet a virágokban.

Alig telt el egy év, és az ország földrajzi középpontjánál máris az orchidea-túra időpontját tervezgettük. A kezdeti útvonal jelentősen megváltozott, mivel Taurusék megemlítették, hogy ha már arrafelé tekergünk, ejtsük útba a Muraköz gyöngyszemét, az olasz Toszkána szinte minden jellegzetességét felvonultató borvidék központját is. Egyszóval, irány Jeruzalem!

Hazaérve egyből leültem a gép elé és gyorsan összeállítottam az útvonalat. Beszerveztem egy kollégámat és a feleségét is, majd egész áprilisban izgatottan lestük az időjárás-jelentéseket. Már kb. egy hónapja kiváló motoros idő volt, ám ahogyan közeledett a túra időpontja, egyetlen hétvégére jeleztek csak esőt, szelet és lehűlést. Igen, pont arra a hétvégére! 

Taurussal nagyon eltökéltek voltunk. Megegyeztünk, ha törik, ha szakad, mi nekivágunk. Látva az elszántságunkat az oldalbordák is kijelentették, hogy akkor mindenképpen jönnek ők is. Én előtte is büszke voltam rájuk, a túra végén pedig meg kellett állapítanom, hogy bizony kemény lányok mindannyian!

A terv az volt, hogy a siófoki találkozás után elsuhanunk a déli-parton Balatonkeresztúrig, ott csatlakozik a harmadik motor, majd onnan előbb a 76-os úton, majd a 75-ösön haladva Lentinél teszünk egy kis kitérőt Csesztreg - Nemesnép felé. A határtól kb. 10 km Dobronak és az orchidea-farm, ott körülnézünk, megesszük a szendvicseink egy részét és haladunk Jeruzalem lankás dombjai felé, Drávamagyaródnál átmegyünk Horvátországba, azután a Dráva mellet haladva Berzencénél ismét belépünk az országba, majd Iharosberény és Nagykanizsa között a versenypálya minőségű 61-es út aszfaltján meghajtjuk kicsit a gépeket (CBF1000, DL1000, DL650) és Balatonkeresztúrnál zárjuk a kört.

Az útvonal letölthető innen is

2019. április 28-án reggel fél 9-kor sütött a nap és kb. 40-50 km/ó sebességű északnyugati szél fújt Siófokon, ígéretes 70-es lökésekkel. Ja, most nem szörfözni megyünk?!? Akkor ez bizony elég kellemetlen futam lesz...
A benzinkúton megnyugtattam minden résztvevőt, hogy a széltérkép adatai szerint maximum a Balaton nyugati csücskéig lesz ez a szeles idő, onnan már csendesedik, tehát kb. egy óra oldalszél vár ránk. Határozott voltam, hittek nekem. Sajnos a prognózis nem jött be és én akkor azt hittem egész nap a 20 fokos oldaldőléssel megyünk majd az egyenes úton is, de a határ közelében mégiscsak elcsendesedett.

Motoroztunk már hidegben, melegben, esőben, sötétben, napsütésben, hegynek föl és le, tengerparti homokon, révfülöpi hegyi-buktatón, az Alföldön és sok fővárosban, a Balkánon és Bérbaltaváron, de az erős oldalszéllel még nem sikerült megbarátkoznom. Nem lehet elégszer leírni: büszke vagyok a lányokra, hogy egy szó nélkül ültek mögöttünk, de nyilván magukban azért mormolták: „Hát sosem érjük már el azt a nyugati csücsköt!”

Egy akadálytalan határátkelést követően valamikor 11 óra előtt már a dobronaki Ocean Orchids bejárata előtti parkolóban álltunk. Előkerültek a szendvicsek, a müzli-szeletek és a magyar ember hűséges útitársa: a rántott hús is. Ettünk, ittunk, amit lehetett az elcsomagoltuk a dobozokba és irány az 1500 nm-es őserdő és a 400 féle trópusi nővény!

5 euro a belépő, ennek a fele levásárolható. A bukósisakokat a bejáratnál tettük le a pult mögé. Célszerű a motoros ruházaton könnyíteni, mivel a trópusi növények miatt trópusi körülmények fogadják az érdeklődőket. Én erre már csak bent jöttem rá, így már bejárat melletti banánfa látványától kivert a víz.
Az orchideák gyönyörűek, ezer színben pompáznak, mindegyik növény mellett többnyelvű leírás található (magyarul is). Van vízesés és tó, banán és vanília, bromélia és fikusz. Sőt, pihenőhelyek is, ahol a fáradt utazók megpihenhetnek kicsit.





Majdnem egy órát voltunk a dzsungelben, majd újra nyeregbe szálltunk és irány a jeruzalemi borvidék. Az időjárás itt már kegyes volt hozzánk, így napsütés, 20 fok és mérsékelt légmozgás volt a jutalmunk. A 726-os úton átkeltünk a Murán, majd a 231-es és a 230-as úton haladtunk a cél felé, meseszép tájakon. Forgalom szinte alig volt a keskeny, kiváló minőségű utakon. A 43 állandó lakossal büszkélkedő Jeruzalem táblájánál elkészültek a kötelező fotók, majd városnéző tempóban elindultunk a kanyargós utakon a szlovén-horvát határ irányába.


A drávamagyaródi határátkeléssel nem volt gond, bár itt már voltak határőrök is. Az igazolványok és a motorok papírjainak átvizsgálása nem tartott tovább 2-2 percnél, majd haladtunk is tovább a Dubrava-tó felé. Az út a Dráva mellett halad, igazán impozáns látványt nyújtva. A tó valójában egy 17 km²-es, mesterséges tározó, amit a Drávából duzzasztottak a dubravai vízerőműnek. Ez Horvátország második legnagyobb tava, ám az első sem nagyobb 30 km²-nél (Vranai-tó). A behajtani tilos táblát tévesen értelmezve, bátran felhajtottunk a gátra és nézelődtünk kicsit. Szép-szép, de azért nekem a „tó”, mégis csak a Balaton…


A Dráva-völgyében ismét mellénk szegődött az élénk északi szél és el is kísért hazáig. A tározótól újabb 40 km megtételét követően, ha nagy nehezen is, de beálltunk a berzencei határátkelő megfelelő sávjába (először a legszélső buszsávba kanyarodtam, de nincs rá magyarázatom…), ahol valószínűleg gyanúsak lehettünk, mert annyi ideig nézegették az okmányainkat, mint az elmúlt 10 egyéb határátlépéseinken összesen. Végül csak visszaengedtek az országba.
Később megnéztem: aznap 54 autó és a mi 3 motorunk lépett be. Az átlagosan kb. 2,4 jármű óránként. Gondolom örültek, hogy végre akadt valami tennivalójuk és nem akarták elkapkodni. Köszönjük, hogy éberen őrzitek a határt!

A csurgói tankolást követően megcsodáltuk a Somogyi-, majd a Zalai-dombság egybefonódó lankáit és a virágzó repceföldeket, elrobogtunk a somogycsicsói bekötőút mellett (üdvözlet Balatoncsicsóra!), majd picit megkoptattuk még a gumikat a 61-es úton. Nagykanizsánál ráfordultunk a célegyenesbe, ami egyeseknek 50, nekünk 100, másoknak 160 km-t tartogatott még.
Én hazafelé már a következő szlovén-osztrák túrán törtem a fejem. Imádom azt a vidéket, egyszerűen olyan, mintha egy mesefilm terepasztalán motoroznánk…

Remélem a résztvevők azóta már megbocsátották az indokolatlan meteorológiai optimizmusomat és azt a pár visszafordulást, „tévutat” is, amit a GPS szolgai követése miatt elszenvedtünk… 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése