A 8-as!
Tervezzük már egy ideje, hogy meg kellene látogatunk a horvátországi 8-as utat. Rengeteget lehet róla olvasni, igazi bakancslistás hely. Úgy tudom, hogy érdemes tavasszal vagy ősszel meglátogatni, elkerülve a nyári nagy tömeget, főleg a nyugat európai nyugdíjasok lassan vánszorgó lakóautóit. A 2022-es év húsvéti hosszú hétvégéje megfelelőnek ígérkezett a túrára. Ezúttal három motorból és személyből állt a csapatunk, Tomi és Cici barátommal kerekedtünk fel.
Április 15.-én, Nagypénteken indultunk el a M7-esen és a terv az volt, hogy Károlyvárosig autópályán haladunk, majd a 23-as főúton érjük el végcélunkat, Senj városát. A 23-as út sok helyen nagyon kellemesen kanyarog, motoros szempontból kár lenne az autópályát választani helyette. Közben megálltunk megcsodálni a Tounj hidat, itt egy kellemes folyóparton lehet megpihenni.
Tounj híd
Később, nem messze a tengerpartról találtunk egy kilátópontot, ahonnan belátható volt az egész környék.
A szállás elfoglalása után beültünk egy, a parton található étterembe, ahol egy magyarul beszélő pincér fokozta a hangulatot a jókedvével és kedvességével. A helyi ételekből álló vacsora elfogyasztás után egy kellemeset sétáltunk a parton és az óvárosban.
Másnap reggel hatalmas, viharos szél fújt a parton, erősen hullámzott a tenger is. A terv erre a napra az volt, hogy déli irányba lemotorozunk kb 120km-t, majd vissza. Közben a Velebit hegységbe fel, egészen Brusane-ig, majd vissza a partra és végül ismét Senj-ben fejezzük be a napi etapot. Indulás után hamar rájöttünk, hogy nagyon óvatosan kell húznunk a gázt, mert a nagy lökések miatt vagy a felezővonalon fújt át minket vagy az út széli szalagkorlátokhoz kerültünk túl közel, a sávunk közepén próbáltunk lavírozni. Ahogy haladtunk előre úgy szoktunk hozzá egyre jobban a gyengébb és erősebb széllökésekhez, a nap végére pedig már szinte nem is foglalkoztunk vele. A reflexeink sokat fejlődtek ezen a napon. A 8-as utat nem hiába dicsérik annyian és az egekbe magasztalják. Egy hihetetlenül jó minőségű, egyeneseket csak nyomokban tartalmazó, gyönyörűszép panorámával megáldott aszfaltcsík.
A 8-as út végig a parton vezet, gyönyörű panorámával
Nagyon élvezeteset motoroztunk a viharos légmozgás ellenére. Az időjárásra ezt leszámítva nem lehetett panaszunk, kicsit hűvösebb volt, de szinte végig napsütésben gurulhattunk, eső egy csepp sem esett. Sajnos a szél nem nagyon akart csillapodni, volt több olyan pihenőhely, ahol szerettünk volna egy pár fénykép erejéig szünetet tartani, de megállás után nem mertünk leszállni a motorokról olyan keresztszél fújt, ezért inkább folytattuk utunkat. Később már a légárammal szemben álltunk meg, így nem tudott annyira belekapni a mocikba. Az egyik ilyen megállónál szépen leparkoltuk a motorokat, (ilyenkor a sisakokat biztonságos helyre kellett elhelyezni, nehogy meglepetés érjen és repüljön a tengerbe) beékeltem a sisakomat a motor plexije és a kormány közé, ahol már többször bizonyított az a hely szélvédelem szempontjából. Készült pár kép, egy sziklára is felmásztunk a szebb fotók reményében. Ekkor egy, az addigiakhoz képest nagyobb fuvallat érkezett, a sisakomat lefújta az aszfaltra, majd begörgette a szakadékba, a sziklákon pattogott a kobak, repült róla a plexi, az intercom. Meghűlt bennem a vér! Ha a tengerben köt ki vagy olyan helyen, ahonnan nem tudjuk visszahozni, esetleg rommá törik, akkor hogyan jutok haza? Mivel megyek el sisakot venni és azt sem tudom hová? Motorra nem szívesen ülnék fel így, más mögé meg pláne! Stoppoljak egy autóst aki elvisz újat venni? Nem lenne egyszerű a szitu! De hatalmas szerencsénk volt! Cici barátom nem kímélve magát, lemászott a szakadékba a sisakom után, összeszedte a plexit és egy bokor tövében, pont a még mélyebb katlan szélén felmarkolta a bukót is. Azt hiszem mondhatom, hogy akkor ott csoda történt! A plexit és a napszemüveget is csak visszapattintottam a helyére, ahogy a sisakbeszélőt is. A héj és a plexi körben karcos lett, egy-két kisebb ütődés, de semmi komolyabb baja. Nagyon olcsón megúsztam a történteket!
A kép jobb oldalán található a szakadék, ahová begurult a sisak
A mentőakció
Miután túltettem magam a sokkon, folytattuk utunkat. A forgalom egész nap nem volt vészes, jól lehetett haladni. Délután visszaértünk Senj-be, lőttünk egy pár képet a kikötőben.
Majd vissza szállásra, gyors zuhany és irány kajálni.
Senj nagyon szép városka
A harmadik és egyben utolsó napon sem szerettünk volna a legrövidebb úton hazamenni, ezért meglátogattuk a Zeljava légibázist és Rastoke vízeséseit. Reggel mesélték az utcán, hogy nem engedik fel a motorosokat a 8-as útra sem északi, sem déli irányba a viharos erejű szél miatt. (Menyus látta az előző napi képeimet a közösségi oldalakon, ezért felhívott, hogy mi a helyzet Senj környékén, mert túrát vezet ezen a napon is és nem engedik fel őket a 8-as útra. Sajnos nem szolgálhattam neki jó hírekkel.) Mi amúgy is keleti irányba mentünk volna, de nem a 23-as úton hanem egy kisebb, egysávos hegyi úton, ahonnan ismét belátható volt az egész partszakasz gyönyörű panorámával, szerencsénk volt, hogy nem erre a napra hagytuk a 8-ast. Úton a légibázishoz, a hegyekben fel kellett vennünk az esőruhákat, mert először eső, majd havaseső fogadott minket. Sok mindenre számítottunk, de arra nem, hogy -3fokban kell motoroznunk másfél órát. Az előrejelzés még hasonlót sem mutatott. A csapadék ráfagyott a motor plexijére, az esőruhákra és a pinlock sem volt már a helyzet magaslatán.
Attól féltünk, hogy lefagy az út és motorokkal nem lehet kellemes érzés jégpáncélon motorozni. De valószínűleg le voltak sózva az utak, mert a nap folyamán később láttuk, hogy csupa fehérek lettek a járgányok. Ahogy ereszkedtünk lefelé, úgy emelkedett a hőmérséklet is. Minden további celsius foknak örültünk, majd amikor elértük a légibázis közelében található Douglas C-47 "Dakota" repülőgéphez már +4fokot mutattak a motorok hőmérői.
Folyamatosan olvadt fel a jég a plexiken, majd az ujjaink is egyre több vérhez jutottak. Kis szünet után folytattuk utunkat a nem messze található Zeljava légibázishoz. Ez volt Jugoszlávia legnagyobb földalatti repülőtere és katonai légitámaszpontja, Európában is az egyik legnagyobb volt. Bejártuk az alagutak egy részét és a kifutópályát is meglátogattuk, aminek a vége már Boszniában található.
Régen így nézett ki a bázis
Bonyolult rendszer épült a hegy gyomrában
Az egyik kifutópálya
Ezek után Rastoke vízeséseinek leglátogatása volt soron, ami amúgy is útba esett. Sok időt nem töltöttünk itt, pedig egy pár órát megérdemelne a hely. Én pár éve már jártam itt, nagyon szép kis városka.
Rastoke
Az út további részében csak a határon lévő fennakadás érdemel szót. A hivatalos álláspont szerint EU állampolgárnak nem kell már semmilyen oltási vagy egyéb igazolás, határellőrzés nélkül lehet ki- és behajtani Horvátországba. Ennek ellenére mindkét irányban határellenőrzésbe futottunk növelve ezzel az menetidőt. Kifelé háromnegyed óra, hazafelé pedig fél órába telt átjutni. Nem nagyon értettük az okát a fennakadásnak, mert nagyon lassan haladt a sor és minden autóval percekig szórakoztak, de látszólag semmit sem csináltak velük. Cici vette a bátorságot és megkérdezte a kedvesnek nem nevezhető magyar határőrhölgytől, hogy mi az oka a várakozásnak? Hát nem kellett volna! Flegmán megjegyezte, hogy egy autó öt perc és amúgy is nem érti, hogy miért van itt ennyi ember, miért nincs mindenki otthon, hiszen ünnep van?! Lehet én gondolom rosszul, de egy négynapos húsvéti hétvégén miért kellene otthon ülnöm? Nem karácsony van! Ezek után már semmi említésre méltó dolog nem történt, jól haladunk hazafelé!
Aki gondolkozik rajta, hogy megnézné a 8-as utat, az ne vacilláljon! Mindenképpen visszamegyünk még mi is, szerintem nem is egyszer! Csakis ajánlani tudom! Nincs messze, jók az utak, szép a környék, a szállások meg... Erről inkább írok még egy pár sort!
Egy hónappal korábban foglaltam egy minden szempontból jó apartmant, nyugodtan vártuk az indulást. De egy héttel az érkezés előtt visszamondták, csőtörésre hivatkozva, amit nem tudnak elhárítani az érkezésünkig. Gyanús volt a dolog, több helyről is hallottam, hogy a horvátoknál előfordul az is, hogy az érkezés napján, ott a helyszínen letagadják vagy visszamondják a foglalást és konkrétan ott állsz a szállás előtt és nincs hol aludnod, mert közben kiadták másnak a szobádat. Valószínű, hogy ezt a booking-osnál nem tudják megcsinálni, ezért mondták vissza a miénket is egy héttel korábban. Szerintem befogadják a booking-os igényt és ha nincs rá másik jelentkező, akkor minden rendben, viszont ha más bejelentkezik mondjuk telefonon, akkor a booking-ost visszamondják és így jobban jár mindenki, kivéve azt, akinek törölték a foglalását. Keresnem kellett egy másik apartmant hasonló feltételekkel, de nem volt egyszerű egy héttel az indulás előtt. Kicsit drágábbat és kevésbé jót találtam, ezért írtam a booking-nak, hogy ilyen esetben nem jár valami kompenzáció? Három hét múlva válaszoltak, akkor már lenyugodtam és hagytam az egészet a fenébe.
Még egy érdekesség a második hellyel kapcsolatban, ahol végül megszálltunk. Amikor odaértünk nem volt egyszerű elfoglalnunk az apartmant. A lényeg az volt, hogy a szálláson senki sem beszélt angolul, pedig a booking-on jelezték, hogy igen. Elég nehéz volt megértetni a segítő kiscsajjal (aki szerintem játszotta a hülyét), hogy két apartmant foglaltam és hárman szeretnénk ezekben megszállni. Ha a booking applikációjában nem tudtam volna képet mutatni a szobákról, akkor szerintem nem is tudtuk volna birtokba venni őket. Kb 20 perc után végül minden rendeződött, de meg kellett érte izzadni. Nem tudom ha telefonon foglalunk, akkor mi történt volna? Reggelit sem kaptunk, pedig azt is megígérték, hogy plusz pénzért a saját éttermükben ez rendekezésre áll. A szálláson rákérdezve, azt mondták, hogy csak főszezonban lehetséges. Nincs reggeli! Azt ígérték a korábbi levelezésünkben, hogy védett helyen tudjuk tárolni a motorokat. Ott kiderült, hogy nekik az utcán való parkoltatás kimeríti a biztonságos hely fogalmát. Normális volt a környék, nem volt semmi probléma, de nyugodtabbak lettünk volna, ha zárt kapuk mögött tudhattuk volna a járgányokat.
"A biztonságos hely"
Szóval a szállásokkal óvatosan kell bánni! De az is lehet csak mi fogtunk ki két problémás vendéglátót, nem tudom!
