Törzsasztal 1

Elindítottuk a motoros szezonon kívüli találkozóinkat, minden hónap első szombatján találkozó az Andretti kávézóban.

Képek

Gokart Asia Center

A téli, nem igen motorozható időszak egyhangúságát egy gokartozós programmal törtük meg.

Képek

Menyus beszámolója az amerikai túrájáról a Kraftwerk bisztróban

Menyus elment a kedvünkért :) a világ túl felére, végig szenvedett ott 6 hetet, mindezt mindenféle anyagi támogatás nélkül teljesen saját finanszírozásban, majd egy esti beszámoló keretében átadta tapasztalatait személyesen is. Volt pár új információja is, annak ellenére, hogy egy nem túl rövid 40 részes videó sorozatot is készített az útról.

Képek az eseményről. (a pizzát Menyus már nem finanszírozta, hiába volt pénz a majomra, banánra már nem jutott. :)

Az eseményről készített videókat itt találod.

Klubgyűlés

Idén is volt mit megvitatni az éves klubgyűlésünkön, köszönjük a szervezést, mindig jó találkozni!

Képek

Tihanyi kolbászolás

Lassan az ősz közepén minden motorozható időt meg kell ragadni, egy kisebb csapat elgurult Tihanyig, kalandokat keresve.

Képek

Októberben Ceredre - Bacus

Vannak olyan emberek, akik több száz km-t képesek utazni, hogy havat lássanak, esetleg egy hétvégén síelhessenek. A helyzet az, hogy mi akik általában 2 keréken egyensúlyozva éljük az életünk, nos nekünk nincs szükségünk ilyen mondvacsinált indokra, hogy legyen hó!

Legyen jó! Ennyi. Szép számban, mondhatni várakozáson felül gyűltünk össze és indultunk el egy kis szerpentinezést követő ebéd melletti beszélgetésre.

Képek

A ceredi kanyarokról egy vágatlan videó is készült El DonFuerte tollából, akarom mondani kamerájából. Figyelem a nyugalom megzavarására is alkalmas felvételek. :)

Pacalpörkölt próba - Bacus

Csodás időben újabb gasztro célpontot teszteltünk. Hogy is mondjam, hát melegen ajánlott! :)
Persze az út nem egyenes, hála a részeg geodéták istenének, sosem az. :) Volt közben kilátó, meg lenéztünk Velencére a plázsra is.

Hazafele elkészítettük a klub rangidős motorjairól a képet a 2020-as VSCH naptárba. Vajon melyik hónapban látható?

Képek

Füreden beköszöntött az ősz - Bacus

Sokáig gondolkoztam, hogy készüljön e ide a V-Strom klub túrái közé leírás a tegnapi túránkról, hiszen ez nem klub gurulás volt, illetve fórumunkon mostanában elindult negatív folyamatokat tovább heccelni sem szeretném, de aztán legyőzött az az élmény megosztási vágy, ami a legtöbb facebookost is jellemzi és amiben én nem veszek és soha nem is fogok részt venni. Csak itt, csak most, csak nektek. Áthidalandó a problémát, jó bő lére eresztem a történteket, így már sokan ezt sem olvassák majd el. 😊

Béke van srácok..minden jó elmúlik egyszer.

A gurulás előzményeiről pár szóban muszáj beszélni, mert persze jelentősége van erősen az útvonal kialakulásában. Ispán, Bubi és Nabs rég óta nem találkoztak, felvetődött, hogy a vasárnapi napon lenne egy kis közös gurulás valami közeli helyre, esetleg betévedni kicsit Zakopane-ba egy fagylaltra, ilyesmi. 

Nabs által javasolt útvonal valami ilyesmi lett volna. Ispán megosztotta ezt velem is, aki kerek perec elzárkóztam, nekem ez sok, 700 km, reggel 6-kor már a találkozóponton lenni ami jelen esetben Rétság, esetleg Balassagyarmat, na nem.. Ha korán akartam volna kelni (nap mint nap), akkor villamos vezető lennék, nem motor vezető?! Én maximum mérem a villamosokat! Kis alkudozás után mindenki Ispánra hagyta a tervezés súlyát (legyen amit akarsz b+, csak menjünk valamerre). Így lett az úti célunk Feketebalog, ahol majd jól megtekintjük a helyi skanzen múzeumot és kisvasutat. Igaz, hogy egy kisvasút nézegetéshez elég Felcsútig menni, de ez mégiscsak egy egész napos program így, meg az idő is szép, meg eszünk is egy jót, meg Szlovákia a mi földünk, et cetera et cetera..

A rétsági benzinkúton 9.30 kor volt a találkozó, ahonnan 6 motorral indultunk tovább. Nabs még beszervezett két emberkét ugyanis, egy nem VSCH klubos barátját és Alfit is sikerült rávennie, bár ő mondta, hogy ebéd után haza indul, halaszthatatlan családi program várja.
Rétságig egyébként igencsak nem volt melegem, a hőmérőm 15 foknál is mutatott kevesebbet helyenként, de én jobban szeretem a hideget, az ellen könnyebb beöltözni, mint a meleg ellen levetkőzni. Mire oda értünk a Kékkői várhoz, már nyoma sem volt a hidegnek. A vár mellett szerintem már mindenki elgurult legalább egyszer, de mi most meg is álltunk. Raknék be ide pár képet, de megint sikerült valamit rendesen elbénáznom. 2 nyomorult gomb van az Osmo pocketen, de még ez is soknak bizonyult számomra. Én meg voltam győződve róla, hogy rengeteg fényképet készítettem, de valahogy mégsem sikerült egyet sem, utólag végig gondolva bőszen nyomkodhattam a másik (funkció váltó) gombot és egyszer sem nyomtam meg az amivel exponálni kellett volna.

Az egyetlen itt általam készített kép

Innen egy 60 km-es etapot megtéve Kriván -ban álltunk meg ebédelni, ahol a nyelvi nehézségeket alig tudtuk leküzdeni a helyi Steiner Kristóf hasonmás pincér ugyanis nem beszélt csak szlovákul. Egy kedves tolmácsnak tanuló vendég hölgy végül segítségünkre sietett, és magyarul is halhattuk, hogy sajttal sonkával töltött hús (cordon bleu) az nincs! A rendelt étkek finomak voltak, gyorsan kihozták, a végén a fizetés is probléma mentes volt. Nagyon jó időben voltunk, még nem volt negyed kettő..

Ispán jellegzetes vidámsága, egyébként remek hangulat volt, Bubiról nem a legjobb kép

Én ezt ettem, ez csirkemell csíkok gombás pörköltes szafttal, szalma krumplival. Isteni volt

Gyanítom, ez sima rántott hús

Ennek az éteknek Alfi tudja a szlovák nevét is, egyébként megkóstoltam ezt is, nagyon "baszó" volt ..
UPDATE: Nota bene - Csernoholszky szelet 

Itt Nabs megkezdte az első ígérgetést, hogy 7-re tuti otthon vagyok

Alfi nélkül folytattuk utunk, pazar tájakon, Ispán térképről (is) navigálva, egészen a kisvasútig.

Itt egy kis majdnem körpanoráma.

Ha már vasutat emlegettünk, legyenek rajta a sínek is.

Nabs innen is haza telefonált, biztos ami biztos, 7-kor otthon !

Még mindig csak 13.45, de már megy az ÚJRA TERVEZÉS

Rövid tanakodás után, mivel 7-ig mindenki ráért, Ispán vezetésével tovább indultunk északnak, mert arra vannak a jó kanyarok, meg az idő is szép volt, meg benzinünk is volt még bőven, szóval egy picit több mint 100 km még belefér..

A Csorba tóhoz vezető elágazásnál már látszott, hogy oda már nem tudunk felmenni (ezt kicsit bánom, de majd legközelebb !!!), mert kezdünk elúszni az idővel. Az este 7 órás haza érkezés kezdett bizonytalanná válni 😊, így aztán folytattuk utunkat Ótátrafüred-re. Festői a táj, ezt nem lehet leírni, miközben ott sütkéreztünk a napon, Bubi viccelődött is, hogy csak fel kéne menjünk arra a kis csúcsra, amin van egy kis fehérség a tetején...

Képeslap, egy öregasszonnyal (Ispán 260e-t futott gépe) és egy még idősebb paripával, amin a csodás ledes világítás van.

Na tessék, tudtam én, hogy a lángos nem magyar étek, se a pecsenye kolbász..

Legyen nálad ajró ha éhes vagy, mert itt sem olcsó semmi sem

Mi még nem voltunk éhesek, így a kaját kihagytuk de jó volt kicsit pihenni már, sütkérezni a napon, feltöltődni. Itt már közel 4 óra volt, lassan de biztosan tudtuk, hogy 7-re már nem leszünk otthon, de én ezt ott cseppet sem bántam! 

Elindultunk haza felé, Ispán remek tempót diktált elöl, igazán nagyot élvezkedve faltuk a km-eket. Pár száz méter előnyért Garmin képes lett volna bevinni minket a susnyásba, de Ispán általában nagyon ügyesen felül bírálta az ajánlást, bár egyszer és erről majd videó is lesz, egyre szűkülő utca után egy kis gyalog hídon keltünk át, hogy visszataláljunk a fő útra. (szép a Garmin, jó a Garmin)

Volt egy KIA rendszámú kék suzuki, ezt kb 5x előztük meg, szerintem tuti azt hitték, hogy mi ott játszadozunk velük, szándékosan félre, mit félre, lesbe állunk, hogy amikor elmennek mellettünk utánuk iramodhassunk.

Mivel a paripák hirtelen nagyon szomjasak voltak, muszáj volt itatnunk őket, így mulatnak a magyar urak, hiszen alig 60Ft-al (átszámolva) volt drágább egy liter mint itthon. Csak Ispán nem tankolt, aki feszegette a vén asszony határait, Balassagyarmati tankolásnál 450 km-t mutatott a napi számláló a legutolsó tankolása óta. És még volt benne kb 2,5 Liter ! Ispán, el ne add a motorod, mert nem csak, hogy egyre jobban fogyaszt, de meg kellett állapítanom, hogy Stephen King előbb tud a motorodról, hát tuti vénasszonynak hívja Christine-t 😊. Mondom ezt azért, mert már elég jelentős kilométert mentem mögötted motorozva, de jobb oldali helyzetjelződ sosem égett, akár csak a bal féklámpád. Ahogy mentek le a fények, egyszer csak kigyulladt a jobb oldali helyzetjelző is. A bal oldali kipufogódból még nagy fordulatnál se jön füst! Hejj, ha egyszer lemosnád...

Mivel a nap igencsak gyorsan ment lefele a horizonton, Nabs újabb telefonjában már kereste a megfelelő szavakat, hogy miért is nem érünk haza az ígért időben. Volt benne a "kicsit eltévedtünk"-től a "GPS azt kalkulálta" -tól minden, nagy kár, hogy nem jegyzeteltem, mert egy jó kifogás aranyat ér!

A szembe sütő nap igen zavaró volt (nyugatnak tartottunk), de Ispán rendületlenül tolta neki, sokszor csak a jobb kezével fogva a kormányt, csak most nem a karóráját nézegette az idő miatt (minek is van a stromon óra?), hanem napellenzőként használta. Nekünk viszonylag egyszerű dolgunk volt, nem maradtunk le, akkor nem kellett messzire nézni. Ha Ispán azt hitte, hogy a nap eltűnésével jó lesz, hát tévedett, mert azt a fény árt amit Nabs Bubi és én prezentáltunk mögötte (pedig a kieg lámpám én le is kapcsoltam), az nem volt minden napos (simán csak napos volt).  Nabs a visszapillantóba hol alacsonyan szálló UFÓnak nézett ki, hol egyszerűen egy félelmetesen üldöző gyorsvonatnak.. Ispánnak ránk is kellett szólnia, hogy maradjunk már le, mert semmit nem lát. Mondjuk nem tudom mi közünk van ehhez, mert amilyen rossz a szeme, egyébként sem sokat! 

A vége, km számlálóm szerint valahol 620 km körül volt, persze okos Garmin, szép Garmin jól rámcáfolt. Igaz Ótátrafüreden le is fagyott, menet közben vagy 10-15 mp folyamatos bekapcsoló gomb nyomással tudtam resetelni...

Akit még érdekel ezek után az útvonalunk, az ide kattintva megnézheti merre jártunk.

Ja, és a cím, hmm, mint a viccben ahol Moszkvában Ladákat osztogatnak, na így. Mert nem az ősz, hanem mi, nem Balatonfüredre, hanem Ótátrafüredre, és nem beköszönt, hanem benézett. Egyébként minden stimmel.

Összes kép itt tekinthető meg.

RIP Zozohohó - Bacus

Zozohohó barátunk sírja az esztergomi temetőben. Nyugodj békében Zozó.

Képek

Ausztriai túra - Xejboster

Sokat gondolkozva az úti célon végül is Ausztriába vezetett az utunk egy közepes hosszúságú túrára.

Élve Toncsi77 egykori klubtag teljes ellátást magában foglaló felajánlásával, nála szálltunk meg 4 napra Hermagorban. Kaptunk tőle egy külön szobát fürdőszobával, reggelivel és nap közbeni főtt étellel, amit ő készített. Mind ezért nem volt hajlandó semmit sem elfogadni, teljesen ingyen látott minket vendégül! Az Isten tartsa meg a jó szokását! 😊

Nagyon örültem, hogy végre találkozhattam vele személyesen is, mert a motorom az ő tulajdonában volt évekig. Két éve vettem tőle, de most először csaphattunk egymás kezébe. Azt eddig is tudtam, hogy egy remek ember aki nagyon segítőkész, de minden várakozásomat felülmúlta a vendégszeretete. Köszönöm ismételten Toncsi, hogy vendégül láttál minket és segítetted a túránk megszervezését! 

Nem voltak előre megtervezett túraútvonalaink, egyedül a Grossglockner-t akartuk mindenképpen megnézni közelebbről. A többi nevezetes hágót és útvonalat vendéglátónk ajánlotta. Nagy előny egy helyben élő ember iránymutatása alapján túrát szervezni, mert amit megnéztük azok egytől-egyig pazar helyek voltak hibátlan utakkal. Rengeteg dolgot nem is tudtunk megnézni, mert Ausztria bővelkedik a hegyekben, hágókban és az élvezetes aszfaltcsíkokban, amik nagyon jó minőségűek. 

Azért egy párat mégis sikerült meglátogatni.

1.nap: Érdről indultunk reggel 7 óra körül és az M1-esen közelítettük meg Ausztriát majd az A2-esen folytattuk utunkat. A vége felé belefutottunk egy nagyobb esőbe, de mire Hermagorba értünk már meg is száradtunk. A kis V-Strom-ot nem az autópályára tervezték, sajnálom ilyenkor szegényt, de így is elég hosszú volt az út, nem volt idő mellékutakon motorozgatni.

Ilyen volt a kilátás a szállásról - Nassfeld

2.nap: Reggeli után meglátogattuk a Grossglockner-t, déli irányból támadtunk. Már az oda vezető út is csodás volt, gyönyörű helyeken kanyarogtunk. A Grossglockner Hochalpenstrasse egy fizetős útszakasz, motorokra 26.50 Euro a napijegy.

Általában a nevezetesebb panorámautak fizetősek, ez a legdrágább és a leghosszabb is egyben. 

Sajnos valamilyen szinten csalódás volt a hegy, mert körbevettek minket a felhők és fent a Edelweissspitze-n 50 méternél nem nagyon láttunk távolabb. Tehát nem láttunk semmit a Grossglockner-ből. 

Csak ennyit láttunk a tájból - Edelweissspitze

Megvettük a kötelező hűtőmágnest és abban a reményben indultunk el az északi kapu irányába, hogy mire visszaérünk a csúcsra hátha felszáll a köd (sajnos nem így lett). Szerencsénkre nem volt nagy a forgalom, ezért jól lehetett haladni.

Az északi kapunál bekaptunk pár falatot és visszafordultunk. (Itt a motorosoknak külön sorompó van, nem kell beállni a hosszú kocsisor végére és nem kell előrefurakodni a sokszor kilométeres sorok elejére. A kapuk mellett a jobb oldalon van egy külön motoros parkoló. Ott letámasztva a vasat be kell menni az infopoint-ba, megvenni a jegyet és egy külön sorompón engedik be a kétkerekűeket.) A napijegy többszöri belépésre jogosít fel. Tehát ha kijössz a kapun akkor is vissza lehet menni. De mielőtt beállsz a sorompóhoz be kell menni ugyancsak az infopoint-ba, ott adnak egy érmét és azt bedobva a sorompónál az felnyílik. 

Az északi kapu

Meglátogattuk még a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe-t ahonnan csodák kilátás nyílt a Pasterze-gleccserre. A külön motoros parkolónál vannak ingyenes csomagmegőrző szekrények ahová be lehet tenni a cuccokat és így nem kell kézben vinni őket.

A Pasterze gleccser

Ezután visszamentünk a déli kapuhoz. Nem sokkal utána eleredt az eső. Gyors beöltözés, majd irány vissza Hermagorba. Útközben hatalmas viharba kerültünk ami az előrejelzés szerint még órákig tombol, ezért nem álltunk meg.

A Grossglockner hivatalos weboldala

3.nap: A mai napra két közepesebb hosszúságú túra volt betervezve. Egy délelőtti és egy délutáni. Mivel nem szerettünk volna ismét hatalmas esőbe belefutni ezért a délutáni etap bejárása kérdéses volt. Akármennyire is jó dolog ilyen szép helyeken túrázni, esőben nem annyira élvezetes. Reggel elindultunk a Nassfeld-re, hogy aztán az olasz oldalon ereszkedjünk le. 

Kilátás a Nassfeldről

Tettünk egy kört a Pontebba-Tolmezzo-Paluzza vonalon, majd a Plöckenpasson értünk vissza Ausztriába. Kb. 150 km-es kör. A Fiume Fella folyó völgye valami csoda, az egyik kedvenc szakaszom volt az egész túrán. Még a határ előtt félreálltunk pár fényképet készíteni, de hamarosan menekülnünk kellett, mert ismét nekiállt az eső. Szerencsénkre a hegy megfogta a felhőket és az osztrák oldalon sütött a nap. 

A Plöckenpass tetején

Ilyen kanyarból volt a legtöbb

Visszamentünk a szállásunkra és ebéd után elindultunk a délutáni körünkre, mert nem mondtak esőt. A cél a Goldeck volt, oda-vissza kb. 140 km. Útközben egy útlezárásba futottunk ezért kerülnünk kellett amit utólag nagyon nem bánok. Egy nagyon szép és élvezetes útszakaszon találtuk magunkat ahol a belátható kanyarok miatt hatalmasat lehetett motorozni. Hosszú elnyújtott kanyarok, közepes minőségű út, a moci nagyon élvezte (meg én is)!

A Farchtensee mellett

A fizetős Goldeck Panoramastrasse-n lehet felmenni a Goldeck-re. Motorosoknak 8.50 Euro a napijegy. Ez az út is nagyon élvezetes és jó minőségű. Közben azért észnél kell lenni, mert tehenek keresztezhetik az utunkat. 

Pazar a panoráma a Goldeckről

A csúcsra felérve nem sokat tudtuk élvezni a szép panorámát, mert ismét eleredt az eső, de láttuk, hogy ezt nem tudjuk megúszni, úgyhogy beöltöztünk... 

A Goldeck hivatalos weboldala 

4.nap: Nem szerettünk volna egyből felmenni az autópályára és irány haza, ezért beterveztünk még egy alpesi utat. A köztes cél a Villacher Alpenstrasse-n keresztül a Dobratsch volt. Fizetős kiváló minőségű útszakasz ez is, gyönyörű kilátással a környékre. Motorosoknak 11.50 Euro a napijegy. 

A Villacher Alpenstrasse hivatalos weboldala

Egy kis pihenésre is volt időnk

Pontosan mutatta az időt

Itt is sok ilyen kanyar volt 

Utána irány haza és kivételesen nem eredt el az eső, végig kellemes időben motoroztunk, de 30 fok várt minket itthon. 

Elmondható, hogy a négy nap alatt végig kellemes motoros időnk volt, amit csak az esők zavartak meg néha, de hál istennek már csak akkor amikor visszafelé mentünk Hermagorba. Nagyon jól éreztük magunkat, érdemes lenne még visszatérni és Ausztria többi csodáját is megnézni és tovább gyűjtögetni a matricákat amiket a panorámautakon kaptunk vagy vettünk. Valamint tiszta időben megnézni a Grossglocknert! 😉 A négy nap alatt kb. 1800 km-t mentünk, a kanyarokat nem számoltam, pedig elég magas szám jönne ki!

Kárpát nagykanyar - Primato Pista

Bár a januárban lefektetett tervek szerint klubtársakkal és oldalbordákkal abszolváltuk volna a túrát, az élet úgy hozta, hogy ’márkaidegen’ barátommal ketten indultunk Romániába. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy a Transalpina és a Transfogaras mellé behúzunk egy kis Erdélyt Farksalaka-Szováta vonalon, majd innen visszafordulunk és Kolozsvár-Nagyvárad felé jövünk haza, de miután szétporladt a társaság, kicsit nagyobb szabadságot adtunk magunknak. A feleségemnek is csak annyit mondtam, hogy majd jövök.

Az első etapban szombat délután az arad megyei Solymosvárig jutottunk. Találomra, az utcáról mentünk be szállás után érdeklődni. Kis szobát és reggelit kaptunk a 7es főút mellett, a vár közelében található panzióban. Még nem hordtuk fel az összes motyónkat a motoroktól, amikor a házigazda grillpartira invitált bennünket. Két magyar, két román és három bosnyák társaságában vendégül láttak bennünket: a csevapokat és a pácolt tarját nagy műgonddal egy vega srác sütötte. Természetesen a szilvapálinka is előkerült. Ennek is köszönhetően mindenki kedves és nyitott volt, este egyedül a lépcső mellett álló alak nem viszonozta a köszönésemet. Reggel aztán ennek okára is fény derült.

Megfogtam, biliacélból készült hitvány másolat

Összességében a román tulajdonosnő igazán kitett magáért. (150 LEI-t, nagyjából 10.500 Ft-ot fizettünk ketten. A szálláshely Casa Dorgo néven a Bookingon is megtalálható.)

Vasárnap reggel maradtunk a Maros mellett, egészen Déváig kanyarogtunk az álmos kis 7-es úton. Dévától aztán felélénkült forgalomban Szászsebesig mentünk. Itt utunk ár-érték arányát tekintve a legjobb szálláshelyét béreltük ki, a 67C út mellett ugyanis egy új építésű, teljesen felszerelt apartmant kaptunk 180 LEI-ért (12.600 Ft, palmrezidental.ro).

Erősen ajánlott kategória

Mivel 30 fok feletti dög meleg volt, az aznapi motorozást délben elengedtünk, kacsát sütöttünk, majd estig söröztünk a hatalmas teraszon. Mivel hétvégén a Transalpina szinte dugig van, eleve hétfői átkelést terveztünk, ezt aztán tökéletesen alátámasztották a látottak is: estig szinte egymást érték a motorok, az autók, a kisbuszok - és sajnos időről-időre megjelentek a szirénázó mentők is.

Hétfőn korán indultunk, hogy a délutánra ígért eső már ne a hegyen érjen bennünket. Tiszta időben, oxigén dús, hűvös levegőben, gyér forgalom mellett kanyarogtunk felfelé. Az Oasa-tónál a giccsárusok sora helyett egy szar földutat választva bemotoroztunk a tó túloldalán található Oasa monostorhoz.

A fák között az a kis fehér pötty a monostor

Mindentől távol, elzártan a hegyek között egy igazán nyitott, meglepően fiatal hitközösséget találtunk. Itt készült a kedvenc képem: a monostor belső udvarán zöldséget pucoló nőket lopva fotóztam le. Míg addig egyikük sem nézett ránk, a fotókészítés pillanatában ketten is felénk mosolyogtak. Érdemes megnézni az arcokat!

Innen aztán egy igazi örömmotorozás következett, az Obársia Lotrolui-ban található kereszteződésig szinte tökéletes aszfalton helyenként 90 és 110 közötti tempóval lehetett tekeregni. Az innen kezdődő Transalpina már óvatosabb, a meredek visszafordítói miatt lassabb haladásra bírt bennünket. Jól is esett megállni az út turisztikai szempontból legnagyobb húzásánál, egy, az igényekre átalakított pásztorszállásnál, ahol az elcsigázott szamarak mellett rögtönzött népművészeti kiállítás és étkezési lehetőség fogadott bennünket. (Itt készült a hegyi esztenák tipikus étele, a sült puliszka. Az emberes méretű, főtt kukoricadara golyókba juhtúrót töltöttek, és miután a grillrácson kicsit megjáratták, meglocsolták őket tejföllel is. Az igazság az, hogy mi kihagytuk ezt az ételt, mert feltűnően sok volt a maradék az asztalokon.)

A kötelező kűrök után a segédhágóig, majd végül a hágóig mentünk (Kicsit megtévesztő módon a segédhágóval ellentétben a 2.145 m magasan lévő hágón egy táblán kívül nincs semmi.)

Innen már nem mentünk tovább Ránca és Novaci irányába, hanem visszafordultunk, hogy újra kiélvezhessük a kanyarokat, és hogy ne az unalmasabb, Havasalföld felőli déli oldalon, hanem a hegyek között maradva tegyük meg a Transfogaras lábáig átvezető utat. Sajnos a reggeli előrejelzés aztán beigazolódott, a 7A jelű úton a Vidra-tónál már a felhőket vizslattuk. Voineasa településen vagy negyed órát ültünk a buszmegállóban, mire rávettük magunkat, hogy beöltözzünk esőruhába. 

Lényegében Argyasudvarhelyig szakadó esőben, a női kézicsapatáról híres Ramnicu Valcea városában ráadásul csak araszolva haladtunk. A szűnő esővel kicsit aztán visszatért a kedvünk is, így a napot Corbeni alatt egy kimondhatatlan nevű kis településen zártuk.

Motorozásunk első lényegi része így alakult: a Transalpinán átkelve a Transfogaras lábáig jutottunk

Kedden reggel a felejthető, lepukkant román hotelt (Bun’88, 115 LEI/szoba) hátrahagyva indultunk neki a Fogarasi havasoknak. Mivel éjszaka esett, a Vidraru-tó mellett kanyargó úton az árnyékos, még vizes aszfalt némi óvatosságot követelt.

Érdemes megnézni hol vezet az út

A túloldalon már látszik a felhőben lévő úti célunk

Feljebb aztán a hűvösebb, szeles idő megtette a hatását. Sőt, a díszletes alapvetően tiszta, napos idővel kedveskedett nekünk. Az erdőhatártól gyakorlatilag percenként szálltunk le a motorokról, hogy a mélység-magasság fotón és filmen vissza nem adható, lenyűgöző érzése mellett csodáljuk a méregzöld gyephavasokat.

1600-1700 méter körül a fák eltűnnek, innen kezdődnek a gyep- és sziklahavasok

A valós méretek és arányok végett érdemes megnézni mekkorák az autók

A csúcs alatt aztán a sötét és vizes alagútból kiérve szinte egy másik világba csöppentünk: a szelesebb, hidegebb északi oldalon felhőből és turistából is jóval több volt. Igyekeztünk is elvonulni a tömegtől és a rájuk épült ‘szolgáltatói’ körtől - a legelő birkák bégetését hallgatva egy kis csúcsról néztük, ahogy az északi oldalon, a hegy lábánál elterülő medencére miként adnak rálátást a lyukas felhők. (Összességében a déli oldal felőli feljutás jó választásnak tűnt, ugyanis a déli oldal lényegesen több látnivalót kínált.)

Az ott lenn az Erdélyi-medence

Az útmarásokkal tarkított, rosszabb minőségű úton aztán egészen az Erdélyi-medence széléig ereszkedtünk. Innen visszanézve az ember könnyen megérti a Déli-Kárpátok ölelő, védelmező, lényegi szerepét.

A képre nem fért rá, de balra és jobbra folytatódva, hosszan egy tömbben egymást érik a kétezer méteres csúcsok

Az E68-as útról Sárkánynál tértünk le északi irányba. Innen néhol burkolat nélküli utak, középkorban megragadt falvak és szívet szorító mélyszegénység jött.

András botjánál csak a nyája volt nagyobb

Székelyudvarhelynél aztán minden megváltozott, Farkaslaka után, Korondra beérve pedig már kicsit zavaróvá is vált a kontraszt. Mindenhol giccs, magyar rendszámú autók, pálinkától és sörtől csalinkázó turisták, hónuk alatt kerámiából vagy fából készített szuvenírrel. (Kedvencem a fa szélmalom volt. Ami tudvalevőleg a székely folklór része.) Parajd és Szováta után megráztuk magunkat és bár már nagyon fáradtak voltunk, úgy határoztunk, hogy Gyergyószentmiklóson keresünk szállást. Mint kiderült, ez egy nagyon jó döntés volt, mert a Gyergyói-havasokban kanyargó, 13B jelű úton ismét egy nagyon jót motoroztunk.

Megszámlálhatatlan mennyiségű kanyar után, már szürkületben és szemerkélő esőben értünk be a városba. Átengedve magunkat a ’mert megérdemlem’ érzésnek, kivettünk a város legdrágább és legmodernebb panziójában egy teljesen felszerelt apartmant (Niki Apart Pension, 470 LEI).

Ottjártunkkor a városban hajómodell kiállítás is volt

A második felvonásban a Déli-Kárpátokat a keletiek váltották

Az egész este szemerkélő eső ellenére lefekvés előtt úgy döntöttünk, hogy mi ugyan vissza nem megyünk az Erdélyi-medencébe. Az eredeti tervünkkel ellentétben ezért úgy határoztunk, hogy a Keleti-Kárpátokban maradva felmegyünk egészen az ukrán határig, s majd csak onnan indulunk haza, nyugatnak.

Reggel őszt idéző hidegben, tökig érő ködben indultunk a 12C jelű úton a Gyilkos-tó és a Békás-szoros irányába. A díszletes értékelte a bátorságunkat: a meleg miatt a Gyilkos-tónál már bámész turisták gyűrűjében szabadultunk meg az aláöltözőinktől.

A Gyilkos-tó így néz ki márkázott napernyők és szelfiző turisták nélkül

Ezek pedig a motorjaink már a Békás-szoros egyik oldalsó szurdokvölgyében, szelfizés közben

Bár a Békás-szoros után a látvány alábbhagyott, Dodeni határában a hatalmas vízzáró gát mindenért kárpótolt bennünket. A hegyek ölelésében fekvő tó látványába belefeledkezve nem is tulajdonítottunk nagy jelentőséget az út melletti sárga táblának, amelyen veretes román szöveg mellett egy behajtani tilos jelzés volt látható. A gát után a Békási-víztározót északkeleti irányból megkerülő 15-ös út elején még rendőrautó is állt, de a benne ülő szerv rezignált tekintetét határozott gázadással viszonoztuk. Talán vagy két kanyar után az út szó szerint eltűnt, a mély építési árokban munkagép dolgozott. Kis hezitálás után mélyeket biccentve a munkásoknak átrágtuk magunkat az építkezésen. Az újra megjelenő aszfaltcsíkon már nyertes pozícióban éreztük magunkat. De ez nem tartott sokáig, az út újra és újra eltűnt, 25-30 szakaszos útépítés, döngölt murva vagy mély sár következett, így aztán a nagyjából 40 km-es szakaszt 2 óra alatt teljesítettük (!). A látvány ugyanakkor lenyűgöző volt, a tó túloldalán húzódó Csalhó Nemzeti Parkkal együtt a táj egyszerre volt romantikusan szép és ijesztően vad.

A szemközti Csalhó-hegység 1900 méteres sziklacsúcsairól sem lehet rossz a látvány

Soklyukú híd a víztározó északi oldalán

A dobozból elfogyasztott ebéd és a kis fújás után következett a 17B jelű út, ami lényegében kanyar-kanyar hátán. A Bisztrica-folyó völgyében aztán néztünk egy nagyot. Pontosabban kettőt. A 18-as úton egyrészt 90%-ban zsír új aszfalt fogadott bennünket, ami a szinte nulla forgalommal (egyetlen egy motorossal sem találkoztunk) és a Kárpátok hamisítatlan hangulatával állandó vigyort ragasztott a képünkre. Másrészt Botos településen egy kávés megállás során megismerkedtünk egy – elsőre inkább szervkereskedőnek tűnő – sváb ürgével (felmenői között Szűcs névvel még magyar is akadt), aki az út mellett üzemelő panziójában és kempingjében előszeretettel és pl. 5 napos csillagtúra programcsomaggal látja vendégül a motorosokat. (A lengyel V-Strom klub matricája is ott díszelgett étterme bejáratának üvegén. / Robert Fuhrmann vállalkozását ’Pension + Camping zur Deutschen Eiche’ néven kereshetitek a weben.)

Minekután ’komplett neu’ jelzővel illette az előttünk álló útszakaszt, az örömmotorozás folytatódott.

Ilyen tájon haladva a nap második felére megfogalmazódott bennünk, hogy az Alpok bekaphatja. Vagy ha nem is, különleges atmoszférája miatt a Kárpátoknak sokkal nagyobb figyelmet kellene kapnia

A Radnai- és a Máramarosi-havasok végtelen lucfenyő birodalmából csak a Borsa-hágón dugtuk ki az orrunkat. A nemrég épült, hatalmas ortodox templom hangszórói imádsággal töltötték meg a felhőktől amúgy is drámai hatású tájat.

A rövidke hitéleti merengést és a rossz sorsú hágókutyák etetését tempós, rövid leereszkedés követte, miután seggfájdító, unalmas és hosszú vánszorgás következett, aminek aztán Máramarosszigeten örömmel vetettünk véget.

Ebben a felvonásban aztán volt minden

A napot még megkoronázta az, hogy a bookingon megadott szálláscímet sem a gps, sem a google maps nem találta meg, így végül az éjszakát egy főút melletti, kivénhedt, lestrapált hotelben töltöttük (Hotel Nova, 80 LEI/fő).

Utolsó etapunk a román-ukrán határszakasztól már nyugati irányba vezetett. A 19-es út – a kevert, részben rutén falvakkal, az eltérő ház- és templomformákkal, a felismerhetően más népviselettel – a délelőttünket egy nagy mozi előadássá formálta. Az Északkeleti-Kárpátokat elhagyva Certeze (egykor Avasújfalu) látványa dobta a legnagyobbat: a településre beérve az addig megszokott szerény épületeket felváltották az erősen giccsbe hajló, két és háromszintes paloták, kovácsoltvas és (mű)márvány kerítés-remekművekkel díszítve. A település legdurvább házánál meg is álltunk fotót készíteni.

Cigit, alkoholt vagy üzemanyagot csempésznek? Vagy mindent is? És az egész falu? Csak úgy pattogtak a kérdések

Minekután nem tudtuk eldönteni, hogy mivel állunk szemben, embert kerestem, hogy megtudakoljam, mit keres itt Disneyland. Kis keresgélés után az egyik nagyház udvarára tartó, szénával megrakott talicskát toló öreget szólítottam meg, de csak románul beszélt. Végül egészen a román-magyar határig kellett mennünk, hogy kiderüljön a település gazdagságának titka. Petén egy Kolozsvárról származó benzinkutas srác elmondása alapján többnyire a francia építőiparban dolgozó, kint nyomorgó helyi románok egy furcsa státuszdíszlete a falu. Amely lényegében üres, belül többnyire befejezetlen épületekből áll, s ahol a hátrahagyott szülők a telek végében, az épületek takarásában, jóval szerényebb körülmények között élnek – várva az augusztust, amikor három hétre újra együtt lehet a család.

Csak hogy látszódjon a kontraszt: a valóság és az átlag inkább ez

Ezzel a szinte érthetetlen mesével a fejünkben léptünk át a határon, ahol a kifejezetten rossz minőségű út fölött elsőként egy VÉDA köszöntött le ránk. A kellemes 36 fokban a Hungárián előttünk szétnyíló kocsisortól izzadságcseppekig meghatódva végül aztán megállapítást nyert, hogy megint Európában vagyunk.

(A 2019. július 20-25. között megtett teljes túránk hossza 2.192 km lett.)