Minden még tavaly novemberben kezdődött, amikor a V-Strom klubgyűlésen Menyus felvetette, hogy 2024 tavaszán szeretne vinni egy spontán túrát a V-Strom klubhoz közel álló emberek számára, Albániába, önköltségen. Spontán, mégpedig azért, mert nem lesznek előre lefoglalt szállások (majd délutánonként nézünk valamit), az útvonal sem kőbevésett, arra megyünk, amerre nem esik az eső vagy éppen kedvünk lesz.
Menyus amúgy a motorozzvelünk.hu csapatát erősíti, tapasztalt motoros és túraszervező/vezető. Éveken keresztül volt a V-Strom klub elnöke és jelenleg is elnökségi tag, 2017-ben az ő vezetése alatt kerültem be a klubba, sokat köszönhetek neki. Több túrámnál is adott tanácsot az útvonalakkal kapcsolatban.
De visszatérve az albán túrához: többen is jelentkeztek a helyszínen, szóval lassan össze is állt a 8-10 fős csapatunk, ami kb a maximumot is jelentette, több motorost ugyanis nehéz figyelemmel követni és egyben tartani főleg kanyargós utakon.
Sokat agyaltam a tél folyamán, hogy menjek-e? Valamikor februárban nem sok kedvem volt, biztos a hideg idők miatt, nem tudom. De aztán ahogy kezdett kitavaszodni egyre jobban belelkesültem. Közben folyt a szervezés a háttérben, egyeztetés, fel- és lejelentkezés az indulók listáján. 3 különböző útvonalat is készített a túravezetőnk, az eleje mindnek ugyanaz volt, de a vége mind más irányba mutatott, későbbi szavazásra bocsátva a döntést. Kiderült az is, hogy túlságosan spontán ennyi embernek nem lehet túrát szervezni, ugyanis többen is ragaszkodtunk az egyszemélyes szobához, korábbi tapasztalatokra hivatkozva. Végül mivel megvolt az útvonal, a szállásokat is lefoglaltuk. Így sem volt egyszerű ennyi igényt szem előtt tartani, hát még a túrán az adott napok végéhez közeledve olyan szállást találni, ahol vannak kétágyas és egyágyas szabad szobák a megfelelő mennyiségben, normális áron, egy helyen. Ezt a részét elengedtük a dolognak, de mint később kiderült, maradt spontaneitás a túrára így is.
Végül 10 motor és 11 fő alkotta a csapatot. Szóval útvonal kész, szállások lefoglalva, a csapat összeállt, vagyis indulhat a túra.
A nulladik, pénteki nap délutánján az volt a terv, hogy Szegedre egyénileg lejutunk, ott találkozunk, így szombat reggel időben átkelve a szerb határon egyből külföldön húzhatjuk a gázt.
 |
| Az egyik előzetes terv |
1.nap: 630km
A határátkelés kissé döcögős volt, a megszokottnál több ember akart átkelni Tiszaszigetnél. Türelmesen vártunk, majd amikor már közel voltunk az épülethez, leteremtett a szerb határőr, hogy motorral előre kellett volna mennünk, nem kellett volna kivárunk a sort, na köszi, jókor szólsz! Elég hosszú etap volt betervezve, ezért irány az autópálya és Cacak utánig le sem jöttünk róla. Ettünk egy elfogadható csevap-ot az egyik étteremben, ahol a pincérnőnek nem lettünk a kedvencei, de erről majd később.
Innen alsóbbrendű utakon folytattuk és belekósoltunk egy kicsit Szerbiába.
 |
| A szerb-montenegroi határon |
A szerb-montenegroi határ körül már egész kellemes volt a környezet, amit már késő délután értük el, de onnan már nem volt nagyon messze Plav, ahol a szállásunk volt, ami igazi meglepetéseket tartogatott.
 |
| Hotel Same |
Este 8 körül elfoglalva a szobákat azzal kellett szembesülnünk, hogy nincs víz a szobákban, a melegvízről már nem is beszélve, a bojlert én kapcsoltam be. Végül lett víz és egy gyors hidegzuhany után a dohányfüsttel teli étteremben már nagyon éhesen vártuk a vacsorát, amire gulyást ígértek nekünk. Hát ilyen gulyást még egyikőnk sem látott. Kicsit paradicsomos, bolognais, májkrémízű levesféleség volt 2-3 karika kolbásszal. Volt közülünk akinek nagyon ízlett, de sokan csak kanalazgattunk belőle. Ízre nem volt rossz, de sokat nem mertem enni. Dohányfüsttől büdösen tértünk vissza a szobákba. Nem a Hotel Same volt a kedvenc szállásom ezen a túrán!
 |
| Nem túl hívogató |
 |
| Gulyás... |
 |
| Az első közös vacsora |
2.nap: 226km
A reggeli is felemásan alakult. Rutinosan inkább kiültünk a teraszra, hogy ne a cigifüstös étteremben kelljen elfogyasztanunk azt, de például volt aki büdös főttojást kapott, ezen kívül összességében egész finom volt az étel. A török kávét sokan nem szeretik közülünk, de mást nem kaptunk.
 |
| Irány Albánia |
Indulás után hamar az albán határon találtuk magunkat, hogy aztán gyorsan az SH20-as úton tudjunk gyönyörködni a még mindig lenyűgöző tájban. Tavaly szeptemberben ezt írtam: "Albánia csodálatos, ide is érdemes lenne visszajönni egyszer és több időt szentelni neki, nagyon megérdemelné." Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar, 7 hónappal később ismét erre sodor az élet. Most szép nyugodt volt a tempó, ott álltunk meg ahol csak akartunk, nem siettünk sehová. Persze a kötelező kilátópontról fotózott képek ismét elkészültek, de ezen kívül sok másik is.
 |
| SH20 |
Később az SH21-re kanyarodtunk rá, ami egy, a Theth-völgyébe vezető zsákút. Ha az SH20-ra azt írtam, hogy lenyűgöző, akkor erre az útra nem is tudom mi írjak, olyan gyönyörű! Motoros szempontból kevésbé élvezetes, inkább melós szakasz. A keskeny út miatt nagyon figyelni kell az autósokra és az állatokra, amik az úton csámborognak. Az albán szamár az alap, meg persze a tehén is, de hogy lovak is legyenek, na arra nem számítottam! Az út minősége sem hibátlan és a rengeteg technikás hajtűkanyar sem könnyíti meg a dolgunkat. Az út a Theth-völgyben ér véget. Gyorsan ettünk valamit egy étteremben, a többség frissen fogott pisztrángot kért, majd indultunk is vissza ugyanazon az úton, ami kicsit már fáradtan, telehassal még melósabb volt.
 |
| SH21 |
Végül a Shkoderben található Camping Legjendába egészen időben érkeztünk. A vacsora is remek és bőséges volt, régen ettem ennyit, sorban hozták a különböző fogásokat.
Erről a napról talán a legbeszédesebb az, hogy az átlagsebességünk 46km/h volt szállástól szállásig, nem volt egy haladós nap.
 |
| A szállásunk étterme |
 |
| ...és csak jöttek sorban a kaják |
 |
| A camping udvara |
3.nap: 270km
 |
| Nem volt elég nagy az asztal a reggelinek |
Kiadós reggeli után dél felé vettünk az irányt, majd az SH6 elég rossz minőségű, sokszor murvás útjain folytattuk, de csak azért, hogy a google szerint nem létező utakon haladhassunk tovább.
Pedig igenis léteztek, olyannyira hogy a hegyen átvezető úton hidat és alagútakat is építettek és folyamatosak a munkálatok. Furcsa volt azt látni, hogy a hegyoldalon motorozunk a navi kijelzőjén, miközben utak meg nem voltak sehol.
 |
| Az egyik nem létező híd |
 |
| Az egyik olajfúrótorony a sok közül |
A napot Beratban zártuk, ami az ezer ablakáról híres többek között. Fent a várban a Hotel Castle nagyon pazar, szerintem ez volt a legjobb szállásunk a túra során.
 |
| Hotel Castle |
Kis séta után megcsodáltuk fentről a kivilágított várost, amit másnap reggel odalentről is szemrevételeztünk. A várba a fel- és a levezető út eléggé kalandos tud lenni főleg esős időben, amikor nedves a tükörfényesre kopott többszáz éves kő, amivel az utakat burkolták. Mi ezt megúsztuk szárazon, de nagyon óvatosnak kellett lennünk.
4.nap: 268km
 |
| Az 1000 ablak |
Ez a nap igencsak tartalmasra sikerült. Kezdtünk az ezer ablak városa, Berat folyópartján majd a tengerpart felé vettük az irányt. Madártávlatból megcsodáltuk Vlore városát, majd Himareban a parton ebédeltünk. Sokan nem fürödtek a tengerben, de azért volt egy-két bátor vállalkozó.
 |
| Vlore |
 |
| Himare |
Megnéztünk egy tengeralattjáróbázist a hegy oldalába vájva, a Porto Palermo csak ezután következett.
 |
| A tengeralattjáróbázis bejárata |
 |
| Porto Palermo |
Eközben a horvát 8-as út folytatásán motoroztunk, az albán SH8-on, ami nem sokban különbözik tőle, ugyanolyan szépséges és jó minőségű.
Megálltunk egy étteremnél, amit több kisebb vízesésre építettek, de áramszünet miatt nem fogyasztottunk semmit.
Ezután ismét nem létező utakra kanyarodtunk, de milyen jól is tettük, a túra eddigi legszebb völgyében találtuk magunkat Tepelene közelében!
Időközben egy pár csepp esőt is kaptunk, de semmi komolyat. Nem fáztunk ezen a napon sem, 20 fok körül mozgott a hőmérséklet.
Egy kommunista emlékműnél is időztünk kicsit, amire majdnem rádől a mellette lévő villanyoszlop.
 |
| Már nem sok minden tartja |
A következő megálló egy háborús emlékmű volt.
Mindvégig egy hatalmas szurdok mentén gurultunk, ami hihetetlen látványt nyújtott.
 |
| Gjirokastra |
Másnapra Albániába megérkezett az a rossz idő, ami fél Európába is, kiadós esővel, szélviharral…
… szóval úgy döntött a csapat, hogy nem kérünk belőle és inkább átmegyünk a görögökhöz és megnézzük a Meteorákat többek között!
5.nap: 202km
A hideg és az eső elől menekülve végül tényleg átmentünk Görögországba, ezzel felborítva az eredeti elképzeléseket. Ahová eredetileg mentünk volna Albánia keleti felére, oda 2-3 fokot, nagy szelet és vihart jósoltak. Később kiderült, hogy havazott is! Ezzel szemben ezt a napot erősebb-gyengébb, de rövid esőkkel megúsztuk és 15-20 fok volt egész nap és még este is 20.
Sajnos a csapat egyetlen Hondájában megadta magát a hátsó kerékcsapágy. Olyannyira, hogy jobbra-balra centiket mozgott a kerék, így nem lehetett vele tovább menni. Biztosító hívása, tréler küldése, motor szervizbe szállítása következett. Ezzel nagyon elment az idő, ezért jóval rövidebb lett a napi etap, de nem volt értelme ott szobrozni velük az út szélén, ezért folytattuk az utunkat.
 |
| 😟 |
A Meteorák volt a végcél, amiket jól körbefotóztuk minden irányból. A sziklák tetején huszonnégy bizánci kolostor található, melyek egyenként 600 évnél idősebbek, a környék ennek köszönhetően igen híres zarándokhellyé vált. A kolostorok közül ma már csak ötöt használnak valójában a szerzetesek.
A szállásunk is a szomszédos városban, Kalambakában volt, az utcánkban egy-két autócsodával. Kivételesen egy apartmanházat foglaltunk, így még jobban sikerült az esti bandázás, nagyon jó volt a hangulat!
 |
| Megjött a pizza |
6.nap: 308km
Reggel 9 főre fogyatkoztunk, mert két társunknak hamarabb haza kellett mennie, ezért útnak indultak északi irányba, hogy két nap alatt otthon legyenek.
A napunk fénypontjának az Olümposz ígérkezett, ami Görögország legmagasabb hegysége, 2918,8 méteres magasságával és egyike Európa legmagasabb csúcsainak is. Minél kanyargósabb útvonalon szerettük volna megközelíteni a hegyet.
Pár percre elidőztünk az Olympia béke szobornál, majd olyan, számunkra ismeretlen utakat találtunk, amik motoros szempontból nagyon élvezetesek voltak, ezt előzetesen nem is gondoltuk volna.
 |
| Olympia béke szobor |
De az igazi szép látványút az Olümposzra vezetett fel, egyszerűen Isteni 😀 nagyon jót motoroztunk rajta.
Fent az út vége nem nagy durranás, egy nagy parkoló, nem látszik a csúcs sem, de útközben igazán látványos.
 |
| Olümposz |
7.nap: 267km
Az irányelv az volt, hogy arra megyünk amerre nem esik az eső. Chalkidiki nyugati lábán indultunk el délre szikrázó napsütésben, az egyik oldalán le, majd a másik oldalán fel. Nea Fokea kikötőjében időztünk kicsit, közvetlen mellette pedig a St. Paul bizánci toronynál készült egy pár fénykép, később megálltunk Zeusz templomromjánál is.
 |
| Nea Fokea |
 |
| A fellegek már gyülekeztek |
 |
| A templomrom |
 |
| A megmaradt csapat |
Kb. a félsziget feléig jutottunk, amikor is hatalmas esőfelhőkből kiadós égi áldás volt várható pont előttünk. Pár csepp után gyorsan megfordultunk és a hátunk mögött hagytuk a fekete fellegeket.
Az ebédünket a Siviriben található Diamantis étteremben fogyasztottuk el, ami nagyon finom és kiadós volt. A társaság halfogyasztó tagjait egy halházba invitálták, hogy válasszák ki, melyik halat szeretnék elfogyasztani és igazi görög vendégszeretettel fogadtak minket ebben a tengerparti étteremben. Én grillezett sajt variációt kértem, amiről előzetesen azt hittem, hogy grillezett sajtszeleteket kapok, mint ahogy idehaza szokott lenni, de aztán egy csészét hoztak különböző sajtokkal, paradicsommal, fűszerekkel, egyszerűen mennyei volt! Fizetni addig nem engedtek, amig meg nem vártuk az ajándék desszertet. A macskáknak is paradicsom volt ez a hely a sok halas étel miatt.
 |
| Grillezett sajt variáció |
 |
| Ezen sajnos muszáj volt átmennünk |
8.nap: 477km
Reggel gyorsan felmentünk az autópályára, mert km-ben is hosszú nap várt ránk. Macedóniát csak a sztrádáról láttuk, de az egyik benzinkúton vittek egy kis változatosságot a mosdók dekorációjába.
 |
| Igen, folyamatosan csak ettünk :) |
Az utolsó estét Krusevac-ban töltöttük a Hotel Saradis-ban. Itt finom volt a csevap és a plazmás palacsinta is! Az időjárással szerencsénk volt, szinte végig napsütésben motorozhattunk.
 |
| Na, ez már finomabb volt |
 |
| Plazmás palacsinta |
9.nap: 587km
A kilencedik, utolsó napról sok érdekes dolgot nem tudnék írni...
Reggel csepergő esőben indultunk, a terv az volt, hogy mielőtt felmegyünk az autópályára kanyargunk egy kicsit. Ezt 80 km után meguntuk, mert nem sok kedvünk volt 8-10 fokban tovább időzni. Szóval gyorsan irány a pálya és húztuk neki hazáig, egész nagy etapokban. Még fénykép sem készült! A csapat egy része beugrott Szegedre kajálni, én hazafelé vettem az irányt.
Összesen 3414km-t tettem meg a 9 nap során, a legnagyobb technikai probléma egy lemerült elem volt a bicskakulcsban, de Ati kisegített és adott egyet!
Fogyasztás: tökéletesen elégedett vagyok vele, SH20, SH21-en 3.9 liter volt a napi átlagfogyasztás. A többi napon 4.5 körül alakult. Autópályán sokat zabál, de ez teljesen normális, ez minden motorral így van. A másik 1250 GS fogyasztása hasonlóan alakult.
Szeretnék beszélni kicsit az emberekről, akikkel találkoztam a túrán. Nem a túratársakra gondolok, hanem a helyiekre.
Szinte amint átléptük a szerb határt, az emberek viselkedése megváltozott. Szerbiában, Montenegroban, Albániában, Görögországban és Észak-Macedóniában is hasonló dolgokat tapasztaltam, mégpedig azt, hogy nagyon szeretik a motorosokat és figyelnek rájuk. Én ennyi szeretetet még nem kaptam vadidegen emberektől, a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkitől.
A szemből elhaladó autók dudáltak, villogtak, integettek, imádtak minket. De hatalmas mennyiségben képzeljétek el, volt, hogy 10-ből 3-4 autó is. Az elsőknél még azt hittem valami bajuk van velünk, de persze nem. Az út szélén álló emberek szintúgy folyamatosan néztek, kameráztak, fotóztak, integettek tömegével. Amerre mentünk, ez mindenhol így volt országtól függetlenül. Volt olyan is, hogy az út másik oldalán lévő igazoltató rendőr is üdvözölt minket nagy mosollyal az arcán, látszott rajta, hogy eszébe nem jutna vegzálni minket. A montenegroi határon a szomszéd sávból kamerázott mindkét gyerek a hátsó ülésről ahogy araszolok előre, az első ülésen lévő szüleik pedig mindketten figyeltek, vigyorogtak és csápoltak. Furcsa érzés volt. Volt olyan autós, aki velünk ellentétes irányú sávban megállt, csak azért, hogy a telefonjával felvegye, ahogy elhalad mellette a csapatunk. Az autópályán rendszeres volt, hogy lehúzódtak előlünk a leállósávba még a kamionok is, hogy még sávot se kelljen váltanunk, pedig forgalom szinte semmi. Nagyon figyeltek ránk mindenhol. Hiába volt káosz Tiranában is, ott sem éreztük magunkat veszélyben.
Amikor nem ültünk motoron, akkor is kedves és segítőkész volt mindenki. Egy pihenő alkalmával megálltunk egy kávézónál, mellette egy játszótér volt kb. 20 gyerekkel, ami egy perc múlva már üres volt és minden lurkó a közelünkben nézelődött, megszálltak minket.
Azért volt egy-két kivétel is! Amikor első nap a szerb étteremben a csak szerbül beszélő pincérnőnek nem tetszett (mint később kiderült), hogy fotózzuk, nem szeretett volna rajta lenni a képeken, de olyan alpári stílusban fejezte ezt ki, ami nem egy pincérnőhöz méltó.
A másik eset Thessaloniki elkerülő autópályáján történt. Reggel elég nagy volt a forgalom rajta, de az autók úgy közlekedtek, mintha ott sem lennénk. Leszorítottak, letoltak minket, bevágtak elénk index nélkül, szlalomoztak köztünk. Ugyanazon az úton visszafelé esőben, dugóban direkt összezártak előttünk, nehogy előre tudjunk menni és haladni, így telt el fél óra. Vagy amikor a benzinkutas elküldött minket másik kútra mert nem tetszett nekünk, hogy ő szerette volna megtankolni a motorjainkat. Mindezt úgy, hogy előtte megkérdezte, hogy minden motorba benzint szeretnénk tölteni és úgy belebaszta a tankba a pisztolyt, hogy koppant az alján. Ezek után azért többen továbbálltunk és kerestünk egy másik kutat.
Szóval összességében nagyon kedvesek, segítőkészek az emberek egy-két kivételtől eltekintve...
Egyáltalán nem kell félni a balkántól, bármikor szívesen visszamennék ismét!
Aztán átjöttünk a magyar határon és minden megváltozott, csak Szegedtől Budapestig 5 konfliktusom volt, előtte 9 napig meg szinte semmi!
Én személy szerint nagyon jól éreztem magam ezen a túrán, minden a helyén volt, minden úgy volt jó ahogy történt. Kicsit féltem a spontán dolgoktól, mert én ennél szögletesebb vagyok és szeretek jobban megtervezni mindent, de abszolút nem volt semmilyen gond, sodródtam az árral és tényleg remekül éreztem magam. Az eddigi egyik legjobb túra volt amin valaha részt vettem. Az utolsó este a vacsinál mindenki elmondta a véleményét és kivétel nélkül mindenki elégedett és boldog volt. A túratársak között semmilyen konfliktus nem képződött az egész út alatt, ami nagyon ritka dolog! Kisebb-nagyobb viták szinte mindig előfordulnak, de itt szó sem volt erről. Nagyon jó csapat jött össze az biztos!
Egy szívfájdalmam van, mégpedig az, hogy Albánia keleti részét ki kellett hagynunk. Arra nagyon kíváncsi vagyok! Persze láttunk helyette más szép részeket Görögországban, de azért vevő lennék egy újabb túrára, ami tartalmazza azt a kihagyott részt is. De, még az is lehet, hogy nem is kell erre olyan sokat várnom, hamarosan kiderül! 😉
