2019. április 13., szombat

Belkg 2019 - Bacus

Hosszú évekre visszamenő hagyománya van a VSCH-ban, azaz a V-Strom Club Hungary-ban a szezonnyitó gurulásnak, ami elég meglepő módon mindig valamikor a szezon elején kerül megrendezésre a Balaton környékén. Én még fiatal arc vagyok a klubban, mondhatni még csak most válik le a tojáshéj az egyébként formás rubensi alkatú popsimról, így az idei számomra még csak a második szezonnyitó volt, de a klub megalakulása (2006) óta ez eddig még minden évben megrendezésre került. Ahogy sok minden, ez az esemény is fejlődik, átalakul.

A kezdetben, ahogy a fórumunkon vissza vissza olvasgattam ez a Balaton megkerüléséről szólt, március - április környékén került megrendezésre. Az évek folyamán a déli part útvonalai sokkal egyhangúbbnak bizonyultak, ezért kikerültek, elhagyásra kerültek az útvonalból. Természetesen a névnek is változni kellett, hiszen a Balaton nem megkerülésével már nem lett volna továbbra is célszerű Balaton kerülésnek hívni, így kapta a mostanság is használatos nevet, Balaton Elkerülő Gurulás, röviden Belkg. 

Mint minden társaságban itt a mi kis klubunkban is folyamatos mind a humán erőforrások változása, mind az alattunk lévő paripák cseréje, ami már sokszor nem esik az eredeti klubtagság feltételeként szabott Suzuki V-Strom motorkerékpárra, de ez nem jelent igazi problémát, a V-Strom klub nem csak egy márka klub, hanem sokkal inkább egy baráti társaságot jelent, ahol a közös érdeklődés a motorozás és a valaha, vagy a mostani vagy a jövőben birtokolt v-strom motorkerékpárhoz.
Szolgenünk is ez „V-Strom, akinek van, akinek volt és akinek lesz”.

Néha azért fordulnak elő vicces klubos gurulások is, ahol nincs, de legalábbis túlnyomó többségben már nem v-strom motorokon lovagolnak a résztvevők. Az öregek szépen összeszedték és átadták tudásukat az ifjaknak (itt nem az igazi életkor számít csak, hanem a motor birtoklásának évei), melyek a fórumunkon tematikusan kereshetőek.

A szezon nyitó gurulások tavaszi kiszámíthatatlan időjárása már többször megviccelte a társaságot, nekem mindkét belkg esős időre esett. A tavalyi belkg-n ráadásnak oly mértékű vizet kaptunk a nyakunkba, hogy videó felvételekből még pár percet sem lehetett összevágni. "Ahogy ez lenni szokott" idén is egy héttel a találka előtt már mást sem hallottunk az előrejelzésekben, mint rendkívüli hideg frontot, sőt a dátumhoz közeledve egyre nagyobb eső valószínűséget.

Egyébként a túra szervezése már tavaly év végén elkezdődött, két lelkes balatoni tagunk vállalta az idei belkg megszervezését is, ahogy már a tavalyit is ők szervezték. Csak annyit fűznék hozzá, a jó-n ne változtass !

Még márciusban történt, hogy a szervezők és még hárman záró emberek lejártuk az útvonalat élesben, hogy lássuk a pontos időbeosztást, hiszen a végén a Dobosi pincészetben meleg ebéd várt, mondom meleg és várt ! Ehhez viszont tudni kellett pár perc pontosságra belőni az érkezési időt, mert 50 alap adag és repeta :) melegítéséhez idő kell, ráadásnak a köret se baj ha időben készen van. Ez csodás napsütésben történt, melyről egy beharangozó videó is készült.


Mindenki nagyon várta a tényleges belkg időpontját, de a Székesfehérvári találkozó ponton már csak töredék csapattal indultunk útnak. Az eső végig szemerkélt, tulajdonképpen nem volt tragikus mennyiség, de arra már jó volt, hogy a túrán készült felvételek nagy része használhatatlanná vált a kamera lencséjén lévő esőcsepp, esőcseppektől.


Gyülekező, kerülnek elő az esőruhák, a láthatóság egyébként is fontos.


Hasznos kiegészítő tükör, ami ebben nincs benne az nincs is !

Az útvonal idén részben érintette a déli partot is, mert Szántódon a révnél komppal keltünk át az északi oldalra.


Drónnal is készült felvétel


 A kompátkelés drónnal készült videója


Bele se fértünk a képbe, de nem tudtuk teljesen megtölteni a kompot.

Aszófőn megálltunk melegedni "A Nagyi kertje Teaházban", itt pogácsa, forró tea és kávé fogadott és nagy nagy szeretet ! Ajánlom mindenkinek ezt a helyet, a pogácsa nagyon finom volt, amolyan daubneres.., a kávé forró, és a kályha mellett az átfázott emberkék is hamar felengedtek.


Innen "egyenesen" (ha ha, hogy lehet ilyet mondani?) Taljándörögd-re a csoportkép helyszínére mentünk a Szent András templomromhoz, legalábbis a többség.., de végül mindenki ide talált, csak volt némi plusz km külön túra. A csoportképen már mindenki ott volt, hiánytalan a csapat. (Volt akit annyira megfogott ez az ingyen szállás lehetőség, hogy visszafele is megnézte a romokat, hogy tényleg nem szednek itt még IFÁ-t sem.)

Sajnos a források hiánya miatt a templomot már sosem építik ujjá, azt hittem ilyet csak a görögök csinálnak, a Pantheon több száz éve ugyanolyan huzatos, ráadásul a marhák azt is magaslatra építették, nem tudták, hogy ott mindig szelesebb? 



A csoportkép 

Innen a meg megkorduló gyomrok zenéjére helyenként alacsonyan repülve mentünk Szentantalfára, ahol a Dobosi pincészetben volt az ebéd, jó hangulatú beszélgetés és két fajta pörkölt. 
A birka pörkölt 8 pontot szerzett az öt fokozatú skálán, egyszerűen csak szuperlatívuszokban tudok, tudunk beszélni róla, pedig a vágás körülményei nem biztos, hogy megfelelnének a 21. században is nagyon divatos kóser vágásnak... 


Rendhagyó rendfán a bárány (bal felső sarok) Melege van nagyon a kis báránykának mert már veszi le a kabátját.


Azért nem volt semmi az "öreg", hogy ilyen darabokból AutoCAD nélkül összerakott egy bárányt..
ez itt már ugye a robbantott ábra :)


Ez is finom volt, de már nem fért be nálam a bárány mellé egy kis darabja sem


A betermelt birkapöri 

És végül, persze azért csak sikerült összerakni az eső ellenére egy kis összefoglaló videót az utókornak. Szervezőink ismét magasra tették a mércét, vélhetőleg saját maguk számára ! :) 
Köszönünk mindent mindenkinek, a két szervezőnek és családjuknak, a háttérstábnak, a Suzuki és egyéb motor tervezőknek, a részeg geodétáknak akik kijelölik a kacskaringós útvonalakat, a közút kezelőnek, hogy még járhatóak egyáltalán az utak, igaz már túra enduró kell hozzá sok helyen :),  és még ki tudja kinek kellene és illene megköszönni ezt a remekül sikerült napot. 

Szar idő ide, szar idő oda, az az igazság, hogy az ilyen napokból lehet töltekezni a lelkünknek, ami a nehéz motorozásmentes napokat is elviselhetőbbé teszi. :)


Akit esetleg érdekel a bejárt útvonal az innen letöltheti: 1 szakasz, 2 szakasz

2019. április 6., szombat

Egy kis tekergés a Börzsönyben Ispánnal - Bacus

A 2019-es év eddig remek időjárással kápráztatott el minket, tulajdonképpen februárban indult a motoros szezon, bár akkor még az aszfalt helyenként 10 fok alatt volt, mi, a  nem lapra döntögetős motorosok már kirajzottunk. 

Mindez a kedvező időjárás még egy különlegességgel párosult. Talán mindenki érezte az elmúlt években, hogy a hét munkanapjain meglévő remek időjárás a hétvégére rendszeresen elromlott, a várva várt hétvégén minden kirándulós, motorozós tevékenységnek lőttek. Nos ez idén pont fordítva működött, szinte minden hétvége csodálatos idővel ajándékozott meg. Ezen a hétvégén az előrejelzések azt mutatták, hogy - legnagyobb bánatunkra . de visszaáll a rend, azaz esőt ígértek, főként szombatra.

De mit lehet tenni, ha vasárnapra már családi program került, amit nem igen lehet átrakni egy kis időjárás miatt? Hogy mit? Figyelmen kívül hagyni az előrejelzést, ami ebben az esetben remek döntésnek bizonyult. Kiírtam hát a fórumra, hogy gasztro gurulásra mennék - ami annyit jelent, hogy a gurulás célja, hogy a gurulás közben, esetleg a végén valami étkezdében kössünk ki, ahol burkolhatunk valami finomat egy kellemes beszélgetés közepette. Hamarosan jelentkezett Ispán, hogy Őt érdekli a dolog, ha nem megyünk túl korán. 10h-t beszéltünk meg egyeztetésre, hogy meglátjuk, ha nem szakad az eső, akkor valahova megyünk!

Reggel 10h, még nagyjából egy szál semmiben iszogatom a kávém, megcsörren a telefon, Ispán hív, hogy kimenne Gödre. Lecsaptam rá, hogy elkísérem, mert ott is van hekkes ! Nem kell mindig 100 km -t tekeregni egy kis betevő falatért. (mekkorát tévedtem megint!)

11h kor értem Ispánhoz, aki már a motornál várt az utcán, sajnos Gödön nincs ma nyitva a motoralkatresz.eu bolt, de mindenképpen szeretne az indiai útjára egy vízálló csizmát, irány a Motorline, az ott vett Sidi csizma 7 évet bírt, sőt még mindig használható, de már nem vízhatlan.
Sikeres vásárlás után már tényleg a guruláson a sor, már az új csizmában feszítve megy előttem Ispán, irány Észak. Csodás napsütés, a frissen feltett hőmérőm szerint 15 fok, ennél jobb motorozós időt elképzelni sem lehet. Első megállónk rögtön a Bánki tónál volt, ahova a paripám már igencsak kiéhezve érkezett.

Mindketten elővettük a nemrég vásárolt Dji gépet, ami fényképezőgépként is megállja a helyét, sőt, íme egy panoráma fotó:


Ispán videózza a tavat, igen csak izgalmas felvételnek ígérkezik :)


Gyorsan megbeszéljük a továbbiakat, főleg, hogy hol és mit kajálunk... elvégre ezért jöttünk.


Nyilván mindenki tud egy csomó fontos dátumot, de aki mégsem, az is tudja, hogy az Aranybulla - ahogy ezt Pistike is mondaná, az "csupa kettes", nos itt a bizonyíték, hogy Ispán motorján a km számláló, az nemsokára "csupa ötös". Na jó csak úgy ahogy a csupa kettes sem stimmel, mert hát az első jegy itt sem egyezik. Azért meg kell jegyezni, hogy egy motorkerékpár esetében rémisztően nagy ez a szám, mármint a 255555 km ! Ennyi valós km-t ment Ispán barátunk a "nagyságos asszonnyal". Ez igen, gratulálunk Ispán, van aki életében nem vezetett le ennyi km-t, nem hogy motorral nem.

A terv annyiban hibázott, hogy nem a szobi révnél van a halas, ezt én magamban igencsak nehezményeztem Szob végét jelző táblánál, hogy akkor lehet mégsem eszünk halat? Ispán meggondolta magát? Ehettünk volna a Bánkon a Falatozóban, ami április lévén végre nyitva volt!

Rétságon a tankenstellén vidáman üdvözölt egy "látszólag" elég szakadt 750-es talán suzuki, amiről a tulaja vidáman mesélte, hogy ez bizony alkalmi vétel volt, a Mad Max film egy sztárját tisztelhetem a lovában, ezen bizony maga a nagy Mel Gibson is vidáman fingadozott a forgatáson. 
Mint ahogy Ispán motorját is egy halom rozsdának látja egy szak avatatlan szem, bizony én sem tudtam tovább nézni és gyönyörködni abban a 750-esben, ami nem csak ütött kopott volt, hanem igencsak viseltes, látszik, hogy ez a fajta ló nem csak a kanyarokban feküdt lapra gazdája tudtával, hanem még jó párszor fetrengett a poros úton gazdája nem túl nagy örömére is. 

Tovább indultunk, a kúton ivott kávé után a fagylaltozóknak csak integettünk, illetve heves kar mozdulatokból rájöttem, hogy bizony itt van Rétságon a Zulu Étterem és Pizzéria, ahol fix díjért KORLÁTLAN fogyasztást ígérnek, hétköznap mindösszesen ezerötszázért, de hétvégén is mindössze két ezer forintért. Na majd legközelebb.. 

Diósjenő felé vettük az irányt, ahol pár mp-es megálló alatt ismét megcsodálhattam Ispán szándékosan elhanyagolt haciendáját (mert hogy eladó lesz). 

A Börzsönyön átvágva Kemence felé vettük az irányt. Itt lakhatnak az időjósok, de legalábbis a békáik, mert itt volt egy kis eső, tulajdonképpen nem volt vészes, épp csak több volt mint szemerkélés, de ahhoz már elég volt, hogy kihagyjuk a helyi kilátót. Ezt a kilátólátogatást egyébként is Tjhooker barátunkkal a legjobb csinálni, ő mester ebben, merre vannak a legszebb kilátást nyújtó "vigyázz lépcső"-s kilátók. Vagy csak tényleg a Jézuska lepte meg egy kilátókról szóló könyvvel, vagy csak simán meg szeretné mutatni azokat a helyeket amiket a bérelt nyugdíjas busszal már nem fogunk tudni megközelíteni.

Kemencére beérve Ispán elvette a szüzességem, legalábbis ami a patak motorozást illeti, hiába no az új csizmát India előtt tesztelni kell, így belevágtatott a patakba. Erősen gondolkodóba estem, ha az eső nem áztatott át, hát a patak vize most biztosan fog. Az én bakancsom már a vételkor sem volt víz álló, jobban mondva áll benne a víz, ha esik. Ispán csak annyit mondott, hogy akkor "ne tedd le a lábad". Ez végül meglehetősen jó tanácsnak bizonyult.



Végig gurultunk a határ mellett, Vámosmikola, Ipolytölgyes, Letkés végül Szob, amit elhagyva a gyomrom már felhördült. Enni kéne valamit, mert 3 óra is elmúlt. Végül Zebegényt elhagyva Nagymaroson végre villogni kezdett a hátul ép, de elől igencsak kókadozó jobb oldali irányjelző..


Nagymarosi Ászok Sarok, az egyik legjobb hekkező hely, ahol valaha ettem


Kajálás közben készült egy kis teszt motionlapse videó


A maradványok, pedig vagy 40 dkg- os hal volt ! (1300 Ft- ért ingyen volt !)


A szivárvány és a panoráma is benne volt az árban.

A Duna part mellett Vácon keresztül az Andretti felé vettük az irányt, ahol pár gombóc fagylalt után véget ért a mai guri. 

Nagyon jól éreztem magam, köszönöm Ispán !

Ha valaki szeretné megnézni, merre is jártunk pontosan, akkor az itt megteheti.

2017. december 3., vasárnap

ÉVADZÁRÓ 2017 - EGER ÉS AZ ÉSZAK-KELETI CSAVAR HADMŰVELET - Tjhooker

Tavalyi a nyugati országrészben tartott évadzáró után, az év végi Clubgyűlésen a keleti szekció részéről felmerült az igény, hogy idén az ő régiójukat célozzuk meg, hisz ott is akad látnivaló bőven, sőt! A kérésük nyitott fülekre talált, így az évadzáró helyszínének és látnivalóinak kiválasztása során a keleti blokk került górcső alá. A vezetőség úgy döntött, hogy a győztes csapaton nem változtat, így ismét Enci és Immo vállalta a szállás felkutatását, én pedig a látnivalók és a túra útvonalának összeállítást.
Enciék hamar ráakadtak a megfelelő szállásra Egerben, az egri vár felett elhelyezkedő Villa Citadella Panzióra, így nekem nem maradt más feladatom, mint a túra útvonalának megrajzolása, figyelemmel a vezetőségnek tett korábbi ígéretemre, miszerint a túra hosszát 300 km alatt tartom!


Villa Citadella Panzió az év szállása I. helyezés

Sikerült is egy látnivalókban gazdag programot megterveznem, amibe belecsempésztem ráadásként egy kis külföldi zuhatagos meglepit is, ha már tavaly átléptük az országhatárt az évadzáron, akkor idén se maradjon ki elv alapján. De sajnos ezt végül ki kellett hagynom, tekintettel arra, hogy a tavalyi kritikák miatt hanyagoltam a jelzősíp használatát, így három pihenő is jóval hosszabbra sikeredett, mint azt eredetileg terveztem, ezért a Szlovák vízesés felkeresését időhiány miatt útközben töröltem a programból.

De ne ugorjunk rögtön a végére! Menjünk csak szép sorban! A szokás nagyúr, így akárcsak tavaly tettük a túra előtt Évivel, egy szép vasárnap reggel felkerekedtünk és bejártuk az évadzáró tervezett útvonalát. Budapesti indulással és érkezéssel a Mátrán keresztül 750 km lett a vége, a táv hosszára való tekintettel fel sem merült bennünk, hogy Enciéket is kitegyük ennek az aszkéta tortúrának, hisz a tavalyi bejárás is oly mély nyomot hagyott bennük, hogy egy jó ideig nem akartak utána motorra ülni, sőt az évadzáróra is inkább kocsival jöttek. 😊

Sajnos a bemotorozás során nem sikerült a tájvédelmi körzetben található Upponyi-hegységben lévő Lázbérci víztározóhoz bejutnunk, mert azt csak külön engedéllyel lehetséges, amit a felderítő gurulásig nem kaptam meg az Észak Erdő Zrt. Bánhorváti Üzemigazgatóságától, így a tározó előtti sorompónál ártatlan tekintettel megemlítettem Évinek, hogy ha mégis kapunk engedély, akkor ide
még egyszer el kell jönnünk, mire ő, akkor egyedül jössz! De, nem gondolta komolyan, mert szeret velem motorozni, így a következő alkalommal, az engedély birtokában ismét velem tartott.

Végre elérkezett szeptember utolsó hétvégéje. Több megbeszélés, szervezés és lemondás után végül csak ketten indultunk el pénteken kora délután Budapest alól Egerbe a párommal. Viszonylag hamar indultunk, mert szerettünk volna minél előbb ott lenni a panzióban, hogy a wellness pihenésre fordítható időnk a lehető leghosszabb legyen.
Pásztónál bevárt minket Bacus a párjával, ahol épp valami meleg cucc után kutakodtak a település boltjaiban, ugyanis a száraz, napos, de ugyanakkor hűvös, csalóka idő igencsak megtréfálta őket, így szegény asszonyka a nyári dzsekijében nagyon fázott a motoron.
Végül találtak is valami csipkével kivert, népi motívumokkal megbolondított blézert, így a felkínált melegítő felsőmre nem is tartottak igényt.
Bacusnak ez volt az első élménye a club tagsággal, így az Egerig tartó közös gurulásunk során voltaképpen én vettem el a csoportos gurulás szüzességét. 😉
Természetesen nem hazudtoltam meg a férfiakról kialakított sztereotípiákat, így önző, bunkó pasi módjára nem tanúsítottam kellő figyelmet és megértést, így türelmetlenül siettettem az együttlétet, mert minél előbb a célba akartam érni. 😌
Szegény Bacus nem is értette, hogy mire ez a nagy sietség, az ő komfortzónáján kívül esett az én általam diktált kanyarodási sebesség tartomány, én meg nem értettem, hogy miért marad le mikor olyan jó kis döntögetős szakaszok vannak előttünk.
Végül abban maradtunk, hogy Egerben találkozunk, útközben még felugrottam Galyatetőre, mert Menyusék ott ebédeltek, de mire felértem már tovább mentek, így visszatértem a főútra, ahol beérve Bacust vidáman dudáltam és integettem nekik, majd tovább haladva beértem egy Simson segédmotoros kerékpárt, aminek a lovasa olyan csapatós tempót diktált, hogy nem is akaródzott megelőznöm, végül csak azért tettem meg, mert a kétütemű füstje egy idő után már nagyon csípte a szemem.
A 24-es úti becsatlakozásnál félreálltam, hogy bevártam Bacust, noha sejtettem, hogy tudja merre kell kanyarodni, de lelkiismeret furdalásom volt, mert felizgattam, kihasználtam, majd elhagytam őt.
Lám, lám mégsem vagyok igazán szemét pasi, hisz megszólalt a lelkiismeretem, valahol mélyen a szívemben!
„Műszerek rajzolnak izgatott görbét, de egyik sem mutatja meg, hogy mi lakik mélyen a szívemben.
Tudom, a szívben nem lakik érzés, de valami ott mozdul meg, valahol mélyen a szívemben!” „Zorán”

Eger felé tartva megint lemaradt, de később a Panzióban megbeszéltük a dolgokat, bevettem a szokásos süket macsó dumát, miszerint igazából nekem is fájt, így remélhetően nem ábrándult ki végleg belőlem! 😅


Esti habzsi dözsi a panzióban

Egyébként azóta jó pár túrán gurultunk együtt és túlzás nélkül mondhatom, hogy igencsak felvette a ritmust a csapattal. Sajnos a másnapi túrán nem vettek részt, mert az akkumulátor gyengélkedése miatt nem akarták kockáztatni a pihenőknél való megállás utáni indítás, ezért inkább hazamotoroztak. (….. és nem miattam!)

Immoék a szállás előzetes tesztelésekor látták, hogy a parkoló vastagon murvával fedett, így apró, de mégis hatalmas figyelmességként Szoták Zolival készítettek egy lézerrel gravírozott, fából készült, kör alakú oldalsztender alátétet, amivel meglepték a túrára érkezőket. Természetesen én nem fogtam be alátétként, hanem vigyáztam rá és itthon azonnal bekerült a V-Stromos relikviáim közé!


Ajándék az évadzárón résztvevőknek

Az este folyamán a Villa Citadellába egyre másra futottak be a túra résztvevői, az ország minden részéből, majd a medencében és a jakkuziban csobbanva hangoskodva ment a sztorizgatás, a szaunában pedig a mesedélután.


Jókedvű duruzsolás

Az egyik legnagyobb közös téma a vár és a panzió elhelyezkedése volt, ugyanis a szállásunk magasabban helyezkedett el mint a dicsőséges vár, ami közvetlen előttünk és alattunk trónolt.
Nem tudom, hogy miért, talán azért, mert egy kicsit katonásra vettem a túra szervezését, vagy mert jelentős mennyiségű ingyen sör került kiosztásra, hála Mr. President Menyus előrelátó gondoskodásának, miszerint az év során a Club rendezvényekről megmaradt dobozos söröket bespájzolta és most elhozta csapra verni.
A lényeg, a lényeg, hogy mindenkiből kibújt a kis hadvezér és a nap hátra lévő részében előkerültek a tarsolyokból a marsallbotok és azon ment az agyalás, hogy miért nem innen, erről a magaslatról lőtték a várfalakat, hisz még a várba is belátni, simán bevehető lett volna a vár.
Végül markunkba az Elnök úrtól kapott emlékmatricával büszkén nyugovóra tértünk, megnyugodva, hogy jobb katonák vagyunk és nekünk több eszünk van, mint az ellenségnek volt anno.

MATRICA

Ez az emlék matrica egy nagyon kedves hagyománnyá vált a Clubbon belül, jó pár túra óta készülnek a gurulásokra emlékeztető matricák, hála az Elnök úrnak és kedves lányának.
Természetesen másnap azon nyomban fel is ragasztottunk a dobozokra. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a matrica ismét szaporította a matricagyűjtők, ragasztók népes táborát!

Végre felvirradt a szombat, a sorakozó, létszámellenőrzés és a jelentés beadása után lóra pattantunk és a haditervnek megfelelően az egri különleges műveleti bázisról észak felé támadtunk.
Egerből a Bükki Nemzeti Parkot átszelő, kanyarokban bővelkedő főúton haladva, a Szinva-patak völgyébe beérve a hámori dolomitba vágott kőkapun áthajtva Lillafüredre értünk.


Hámori kőkapu

(Emlékeztek még rá, hogy mi az a hámor?! Még a túra beharangozásakor csepegtetett információk során adtam a csapatmozgásunknak a „Háborodott hadgyakorlat, azaz hámorok a háborítatlan Bükkben” fedőnevet, azonosító jelszó: Pöröly. Ezt a címadást nem tudom levetkőzni, hála az egykori magyar tanáromnak, aki belém verte anno.)

Az ellenség és a rengeteg turista megtévesztése érdekében nem álltunk meg Lillafüreden, hanem elgurultunk a Palotaszálló előtt, majd áthajtottunk a Hámori tó gátján. (Már megint ez a hámor!)


Hámori tó

A tó mellett elhaladva jobb kéz felől megcsodáltuk a hegyoldalba vájt Szikla nevű volt katonai „ojjektumot”, ahol nem kizárt, hogy korábban „a hámori vízbül vették ki a zokszigént, teccikérteni,… az ellen nem véd, kéremkapcsojjaki” ez szigorúan titkos!


A szikla ojjektum

Majd bal kéz felől még a pisztrángtelep előtt, menet közben rápislantottunk Magyarország egyik kiemelt ipartörténeti műemlékére, a több mint kétszáz éves őskohóra.


Őskohó

Na és ha itt megálltunk volna, akkor megnézhettük volna a kohónál használt hámorokat, amik nagy méretű, súlyos vaskalapácsok, nevük a német Hammer azaz pöröly szóból ered.
A hámorok működéséhez építették a víztározót, ez a mai Hámori-tó. A víz által hajtott kerék megemelte a súlyos kalapácsot, majd a kalapácsot visszaejtve alakították az izzó fémet a kívánt alakra. (Ma is tanultam valamit!)


A hámor működése

Ez a tevékenység maradandó nyomot hagyott a városrészek elnevezésében lásd: Alsó- illetve Felsőhámor, illetve a csónakázó tó is innét kapta a nevét. A kohó 1871-ben beszüntette működését. Érdekesség, hogy az üzemet 1847-ben meglátogatta István nádor osztrák főherceg, magyar királyi herceg, Magyarország akkori nádora, de járt itt Petőfi Sándor is, aki hangulatos írásban számolt be a látottakról.
A kohót az ötvenes években rekonstruálták, így ma szinte eredeti állapotában áll és ráadásként majdnem minden évben ünnepélyesen befűtik.
A kohó után pár kilométerrel elhaladtunk a bal kéz felől található Pisztráng telep előtt, aki szereti a füstölt pisztrángot, az feltétlenül ugorjon be egy kóstolóra valamikor!


Lillafüred és Mályinak közt félúton

Csodálatos környezetben a Bükk egyik legszebb útján, a Lillafüredet Mályinkával összekötő aszfalt burkolatú, de sajnos néhol pocsék minőségű úton haladva értük el a Mályinka előtti Begyeleg kilátót.


A Begyeleg kilátónál

A kilátónál már várt a Keleti kemény mag pár illusztris képviselője, Fontos Peti, Ervinék, stb. Kölcsönös örvendkedés után megmásztuk a kilátót, ahonnan már rá lehetett látni a következő célállomásunkra az Upponyi-hegységre és a Lázbérci-víztározóra.


A német kapcsolat, Hudizé és Alfi a kilátóban

A víztározóhoz vezető erdészeti úton lévő sorompóhoz érve felkerestem a közelben lévő icipici házikóban lakó, icipici kedves öreg nénikét, aki ottan élt, éldegélt és mondott egy mesét, majd átadta számunkra a sorompót lezáró lakat kulcsát, így nem volt szükség Szikus két kilós generál erdészeti sorompó kulcsára.


Lázbérci víztározó

Az így kitárulkozó völgybe behajtva hamar elértük az ipszilon formájú víztározó egyik ágát.
Itt még betudtunk pislantani a tározó baloldali ágába, ezért gyorsan készítettünk egy pár közös fotót, mielőtt tovább haladtunk a tározó melletti erdőben haladó úton.


A Lázbérci-víztározónál

Az Upponyi szoroson át felmotoroztunk Upponyig, majd visszafordulva elhagytuk az Upponyi-hegységben megbúvó Lázbérci-víztározót.


Upponyi szoros

Innét Aggtelek felé vettük az irányt, de nem a szokásos Serényfalva felé, hanem Sajókaza felé, ahol mielőtt átkelhettünk volna a Sajó felett átívelő hídon, egy hatalmasat hullámvasutazhattunk az úttestbe épített dobbantónak köszönhetően, a rövid súlytalanság után Sajókazán áthajtva egy nemrég felújított tökéletes fehéraszfaltos szerpentin várt a csapatra, ahol egy kicsit kilehetett végre engedni a gyeplőt.
Aggtelekre beérve fülig érő szájjal érdeklődtem, Na, hogy tetszett ez a hibátlan minőségű út, mire azt a választ kaptam, hogy jónak jó volt, sima is volt és kellően kanyargós is, de nagyon csúszott a kanyarokban a fehér aszfalt. Még ilyen kényes csapatot nem láttam, ezeknek nem lehet a kedvükbe járni! 😁


Aggtelek

A kedélyek lecsillapítása érdekében nem szabtam konkrét határidőt, hanem csak szélnek eresztettem a csapatot a büfésoron, azzal a felkiáltással, hogy ebéd után a motoroknál találkozunk.
Ez mint később kiderült hiba volt, mert több mint egy órába telt, míg mindenki befejezte az evést és végre tovább indulhattunk Jósvafőre.


Aggteleki büfésornál

Jósvafő felé egy szuper, de rövid kis szerpentines csapatás után megérkeztünk a település mellett található tengerszemhez, ami neve ellenére nem az őstengerből visszamaradt vízfelület, hanem egy ember alkotta tó, amit a Jósva patak forrásának visszaduzzasztásával hozták létre. Zsigmond király idején már kőtemplom és hámor (ezt most már mindenki tudja, hogy mit takar) is állt a településen.


Jósva forrás

Itt a parkoló felett található Baradla barlang bejárata mellett lévő tiszta és kulturált nyilvános vécét még a lányoknak is bátran mertem ajánlani. A barlang bejáratánál lévő pénztárnál megvásárolható volt az Aggteleki Nemzeti Park címerállatát ábrázoló foltos szalamandra matrica, amit lelkes matrica fanként én sem hagyhattam ott.



Itt ketté oszlott a társaság, a tettre készek lesétáltak a Jósva forrásához és a kb. 2-300 méterre lévő tengerszemhez.


Tengerszem

Valószínűleg az erőnléttel lehettek gondok, mert csak egy félóra után sikerült a csapatot összetrombitálni a forrástól.


Jósvafői pihi

A várakozás alatt Gabeeéknak elfogyott a türelmük és elindultak vissza a szállásra. Végre ismét mindenki lóra pattant és a Jósva völgyében gurultunk tovább, majd le is cövekeltünk gyorsan a következő településen Szinpetrin, hogy rövid, de kimerítő pillantást vessünk a világ legnagyobb könyvére, aminek a fedlapján nem más látható, mint egy foltos szalamandra, a nemzeti park címerállata.


Big book

A társaság egy része besétált a kapun, de mire én is beléptem volna rám csukta az automata kaput a Gutenberg nyomdász, már majdnem sikerült behatolnom, mikor a többiek figyelmeztettek, hogy elektromosan bezárták, ne feszegessem a kaput! Ha nem szólnak rám, akkor simán bejutottam volna és kimenekítettem, volna a fogságba esett társainkat, köztük a tiszteletre méltó Elnökünket.


Végig megfigyelés alatt tartottak

A várakozás alatt Lazacék is bemondták az unalmast és visszaindultak a szállásra, kár, mert mindkettőjükre számítottam a rajtaütés során, a támadóékben kaptak volna jelentős szerepet! Igazából a négyszeres magyar box bajnok Netti mellé, már nem is terveztem mást a támadóékbe, Lazacot is csak ezért, hogy ha a párja túlságosan belemelegedne az élőemberes zsákolásba, akkor szép szóval leállítsa! 😁


Szinpetri kényszerpihenő az aggteleki címerállattal fenn a domboldalon


Foltos szalamandra a domboldalon

Végül váltságdíj gyanánt végighallgatott előadások után, több mint háromnegyed óra múlva mindenki szerencsésen kiszabadult így lefújtam a mentőakció további szervezését.


A fogság hamarosan véget ér

Hatalmas időveszteséget görgetve magunk előtt tovább indultunk a Jósva, majd később a Bódva völgyében, míg elérkeztünk Bódvalenkére, a freskó faluba.


Bódvalenke cigányok lakta település, az egész faluban állítólag mindössze egy embernek van munkája, a polgármesternek. A környékbeli földek és erdők mind más falubeliek tulajdonában vannak. Itt mindenki a segélyekből él.
Talán soha nem kerül látótérbe, ha Pásztor Eszter nem találja ki a freskófalu projektet a Magyar Református Szeretetszolgálat Közhasznú Alapítvány támogatásával.


Házfreskó Bódvalenkén

Eszter roma művészeket hozott Bódvalenkére, akik a falubeli házak újra vakolt tűzfalaira festik a képeiket. Eddig kb. 20-25 kép készült el, a falu főterén térkép mutatja melyiket ki festette és mi a címe.


Freskó térkép

Barnóczki Zoli óva intett, óva figyelmeztetett. hogy behajtsunk ide, ő és Nándi is a környéken lakik, de még csak a közelébe sem mennek a falunak.


A kislétai áldozatok emlékére

Nem tudtam mit kezdeni ezzel az intéssel, mert a csapattal lesz a negyedik alkalom, hogy áthajtok a falun, egyszer az ország kerülőn jártam itt Menyus vezetésével, a V-Strom Clubbal és kétszer a párommal közösen a bejárás során, egyszer sem akartam bántani, nem volt semmi nemű konfliktusunk a falu lakóival, így most is behajtottunk.
A faluban azért természetesen nem álltunk meg, mégiscsak jobb a békesség! Szép kényelmes nézelődős tempóban gurultunk át rajta, így volt bőven idő és lehetőség, hogy megcsodáljuk az alkotásokat, majd célba vettük Magyarország legészakibb települését a méltatlanul mellőzött Hídvégardót (Hollóházán rakták ki a legészakibb közúton elérhető pontot jelölő kopjafát).
Bódvalenkétől alig pár kilométerre található, mégis Magyarország talán legszebben rendben tartott falvai közé tartozik. Teljesen érthetetlen, hogy a két szomszédos falu, hogy lehet ennyire égbekiáltóan különböző!


A bizonyíték, hogy északabbra van, mint Hollóháza

Hídvégardón megálltunk, mert szerettem volna az ott elhelyezett több méter magas szalmabábukkal a hagyományainkhoz híven egy közös Clubbos fotót lőni, de sajnos már nem voltak a falu főterén.


Hídvégardói vendéglátók

Gyors idő számvetést végeztem és úgy döntöttem, hogy meglepetésnek szánt, alig 10 kilométerre, az Áj szurdokvölgyben található Áji vízesés sorozat felkeresését inkább törlöm a túrából, mert már nagyon nincs idő a nézelődésre.
Azért beleírom a beszámolóba, ha valaki erre tévedne valamikor, akkor ne hagyja ki!
A több kisebb nagyobb teraszról lezúduló Garádics patak nagyon szép vízeséseket alkot. A lezúduló víz hangját már messziről hallani, a legnagyobb közel 7 méter magas, további három magassága is meghaladja a 4 métert.


Áji vízesés

Az ellenséges felderítőket megtévesztve mégsem léptük át Északon a határt, hanem helyette Délnek fordultunk, hogy egy bekerítő hadművelet keretébe körbemotorozzuk a Rakacai víztározó egy részét.
Hídvégardót elhagyva, a Rakaca völgyben haladva szép dimbes-dombos kanyargós szilárd aszfaltos úton haladtunk, de sajnos szintén hasonlóan a Bükki úthoz néhol nagyon jó, néhol toldozott, foltozott, pocsék minőségű szakaszok tarkították.


Viszlói vendégvárók

De öröm az ürömben, hogy félúton Rakaca előtt Viszlón, sikerült mégiscsak egy közös szalmabábus fotót készíteni a csapattal. Így a hagyományépítés, jelentem pipa! Ráadásul nagyon kreatívan egy hatalmas macit is készítettek a falulakók szalmabálából.


Viszlói teddy bear

A Rakaca patak vizét felduzzasztó Rakacai víztározónál, ami hazánk legnagyobb mesterséges víztározója, sajnos nincs sehol csoportos parkolásra, fotózásra alkalmas részt, így megállás nélkül csak elsuhantunk a vízfelület mellett.


Rakacai víztározó a felderítő bemotorozás során

Én az előzetes felderítő bemotorozásnál lehajtottam az agyagos sáros földúton a tóhoz, de ezt a csapattal nem állt szándékomban megismételni.
Edelényben behajtva már nagyon meleg volt a helyzet a nagy köbcentis, illetve kis üzemanyag tartályos motoroknak, de szerencsére mindegyik kitartott a MOL kútig, ahol végre mohón ihattak a paripák.
Továbbhajtva Sajószentpéternél, már rezignáltam vettem tudomásul, hogy a nap áll nyerésre, rohamosan közelít a látóhatár széle felé. Éppen azon morfondíroztam, hogy visszaérünk-e még világosba, mikor rájöttem, hogy a gyorsabb útra kanyarodtam a szebb helyett, ezért kisoroltam egy benzinkúthoz, hogy Parasznya felé visszafordítsam a csapatot.
V2Tomi és még egy páran lemondtak Miskolc hegyek felőli megközelítéséről és inkább tovább hajtottak a gyorsforgalmi úton a szállásunk felé.
Nem estem kétségbe, egy hadművelet során óhatatlan ennyi járulékos emberveszteség, amit jó hadvezérként előre bele is kalkuláltam a tervbe.
Még mindig elegen maradtunk a Diósgyőri vár ellen. A csapat nagyobb része még kitartóan követett, így bevettük Miskolcot a hegyek felől, ahogy Lyukóbánya felé az út emelkedett úgy a hangulatom is, végül még világosban sikerült a Diósgyőri vár előtt leparkolnunk, ahol nem időztünk sokáig, mert még szerettem volna szürkület előtt átkelni a csapattal a Bükkön.


A Diósgyőri vár alatt

Rövid kis ejtőzés és fotózás után Bükkszentkereszt felé elindultunk, hogy átvágunk a Bükki Nemzeti Parkon és visszatérjünk Egerbe a szállásunkra.
A társaság kicsit nyűgös volt már a Diósgyőri vár alatt, így egy kicsit talán jobban húztam a gázt, és erősebben döntögettem a kanyarokban, hogy minél előbb átvágjunk a Bükkön.
Immo közvetlenül mögém sorolt be a második pozícióba és miután észlelte, hogy rohamosan nő a távolság köztem és közte, elkezdett egyfolytában, (szerintem boldogan) villogni mögöttem a fénykürtjével, de nem zavart mert hamar lemaradt a többiekkel együtt.
Nagyon boldog lehetett, hisz végül átvehette a csapat vezetését, így teljesült ez a régi vágya, nem csak a szállást szervezte meg, de még a csapatot is vezethette egyes egyedül!
Immo! Szívesen! 😁

A Bükki szerpentin után félreálltam és bevártam a csapatot, hogy győztes hadvezérként mégis csak én vezessem be a gépesített lovasdandárt Egerbe.
Valószínűleg valamit félre érthettem, mert Immonak valamiért mégsem tetszett annyira a túravezetés felelőssége, ugyanis a szállásra visszaérve emlegetett valami örült, meg, megakarsz halni, meg, remélem van jó biztosításod, meg árván maradó gyermekeket, de olyan éhes voltam, hogy nem igazán tudtam rá figyelni.
Így utólag bocsi mindenkinek akinek gyors volt a tempó a vége felé, kiváltképp Immonak, aki halált megvető bátorsággal végig tartotta a lelket és a biztonságos 30-as utazótempót a többiek előtt, így vigyázva a társaság testi épségére.

A műveleti bázisra fáradtan, de élményekben gazdagon visszaérve hamar lenyugodtak a kedélyek. Gyors regenerálódás követően rendeztük söreinket, ízzé sorainkat, majd a wellness részlegbe ismét erőre kapva már jókedvűen mehetett a sztorizgatás a nap során begyűjtött élményekről.