Csak sikerült összehozni idén is egy kis sátrazós-brűgölős hétvégét.
Atkusz mester vállalta ennek a megszervezését idén is, mint ahogy az elmúlt években, de mindenhol lerombolhatatlan falakba ütközött. Minden össze esküdött ellenünk, az ukrán háború, magas infláció és rezsi, felújítások, tulajdonos váltások. Szulok és Csokonyavisonta hamar kiesett, majd Bogács került a képbe, de Atkuszunk itt is csak elutasítást kapott. Nem kellettünk nekik csoportosan, ezért megkaptak minket egyénileg.
Atkusz feladta, kiszállt, talán meg is sértődött, de lehet csak jobb dolga akadt, bele látott egy csinibabába újra és így feltárult újfent a pokol egy bugyra...
Aki nem tudná, hogy mit jelent a sátrazós-brűgölés az még nem élt meg efféle élvezeteket, ez egyfajta jellemzője a kempingezünk, iszunk, ülünk a meleg vízben, mint a nyuggerek, kijárunk kajálni, jókat beszélgetünk, nem csinálunk semmitnek. Általában szombati napot is magába foglalja, ami gyakran beba-szombat is, de igazán a beba-péntekkel veszélyes, mert akkor jobban elengedjük magunkat, lévén másnap van idő józanodni. Szóval ez egy jelző, mint a régi kosztümös filmeknek a "baszós-kardozós".
Azért én már tavaly is voltam olyan kényelmes, hogy a sokk cucc és sátrazást leváltottam apartmanra. Ezt idén is szerettem volna, de Bogácsi Kemping szálláshelyei megteltek, nem volt két napra semmi, de tényleg semmi. Miután mindent bevetettem, végül kaptunk péntek éjjelre egy apartmant Csabuval, ami alig drágább a sátrazásnál. Ha ide jövünk jövőre, mindenképp ezt szeretném két napra, nem azért mert nem szeretek sátrazni, de ennyi cuccot vinni, nem igen szeretek. Most muszáj volt, így felpattintottam az alu dobozokat, ami azért jól elnyeli a cuccaim, így a hátsó ülésre csak a sátor és egy széket kellett felkötnöm.
3 órakor találkoztunk Csabuval a megszokott OMV tali helyünkön, kényelmes tempóban M3-ason 17h után pár perccel már a recepción voltunk, Joe bácsi addigra már felverte a sátrát. Aznap hármasban áztattunk, majd meglátogattuk a közeli - elsőre késdobálónak kinéző - pizzériát.
Másnapra sokan bejelentkeztek, de nem igen kapkodták el a lejövetelt, különböző okok miatt, Vígék élvezték az új 1050-t, ami jobban ráz mint az áram, TJ még letesztelte a frissen felszerelt puha táskáit, Nabs mester a cél előtt megfordult és hazanyargalt családi cirkuszra, ha hazaért akkor meg a fővárisi nagycirkuszra. Ispán simán csak későn indult, Tauruszék meg messziről jöttek. Lecsó dolgozott, ő és Sonyesz jöttek a legkésőbb. Azért mindannyian fürödtünk, bár kicsit nehezményeztem, hogy este 10h-kor kihúzták a dugót és leeresztették alólunk a medencét.
A vasárnapra már rányomja a pakolás hangulata magát, sőt nem is hangulat ez csak, hiszen délig maradhatnak a sátrak, hiába lehetne este 7ig fürdeni még aznap. Joe-t és Lecsót az első madárcsiripelés már a medencében találta, reggel 5-től már szabad volt a fürdés.
Egy kiadós reggeli után, a legtöbb sátrat összeraktuk, csak egyet hagyva, amiben elrejtettük minden értékünk, bukósisakok, kabátok, vaskos pénzkötegeink. Egészen délig áztattunk, már már sok is volt, de mindenképpen elég.
Vasárnapra ígértek némi esőt, amit végül megúsztunk egy kis szemeteléssel, megálltunk a pályán, de végül nem öltöztünk be.
Köszönöm mindenkinek a részvételt, már lehet most foglalni kellene jövőre szállást, mert jó kis hely ez.
Akarmy a fórumunk klubtagoknak rovatába írt egy nagyszerű összefoglalót a mi kis túránkról, amire először azt gondoltam, hogy egy az egyben kiteszem ide, de így pár nap elteltével, hogy bennem is ülepszik le a sok élmény, szeretnék pár saját gondolattal is hozzájárulni. Akarmy írása megmarad változatlanul a fórumunkon (ott van helye sírási problémának is), itt pedig az én gondolataimmal kiegészítve olvashatjátok. Hogy ne okozzon zavart, ezért próbálom eltérő színnel megjeleníteni a soraink, Akarmy sorai maradnak fehérek (a sötét háttér miatt), az enyémre meg egy világos kéket választok. A pontos hágó leírásokat ezúton is köszönöm Tj-nek, amit külön nem jelölök, de mindenki rá fog ismerni !
Akarmy:
Hol is kezdjem?
Először is talán kiemelném Szabi precíz és majd mindenre kiterjedő szervezését, az útvonaltól kezdve a szállástippeken át a várható lezárásokig, útiköltségtervekkel!!!!, megállókkal, mindennel is. Kb csak az időjárást nem módosította, de azt is elég pontosan előre jelezte :D
Előre bocsátom, én talán kicsit más szemmel értékelek egy motoros túrát, mint itt a többség (beszámolóik alapján) Értem ezalatt azt, hogy én is szeretem a szép tájakat, jó helyen lőtt fotókat, DE ha motorozni megyek - pláne utas nélkül, mint történt az most - akkor ELSŐ SORBAN a MOTOROZÁSI ÉLMÉNYT keresem. Nem száguldozni akarok - arra az F750 GS amúgy sem alkalmas - de a minél ideálisabb kanyaríveket, a technikás részeket mindennél jobban preferálom és várom.
Na ezekben nem volt hiány! Meg se néztem nagyon a csillagtúrás napi terveket, mert már tapasztalatból tudtam, amit Szabi tervez az csak jó lehet. Az első meglepi akkor ért, mikor kiderült, az egyik nap a Stelvio-t is érinti, ami nagy bakancslista elem volt nekem idénre, és pont el le kellet mondjak róla. Így hát ennek nagyon örültem!
Ó Kapitány, Kapitányom!
Bacus:
Több féle "TP" létezik, van akinél ez "Túravezető Parancsnoknak" fordítandó, de Szabiboy maximálisan figyelembe veszi a mi igényeinket és kéréseinket, ezért őrá sokkal jobban illik a "Túravezető Pajtás" szó. Ahogy Akarmy (Csabi) is említette indulás előtt pár nappal megkaptuk az útvonal terveket GPX formátumban, mivel Szikus kivételével mindannyiunknak Garmin navigációja van, ez volt a legkézenfekvőbb választás. A különböző készülékek és térkép verziók miatt még így is volt némi eltérés néha, de egyébként tökéletesen vitt az útvonalon, legfeljebb néha kézzel kellett egy egy útvonal pontot átugratni, de ez Garmin betegség. A költségvetési táblázat több volt mint részletes, maximum a legalsó summa sor volt picit riasztó, a kinti 2,1 EUR/literrel kalkulált benzin láttán mindkét golyóm vissza akart kéredzkedni a hasüregembe.
Szóval én is csak felsőfokban tudok beszélni Szabiboyunkról, nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem a túráján, ki merem jelenteni, hogy bárhova is követem, mert az csak jó lehet !
De menjünk sorjában:
Résztvevők: Szabi a burgonyával (Suzuki Burgmann 650) Bacus BMW R1200GS Tomi és kedves élete párja BMW R1200GS TJ a legszebb ezredessel (V-Strom 1000) Jómagam (Akarmy) BMW F750GS-el Szikus (kronológia miatt írom utoljára, Ő Ausztriában csatlakozott) BMW F700GS-el
D1:
Vasárnap reggel 7-kor volt tali az M1 kivezetőjén lévő OMV kúton. Na itt rögtön megcibáltam szegény szervezőnk idegeit, mert 6:50-kor ugyan ott voltam, csak épp másik kúton. Szóban félreértettük egymást, de abszolút az én hibám volt, félrenéztem a linket amit Szabi küldött.
15 perc késéssel azért elindultunk, hogy kiegészüljünk Bacussal a Győr környéki benzinkúton. Itt rövid Interphone kurzus után mentünk is tovább.
Itt volt némi zavar az erőben, megint, mert az én fülesem nem akart párosodni Szabiboyéval, már a múltkor sem tudtuk, ezért elhoztam a régi AVANT készülékem, ami később 4 napon át jó ötlet volt. Itt nem akartuk húzni az időt, pedig egy hármasozás nagy vágyunk volt, bár ha jól emlékszem régebben ezt én két nővel akartam, végül nem akárkivel, hanem Akármyvel kapcsolódtunk össze.
Nekem is majdnem volt egy kis gixxer, mert a kulcs nélküli indítás miatt a motor kulcsa mindig az övemen van, míg a doboz kulcsa pedig a nyakamban. A reggeli kapkodásban ez otthon maradt, elindultam Balatonalmádiból és Szentkirályszabadján már nagyon rosszul éreztem magam, hogy valami nem stimmel. Nem tudtam elhessegetni e gondolatot, megálltam és pár mp alatt rá is jöttem, hogy csak a dobozom kulcsa nincs nálam. Mivel időben indultam, belefért ez a plusz 20 km, hogy visszamenjek a kulcsért.
Nekem ez volt az első alkalom, hogy nem utassal, hanem másik motorossal voltam összelőve, és egész jó volt. Majd végig dumáltuk az utat az első szerpentines részig, egész jól értettük egymást olyan 125-ös tempóig. Sopron-nál hagytuk el az országot és az 56-os úton Greis környékén kezdődött a móka. Eleve úgy állapodtunk meg, aki akar az menjen a szerpentinen saját vérmérséklete szerint, aztán úgyis találkozunk valahol, úgyis mindenkinek megvolt a GPS útiterv. Az egyik dolog, amit az Osztrákoknál szeretek, hogy kvázi természetes szelekció van. Tehát olyan szerpentinen, amit nálunk teletűzdelnek 40-es táblákkal, kint 90-es vagy 100-as korlát van, aztán rád van bízva mennyivel veszed be. És érdekes módon - én legalábbis - nem tudok tömeges balesetekről... Itt már kezdett is megmutatkozni mi vár ránk ami a tájat illeti.
180 fokos panoráma kép
Bajor bringák bitangul brümmögnek - családi idill, előtérben a két fehér nagy GS hátul a kisded kis GS
Már itt is nyomokban fellelhető volt pár kanyar, de ekkor még csak nem is sejtettem, hogy a motoros mennyország fele visz az út.
Vagy a további napok eszméletlen ingeráradata, vagy szimplán rövidtávú memóriám hiánya miatt innen már nem rémlik semmi eget rengető. Estére Szikussal kiegészülve megérkeztünk a szállásra, ami a Gasthof Ortner volt Stadl an der Mur-ban. 599km lett nekem (egy részt a BMW app kihagyott!!!) részemről nem volt különösebben fárasztó, nyilván az autópálya rész az egy szükséges rossz, de hát ez van. A szállás nem volt tágas, de egy éjszakára tökéletes a megfáradt motorosnak, este helyben vacsival, reggel bőséges reggelivel. Ennél nem kellett se több, se kevesebb.
És még egy bazi kulcsot is cipelhettünk, súlyos volt
Svéd asztal vagy osztrák...
Pedig bizony kijutott már az első napon is a jóból, mert Szabi útvonala Semmeringet követően letért a főútról és egy jó kis szerpentines rész után Mariazell-t délről kerülve átvezetett minket a Wildalpen-en. (mi hárman, Tomiék, Szabiboy és én, erre is jöttünk visszafele, csak akkor át is mentünk Mariazell-en).
Az egyik híres hágón is jártunk, Sölk-Pass Sölkpass (Sölk-Hágó) Steiermark (Stájerország) legszebb hágója, 39 km hosszú, legmagasabb pontja: 1.788 m a Sölktali Természeti Parkon vezet át, a Mura-völgyet és az Enns völgyet köti össze.
A szállásunkat itt félpanzióval foglaltuk, hogy ne kelljen vacsorát vadászni, ami egyébként 3 fogásos volt, azaz még desszertet is kaptunk. A szobák viszont tényleg nagyon kicsik voltak, én alig fértem be a zuhanyfülkébe, aminek az ajtaja talán 30 cm-re ha nyitható volt, illetve nem volt lift, ami elég rosszul esett a rendetlenkedő bal térdemnek.
Ez az este még abszolút felhőtlen volt, az öreg jó kedvvel mesélte, hogy próbált hatósági áras benzint tankolni az osztrák barátai motorjába, majd hívatta magára a rendőröket, kereste a motor indítókulcsát és vetkőzött neki a kúton. Fura egy történet volt, de vicces is. Feledtette az egész napi szopást, hogy csak bokorban jó pisilni, hogy fel kell segíteni a motorra ha nem akarjuk, hogy ránk rohadjon a ruha indulásnál. Annyira jól éreztük magunkat, hogy Szikus úgy döntött velünk tart továbbra is. Csabi intézte neki a szállást és komolyan mondom én is, menj a fenébe Csabi, hogy csak a 3. emeletre tudtál szobát foglalni az egyébként telt házas panzióban ! Ja és Tomi, te se maradj ki. Hát az nem segítség, ha úgy lököd át a lábát a motoron, hogy leesik a másik oldalon ! Szégyelld magad !
D2:
Második nap próbáltunk időben indulni, cél a csillagtúrák kiinduló pontjának kikiáltott festői környezetben leledző Sautens volt. Természetesen eszünk ágában se volt pályázni, és inkább belekóstoltunk olyan nyalánkságokba, mint a festői Nockalmstrasse. Itt már kezdett kibújni belőlem a kisördög, amit türelmes és higgadt útitársaim nagyon jól toleráltak - ezúton is hála nekik. Amíg ők kiültek gyönyörködni és D-vitamint gyűjteni, én a gumit meg az aszfaltot koptattam (azt mondják kifizettem az egészet, hát hadd használjam el mind).
Tj a kőkörszaki
Tomiék is kipróbálták a járgányt
Kapitány és első tisztje
Nem akarsz nyolcasozni? Itt muszáj
Talán ez volt a legmagasabb pont, nem fáztunk itt sem
Nockalmstrasse Alpesi panoráma út, 35 km hosszú, legmagasabb pontja: 2.042 m, 52 hajtűkanyar, Innerkrems-t és Ebene Reichenau-t köti össze, fenyő- és cirbolyaerdőn keresztül.
Akármy tényleg nem fért a bőrébe, pedig Szabi a burgonyával igencsak jó tempót ment, sokszor hallottam ahogy a motorja le leér. Persze a nagyobb motorjainkban ilyenkor még bőven volt tartalék, nekünk maradt egy kis majrécsík biztonsági perem a gumiban.
A tetőn a mocit fotózva odajött egy GS-es házaspár - értsd apu 1250GS, anyu légolajos 1200GS - és mondták szép ez a kicsi is, csak hiányzik a boxercsöcs. Gondoltam anyád, és mosolyogva mondtam inkább, de én ilyen kicsire nőttem, és ezzel legalább majd mindenhol megfordulok. (Bár sajnos tudok olyat, aki mindent megcsinál a nagy GS-el is, amit én ezzel, de van még időm gyakorolni) Jót vigyorogtunk aztán ment mindenki a dolgára.
Az osztrák olasz határt Iselsberg-nél léptük át, na itt éreztem először, hogy kár, kis feleségem nem tudott velünk jönni. Mint azt már sokan megjegyezték, az egyszeri motoros fotója úgysem adja vissza a látványt, mert ami ott fogadott minket az valami csoda volt. Szabi persze ezt is marha jól kiszámolta, mert olyan az átjáró az olaszokhoz, hogy csak óra és óra tizenöt között engednek át a keskeny, egyirányú szerpentinen, le a tóhoz vezető völgyben. Volt vagy 20 percünk, ami pont elég volt fotózni, gyönyörködni, aztán hajrá. Itt lefele kicsit túlzásba is estem, amit már rögtön ott a mozdulatnál tudtam de akkor már mindegy volt, szegény Bacus-t kicsit közel előztem, mert hát gondoltam szemből úgy se jöhet senki, de azért na.... azt akkor és ott nem úgy kellett volna.
Oda megyünk le, a tó szintjére
Ez bizony határátkelő is
Tj lejjebb vette a szauna hőfokát és a kabátot. Végig téli aláöltözőben nyomta, nagyon bírja a meleget
Staller Sattel (Passo Stalle) Staller Sattel hágó Ausztria és Olaszország közös határán levő magashegyi hágó és határátkelőhely, legmagasabb pontja: 2.059 m összeköti Kelet-Tirolt Dél-Tirollal egy sávos, csak hajtűkanyar, hajtűkanyar után, kitérési lehetőség nincs, megállni tilos, a forgalom lámpás irányítással szabályozott. Minden óra 0-15 perce között, csak lefelé és 45-60 perce között, csak felfelé lehet haladni, a fennsíkon kis tó van.
Ez egyébként egy csoda! Nem tudom, hogy ezt a lefele vezető utat, hogy lehetne videón vissza adni, mondjuk úgy biztos nem, hogy nem is ment a sisak kamerám, de talán lehetetlen is. Ide egészen biztosan vissza szeretnék jönni feleségemmel, kicsit talán lazább időbeosztással, lábat áztatva a kis tóban.
Brenner-hágón tértünk vissza az osztrákokhoz, ami Ausztria Tirol tartománya és Olaszország Dél-Tirol régiója közötti jelentős közlekedési útvonal, 1374 m tengerszint feletti magasságban fekvő hegyvidéki átkelőhely a Keleti-Alpok részét képező Ötz-völgyi-Alpokban.
Később valahogy szétszakadtunk kicsit, Szikus már fáradt volt, gondolta előremegy, Tj meg nagyon nem akart összetűzésbe keveredni a telepített kamerákkal (plusz nem emlékezett, hogy ha 30-as tábla van a város előtt kiegészítővel, akkor az általában a város/falu mellékútjaira igaz, a főúton attól még lehet 50-el száguldani)
Így egy hűs, síparadicsomnak kinéző magas faluban, Kühtai-ban bevártuk Őt.
Tj-t várjuk, Szikus meg már más megyében jár
Megjött, ő biztos nem kap gyorshajtási büntetést
Ezt az osztrák sebességkorlátozásos dolgot simán hívhatjuk agyrémnek! Szabiboy 3 napig magyarázta, hogy mit kell figyelni, hogy mikor mi az érvényes, de még akkor is voltak helyek, ahol teljes bizonytalanságban voltam a szabályos maximális sebességről. Ha nem kapunk csekket, akkor az csak az égiek kegyességének köszönhető, no meg Szabiboynak, aki az elejét kellően visszafogta, hogy a csapat vége se fusson bele gyorshajtásba.
Azért meg kell mondjam, itt volt az első olyan gondolatom Szikussal, hogy talán jobb lett volna, ha eredeti terveinek megfelelően nem jön tovább velünk, én ugyanis az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elvet követem, nem így ő. Nyilván rendkívül fárasztó volt a nap neki is, ezért a szállás előtti utolsó pihenőnél ő úgy döntött, hogy előremegy. Nem lett volna ezzel probléma, ha ismeri a terepet, tudja hol a szállás, tud telefonálni, neki is Garmin navigációja van (nem kell újra tervezni az útvonalat kurvigeren), vagy legalább EZEN feltételek egyike fenn áll. De nem állt, így teljesen rossz irányba, a szállásunktól 50 km-re kolbászolt egy kis faluban, mikor Szabiboyal sikerült kapcsolatba lépni, hogy hol is a szállás. Jót spórolt.., de legalább nem kellett nekünk sem több mint 440 km motorozás után megkeresni.
Mentségére azt tudom felhozni, hogy az olasz részen 36 fokban motoroztunk, végig záróvonal, 1 sáv oda vissza, még a helyi menő csávók sem előzgettek a robogókkal. Itt rendesen felforrt a mi agyvizünk is, de tudtuk előre, nem volt kerülő út! De komolyan mondom Szabiboy, süljön rád a télikabát, amiért nem vetted figyelembe a tervezéskor, hogy Szikusnak nem fért be a nyári kabát a cuccába és 36 fokban dugóban kellett motorozni.
Innen már nem volt messze sautens-i szálllásunk. Sajnos a foglaltság miatt 2 helyre tudtunk csak foglalni, Szabi és Tomiék olyan 3km-el arréb, mi Bacus-al, TJ-vel és hozzánk csapódó Szikussal az Oetztalerhof nevű panzióban vertünk tanyát.
Itt be kell vésnünk Szabiboynak még egy fekete pontot (legalábbis az öreg szerint), mert ezt sem így kellett volna! Milyen foglalás az, hogy két panzióban, ráadásnak ilyen messze egymástól?! Ezt legközelebb úgy csináld, hogy előre lefoglalsz 20 szobát, majd ha nem jön össze ennyi, akkor lemondod. Mennyit bukhatsz így ?! Pár száz eurót?
Nekem kifejezetten tetszett, kellemes szoba, szép környezet. Wifire panaszkodtak a többiek, ez engem nem nagyon érdekelt, EU-ban felhasználhatom az otthoni adatkeretemet. Mivel kicsit későn érkeztünk, nem nagyon akartunk már elmenni kajálni, így lehetőségem nyílt jóvá tenni Bacusnál korábbi kétes értékű előzésemet és pár berozsdásodott idegpályát megtornáztatva tudtam németül pizzát rendelni. '96-ban volt nyelvvizsgám azóta nem sokat volt alkalmam használni a németet, egészen örültem az eredménynek. Pláne a srácok, akik esélyes volt, engem esznek meg, ha nem ér ki a megrendelt étek. Én itt még kihagytam a pizzát, inkább felavattam az új kanálgépemet egy tonhalsalátás konzerv segítségével.
Nem minden szoba volt ilyen dupla ágyas, de ez jónak néz ki
Ez volt az én szobám
Nem kellett jóvá tenned semmit, viszont tényleg segített a közérzetemen a pizza, ami finom volt, talán még soha nem esett ilyen jól. Okulás képen a telefonszámról: a pizzéria telefonszáma 0650 66 84 314 volt, amit nekünk magyar SIM kártyával rendelkezőnek természetesen nem így kellett hívni. +43 Ausztria előhívó száma, én naivan azt hittem, hogy a 06 náluk is egy körzethívó, ezért elég csalódott voltam, hogy az előfizető nem kapcsolható üzenetet kaptam híváskor. Csabi viszont kitartó volt, több kombinációt is kipróbált és a helyes telefonszám a +43 650 66 84 314 formátum volt.
A kilátás egyébként szuper volt a szobámból, itt volt lift, így tulajdonképpen nem értettem Szikusnak miért jelentett problémát a 3. emeleti szoba. Én egyébként egy két ágyas szobában kaptam helyet, a fürdőszobának nem volt ablaka és a wc olyan közel volt a sarokban - ráadásul a fal felé fordítva, hogy az orrom és térdem hozzá ért a falhoz. Aki ezt tervezte kívánom, hogy csak ilyen klotyón kakkanthasson hátralévő életében.
D3:
Ez a nap lett kijelölve a Stelvio-ra, hát mondanom se kell vártam már.
Kellemetlenül indult a napunk, mert bár Szabiboy szólt előre, hogy igénybe vesszük az osztrák autópályát, ez a túra kiírásban, költségvetésben is szerepelt, öreg barátunk nem vett matricát, így az autópálya felhajtóján leálltunk. Gyors tanakodás után négyen tovább mentünk, míg Szabiboy, aki nyilvánvalóan hibás volt abban is, hogy rátervezte az utat az autópályára, meg abban is, hogy nem ellenőrizte le szájbarágósan, hogy ugye mindenkinek van matricája?! elment a következő 13km-re levő lehajtóig, ott vett egy matricát, majd visszamotorozott a lehajtón várakozó Szikushoz! Egyébként a kurviger.de volt a fő bűnös, mert a Szabiboy által tervezett GPX fájlokat nem egy az egyben, hanem a beállításoknak megfelelően áttervezte, szegény vétlen öreg így tette fel a navijára. Szabi, a fekete pont mellé én azért beírtam egy pirosat is a mentésért. Őszinte vagyok, mi többiek hagytuk volna, hogy megbüntessék a matricátlanságért.
Előtte még kicsit kiruccantunk Svájcba is, és útba ejtettük még Itáliában az elárasztott templomot, a marha nagy kánikula és az útépítés miatt kialakult dugó ellenére is mindenképp megérte. (amúgy még a dugóval is szerencsénk volt, kicsit előrepofátlankodunk egy árnyékos helyig, ahonnan kb 5 perc után mehettünk is.)
Az elárasztott város. Azért kiderült, hogy az elárasztás előtt az épületeket lebontották
Itt beértek minket Szabiék, ők kicsit rövidebb pihenőt tartottak, de innen újból az egyesített második magyar hadsereg motoros ezredének felderítő osztagaként egy egységként haladtunk tovább.
Ezután amolyan előételnek megjártuk az Umrbailpass-t még Svájcban és Bormio felől támadtuk a Stelvio-t.
Passo dello Stelvio (Stelvio-hágó), németül: Stilfser Joch, Olaszország legmagasabban fekvő 2.757 m hegyi hágója, 48 hajtűkanyarral, a lombardiai Valtellina völgybeli Bormio várost köti össze a dél-tiroli Vinschgau-völgyben fekvő Prad-dalStelvio-val.
Már itt is kint figyelt a Stelvio hivatalos fotósa, de innen szerintem nem lettek olyan jó képek, ezért innen csak az index képet tartottam meg.
Mondjuk a kilátás innen se volt csúnya, de a másik oldal az mindenkinek ismertebb szerintem.
Ilyen mikor berúgnak a geodéták
Dugig a kávézó, mögötte pedig ott a Tj által felderített "best place for photos"
White power
Ezredes a hegyek előtt
Tomi a laza
Már megint rossz felé nézek
Ő itt nem akárki, Akarmy Csabi és a black power
Néhány fotó után gyorsan nyeregbe pattantam, mert nem akartam, hogy a többiek miattam várjanak, így amíg ők a tájat élvezték és ettek-ittak, én megjártam a Prato oldalt. Azok a visszafordítók!!! Imádtam minden centijét, egész nap el tudnék ott motorozni!! A parkoló ugyan eléggé tele volt, de nem volt panaszom magára a szerpentinre. Akit akartam az meg tudtam előzni gond nélkül, egyetlen meglepi volt, amikor a visszafordító után a busz az én sávomban vigyorgott... nem nagyon tehetett mást csórikám, mert különben az életben nem vettem volna be egy sávon a kanyart. A megbeszélt időben fent voltam a többieknél, lefele persze megint vitt a vérem. Gondoltam ha már ilyen jó fejek és mindig elengednek, meghálálom amolyan amatőr kanyarfotóval, így bevártam őket és próbáltam mindenkit telefonvégre kapni.
Itt megint elvesztettük Szikust a nagy forgatagban, ő egy másik parkolóban állt meg pihenni, Szabiboy ment megkeresni hol is van, ami az ott lévő több száz, talán több ezer motor és autó között nem is volt olyan kis feladat!
Tj-nek hála remek fényképek készültek, mesterien felvezetett minket a legjobb helyre ahol a motorral olyan képeket fotóztunk, hogy azóta is könnybe lábad a szemem. Fénykép hegyek készültek, rólam, motorokról, Tomiékról, elölről, hátulról, szakadék szélén, sőt pár lépéssel tovább.. Tj mindenkinek elkérte a telefonját és mesteri beállításokkal minden is rajta van a képeken, gleccserek, szerpentin.
Egyébként itt ment egy lanovka, ami folyamatosan hozta vitte a síelőket. Első látásra azt hittem túrabotokkal mászkálnak, de a sílécek miatt csak elbizonytalanodtam, hogy feljebb kell legyen hónak is.
Apropó, kint volt az igazi kanyarfotó is, a sisak miatt ugyan nem látszik, de tisztán emlékszem hogy fülig ért a szám :D
Karcol a lábtartó
Ezután már "csak úgy levezetésképp" meglátogattuk a Jaufenpass-t, ami kicsit más élményt adott, itt lehetőség volt pár jobban belátható tempósabb kanyarváltásra is. Valamint alkalmam volt megcsodálni Tomi motorkezelési képességeit is, aki végig példásan vigyázott élete párjára, nem forszírozott semmit, itt is teljesen magabiztosan fűzte a kanyarokat, de simán lehetett látni, hogy több is van benne, illetve, hogy mekkora a tartalékbeli különbség a kis- és a nagy GS között... Jól esett fent elkölteni egy gyors kávét, egy kis szénhidrát utánpótlással, mert fent jóval kellemesebb volt a júliusi hőség, ami esetenként a falvak közötti völgyekben volt 34-36fok is, a szemünk esett ki néha a 40-50km/h-s korlátozásoknál a menetszél hiány miatt. Na de ez sok mindenért kárpótolt:
Pite a tetőn - Jó fenn (Jaufen)
A pite gyakorlatilag akkor adag volt, hogy meg kellett osszam Szikussal, mert ott fordultam volna fel a cukorsokktól :D
Innen utunk a Timmelsjoch-on át vezetett, ami ismét nagyon élvezetes volt. A tetőn csináltunk néhány képet, majd a fizető kapun át távoztunk Olaszországból, hogy célba vegyük 60km-re lévő szállásunkat.
Timmelsjoch Passo Hegyszoros 12 kanyarral a határ mentén Ausztria és Olaszország között. A hágó 2.509 méter magasban összeköti az osztrák Tirol tartományban Ötz-völgyet és az olasz Dél-Tiroli tartományban lévő Passeier völgyet, a Brenner-hágó innen 25 km keletre, a Reschen-hágó innét 60 km-re a nyugati irányban található, a Hágómúzeum a hágó legmagasabb pontján található, a beton szerkezet az Észak - Tiroli oldalon található, azonban kinyúlik 16 méterre a Dél-Tiroli oldalra, és konzolnként lebeg a levegőben. A forma és a diszkrét színezés integrálja az épületet annak természetes környezetébe. A belső egy jégbarlanghoz hasonlít, a történelmi fotók üvegfalak mögött találhatóak, és bemutatják a hágóút történetét az Alpokban.
Ez is határátkelő
Két szép fekete, majdnem olyan szépek, mint a két fehér..
Amit a barátság egyesít, az nem választhatja el a politika
Panoráma megint
Fura egy kilátó
A nemrégiben leégett és azóta teljesen újjá épített motor múzeum, egyben a fizető kapu is az osztrák oldalon
Aznap már együtt vacsoráztunk egy helyi étteremben, magyar pincérlány kiszolgálásával. Nem volt olcsó, cserébe akkora adagok voltak, hogy nekem speciel megvolt a másnapi ebédem is belőle.
Kis adag Cordon bleu, ehhez is volt szalma krumpli még.
Az étterem korán zárt, csak 9 óráig volt konyha, 10-kor pedig kitessékeltek az ajtón. Ez volt a nap tető pontja, itt már lazán közös vacsora közben beszélhettük (volna) át az aznapi élményeket, azonban itt én is több hibát elkövettem. A mi szállásunktól ez 5 perc motorozásra volt, Szabiboyéktól 1 perc gyalog. Ránk is telefonáltak, hogy igyekezzünk, ha enni akarunk. Mi meg megvártuk amíg Szikus befejezi a telefon nyomkodást. Az első hibát itt vétettem, mert miután az öreg kijelentette, hogy ő pizzériába nem jön, rábeszéltük, hogy valószínűleg van más étel is. A második hibát rögtön ezután, mert képes voltam a google mapset követve 30 km/h-val elszáguldani, mit sem törődve azzal, hogy mögöttem a kis 750 GS, Tj legszebb ezredese vagy Szikus 700 GS-e tudja e tartani ezt a vad tempót. Hát nem tudta ! Az étterem egy kb 6m széles 2m magas plakáton volt kitáblázva, a mögöttem méterekkel lemaradó Csabi és Tj is éppen csak észre vehette, hogy leborítottam jobbra, de nem így Szikus, aki vidáman tovább motorozott, az onnan pár méterre lévő faluvégig. Persze ez még mind orvosolható lett volna, ha Szabi vagy én vagy akárki, akarom mondani Akármy kiáll és megpróbálja kitakarni a plakátot, de nem tettük, ezért az öreg nem minket talált meg, hanem az ártatlan legjobb lelkű Tj ezredest, aki még a motorját rendezgette a parkolóban. Ejj Tj, menj te is a francba, hogy ezek után még kritizálsz, visszabeszélsz !
Az este elég fagyosan telt, bár a pincérnőnk végtelenül kedves volt, Szikusunk németül rendelt, bár ilyen kedves szavakat utoljára a Schindler listájában hallhattunk valamelyik obersturmbannführer szájából, de az igazi simogató szavak csak az étel felszolgálása után hagyták el ősz szakállas, majdnem télapó szerű ajkakat. "Vigye innen azonnal! Ezt nem eszem meg!". Ezt már magyarul, mert ez sokkal inkább szólt nekünk, mint a pincérnek. Mea Culpa, a mesterhármasom miatt! Meg mertem jegyezni ugyanis, hogy az étel amit rendelni tetszett, az a hagymás rostélyos az marhából van, az nem rágós, hanem ilyen. Tetszettek volna csirkét rendelni, az való a műprotkónak!
Ezzel itt a kör bezárult, mindannyian viselkedésünkkel kihívtuk magunk ellen a sorsot, a vacsora végén hatásos bejelentés, hogy Szikusunk hazamegy. Egyedül. Nem sikerült empátiára lelni, így meg lett a ráadás vétkem is, én sem mondtam, hogy ne menj. Ezek a sorok ide illenek RM-tól.
"de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!"
Búcsú és köszönés nélkül váltunk el, nem tudtuk, hogy Szikus reggelizni sem jön már le, de van az a dac, amit nem lehet egy éjszaka kialudni.
Szikus, köszönöm, hogy eljöttél, hogy megosztottad a gondolataid velünk - még ha nem is voltak kedvesek, hogy megvolt veled az utolsó közös túrám! Ezúton is elnézést kérek tőled kedves olvasóm, de még 2 héttel az eset után is bánt ez a dolog, ki kellett írnom magamból.
D4
Reggel, a most már szokásosnak mondható 9 órás OMV tali ponton még nem sejtettem, hogy Szabi tudja überelni a Stelvio-t, pedig bizonyos értelemben ez történt. Célunk a 2750 méter magasan fekvő Kaunertal volt, amihez egy cirka 18km-es Gletscherstrasse vezet. Annak első 8km-e amolyan "alpokbelien unalmas" utána egy duzzasztott víztározó mentén megy a szűk, egysávos út.
Gleccser strasse (Kaunertal gleccser), az örök jég birodalma, útközben vízesésekkel, cirbolyafenyő erdővel, a hegytetőn kilátó a hármas határra: Ausztria, Olaszország, Svájc. Az út Feichtenből indul: 26 km, 29 kanyar, a panoráma út 2.750 m magasba vezet a Weissespitze (3532 m) gleccserének aljához. Karlesjochbahn 8 személyes, kabinos felvonó közvetlenül a panoráma út végén lévő Weißsee gleccserétteremtől indul, a hegyállomás 3.108 m magasságban van.
Na de ami ezután jött.... Uram atyám! Abból a szempontból, még élvezetesebb volt, mint a Stelvio, hogy kb 8km-en át a hajtű visszafordítókat, néha felváltották a belátható, szélesebb, gyors kanyarkombinációk, így mindenféle kanyarstílusnak volt helye. Mire felértem a felső parkolóba, ahonnan lanovka visz fel a tetőre teljesen extázisban voltam, mondtam is a pajtásoknak, én inkább bukom a lanovka árát, és megyek a kanyarokban élvezkedni, míg ők a kilátásban gyönyörködnek. Nemes egyszerűséggel közölték, ne legyek már ilyen marha, menjek fel, ha már itt vagyok. Vonakodva ugyan - már csak azért is mert innen ismét hiányzott kis feleségem - de rábeszéltek, ÉS megígérték, ők utána beülnek kávézni, amíg én ismét a gumik szélét koptatom. Hát mekkora jó arcok már?!?!? Mivel úgy nézett ki, komolyan gondolják, így beadtam a derekam, felmentem velük. Persze igazuk volt, megérte. Apropó, a motoron szerencsére nem éreztem, de azért a ritkább levegő megmutatkozott a vésztartaléknak bedobott, zárt csomagolású croissant -on is.
Felpuffadva
Csapatunk, mármint most éppen nem, de igen..
3108 méter, hó csak nyomokban
Felvonó
Takargatják a hófoszlányokat
Fent mindenféle pózok mellett generáltuk a határincidenseket azoknak a kedvéért, akik szerint egy is sok belőlünk.
Természetesen próbáltunk betelni a látvánnyal, ami tudván, hogy marha sok jég és hó hiányzik már innen, kicsit szomorú is volt.
Jöhetett
a Hahntennjoch, Ausztria legészakibb ingyenes alpesi hágója, Felső
Inntalt és a Tiroli Lechtalt köti össze, 25 km hosszú, legmagasabb
pontja: 1.902 m.
Hazafele kicsit rövidítettünk, 3 pontot kihagytunk, mert Ispán ugyebár nem velünk volt, így kilátásban volt egy jó kis zuhé. Na az nem kis zuhé lett végül, hanem akkora szélviharral kavart felhő szakadás, amit motoron még nem láttam. Igazándiból, nem is az eső volt már a legnagyobb gond, hanem az úton álló víz. Esetenként gyakorlatilag a fejünk felett átcsapó hullám formájában kaptuk nyakunkba amit a szembe sávból felvertek az autók. Mivel ez kb 12km-re volt a szállásunktól, én már inkább poénnak fogtam fel. Beálltunk egy kút alá, de felesleges volt, mert a szélvihar befújta az esőt nekünk.
A függőhídnál lévő étterem előtt a két iron man
Highline 179 Európa leghosszabb tibeti stílusú gyalogos függőhídja, Ausztriában Reutte in Tirol település közelében, 408 méter hosszú, a hídnyílás magassága 113 méter, 2014 novemberében nyitották meg.
Sajnos az időjárás miatt ide nem jutottunk fel, pedig vártam ezt nagyon. Egy érdekes felvonó vitt felfele, ami egy sínen mozgott, de ennek a sinnek a meredeksége változott. Azt, hogy a benne levő emberek ne érezzék ezt a meredekség változást egy érdekes szintkiegyenlítő szerkezettel oldották meg a fülke egyik oldalán. Persze ezt egy hatalmas gumi v. műanyag harmonika takarta, de még így is látványos volt ez a szint szabályozás. Remélem legközelebb ide is feljutok.
A rengeteg meleg és pót cuccból a vitt kesztyűnek és az esőruhának itt hasznát vettem. Jobb lett volna, ha nem kell használni, de ehhez tényleg Ispánt kellett volna a túrára csábítani.
Az 5. és 6. nap hármunknak (Szabi, Tomi, Bacus) másképp alakult, azt a végére illesztettem.
D5 (Akarmy és Tj)
Tj-nek és nekem elérkezett a hazaút, a többiek még maradtak 1 napot, és 2 napig jöttek haza (illetve Szikus úgy döntött, Őt a Grossglocner jobban érdekli), de nekünk ügyes bajos családi dolgaink miatt haza kellett jönni, így belevágtunk, hogy egy seggel hazajövünk Sauetens-ből. Persze ezt amennyit lehetett pályán gondoltuk. Az osztrák nyugati rész borzasztóan unalmas volt, 100-as meg helyenként 80-as táblákkal, a német részen meg kifogtunk egy dugót. Nem akartunk először előre menni, mert úgy rémlett, itt nem tolerálják, de miután ismét 34 fok volt, és láttunk elmenni egy osztrák KTM-et, gondoltuk bekockáztatjuk. Amúgy még hazafele, de már az osztrák részen sikerült felhívni egy Németországban élő magyar motoros ismerőst és azt mondta: gyakorlatilag nem megengedett, de a németeken kívül minden motoros előremegy, ha áll a pálya. Ez persze így nem túl szimpatikus viselkedés, de kb még most is ott állnánk, és őszintén mondom, az már kvázi egészségtelen lett volna a 36 fokban, a 47fokos aszfalton (igen, ki volt írva valahol) full motoros ruhában ott várni, pláne, hogy ezzel nem ártottunk senkinek, nem kútra, vagy fizető kapura vártunk.
Kb. eseménytelenül telt volna az út, ha kedvenc elágazásomnál a bécsi elkerülőn nem megyek rossz irányba, magam után vonzva Tj-t is... Ott benéztem a GPS-t, de utána engem vitt még tovább, de Tj inkább lefordult és itt szétszakadtunk, abszolút igaza volt, én csesztem el. Ellenben mikor mégis visszavitt a Garmin az eredeti útra, kiszúrtam egy túramotorost, aki szépen óvatosan, de jó ütemben kerülgette a már megint araszoló sort. Azt láttam, hogy nem Tj az, mikor közelebb értem, a következő amit észrevettem, hogy ott virít a hátán a "mutasd a V-t", valamint eléggé Heidenau szerü papucson gurult. Majd a tükrében meggyőződtem, hogy ez bizony Ispán lesz! Kicsi a világ! Miután konstatálta, hogy nem egy random fekete GS integet neki, kiállt velem a Parndorf melletti OMV-hez és társalogtunk pár percet, míg én felszívtam magam kávéval és némi szénhidráttal a maradék útra.
Ispán sosem maradhat ki
Innen már csak haza kellett vitorlázni, 19:15-re otthon is voltam Vácon. Nem fáradtam el olyan végzetesen, bár a pályázástól már zsongott a fejem kicsit.
A BMW alkalmazás szerint 599+437+342+259+829km vagyis 2466km lett az 5 nap. (kis csalással, ahol az alkalmazás úgy gondolta nem talál GPS jelet ) Számtalan élmény és hihetetlen mennyiségű kanyar. Másokkal ellentétben én kifejezetten élveztem minden egyes visszafordítót, napokig tudnék kanyarogni, hogy minél tovább csiszoljam a technikát. Az viszont nagyon igaz, hogy a hágókon nem a km, hanem a nyeregben eltöltött idővel kell kalkulálni. Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni Szabinak a tervezést/szervezést, illetve az útitársaknak az udvarias hozzáállást és toleranciát, hogy a kanyargós utakon szabadjára engedték a bennem rejlő kamaszt.
A kis GS jól vizsgázott, bár a szerpentineken a kanyarokból való kigyorsításnál még el tudnék képzelni több tartalékot, illetve a már-már illegalitásba hajló autópálya tempó is kényelmesebb akár az ezredessel, akár a nagy bajor tehénnel, de alapvetően jó volt.
D5 (Szabi, Tomi, Bacus)
Eredeti tervem nekem is az volt, hogy Tj-vel és Akármyval együtt én is hazajövök pályán, de az én családi eseményem 25-én volt, így megbeszéltem, hogy amennyiben van lehetőségem, tovább maradok és haza fele sem pályán, hanem kanyarogva jövök Szabiboy vezetésével.
Utólag valószínűleg bánnám, hogy ha kihagytam volna ezt a kellemes napot. Már csak 3 motorral indultunk a Silvretta felé, ami nem annyira technikás útvonal mint az eddigiek, de csodás tájakon motorozhattunk. A Silvrettán leszállva paripámról kattintottam pár képet, majd pár perc után felhőbe burkolózott a táj. Nem felettünk volt a felhő, hanem benne voltunk a felhőben. Ez nem ugyanaz a felhő, ahova a képeket is fel szoktuk tölteni, ez olyan párás, a látótávolságot nullára csökkentő felhő volt. Bár tény, hogy nem sokat láttunk ezután a tájból, nekem hatalmas élmény volt !
Még a felhő érkezése előtt
Benne vagyok a felhőben, benne vagyok a felhőben..
Silvretta-Hochalpenstrasse Tirolt és Vorarlberget köti össze, díjköteles, a legnagyobb emelkedés mértéke 14 százalék, legmagasabb pontja 2.018 méter, 22,3 km hosszú út 34 hajtűkanyarral köti össze Montafont a Paznaun-völgyben található Galtürrel. A hágón található a 15 km hosszú Silvretta Stausee, amely a legmagasabban fekvő hajózható tó Európában.
Innen felmotoroztunk a Furkajoch-ra, ami a maga 1761 méterével már csak dombocskának tűnt. Még mindig magasan voltunk azért annyira, hogy láttam ahogy az egyik oldalon a felhő nekifeszül a hegynek és fenyegetően megmássza azt.
Furkajoch ( 1761 m.) Bregenzer Ach (Bregenzer Wald) völgyet köti össze a Frutz völgyel.
Még mindig a felhőben a Furkajoch-on
Mivel nem siettünk, nem akartuk utolérni a végig előttünk vonuló esőfelhőt, beültünk egy étterembe és megkóstoltuk a helyi sajtokból készült sajtos szalonnás nokedlijüket. Annyira éhes voltam, hogy előtte lecsusszant két "gombócos" leves. A fő ételt meglátva, amit kis serpenyőben tálaltak, csalódás lett úrrá rajtam, hogy ebből is kettőt kellett volna rendelnem, de az a helyzet, hogy ez az étel annyira laktató, hogy a végén - bármennyire is kívánta még a szemem - nem tudtam megenni. Az étterem nyitott részén ültünk, ezért aztán külön részünkre érkezett pár személyre szabott osztrák piaci légy, az étel megjelenéséig fejenként három, majd utána 6-8. Ezek csak nekünk, csak a mi örömünkre zenéltek, mi meg mint jó karmester, hol jobb, hol bal kézzel hevesen vezényeltünk. Mindehhez igazi osztrák falusi illatok keveredtek, a jó humuszos föld legjobb összetevőjének illata. Mélyeket szippantottunk, hiszen tudtuk, otthon csak a drágán adott szagtalan műtrágya jellegtelen szaga vár majd.
helyi sajtokbók készült specialitás - sajtos nokedli
Ezután letekertünk Stubenig, ahol végigmentünk a sziklába vájt kanyargós félig alagút, félig nyitott úton, majd lent pár kattintás után már fordultunk is vissza, hogy még egyszer végig menjünk ezen a régi, dohos faragott gerendás csodán. Ez se ma épült, az tuti, de egyszer kell valamit jól megcsinálni.
A sziklába vájt út, helyenként zárt, nyitott és ablakokkal, oda nem jut be a hó télen sem
Mivel senki nem volt éhes, úgy döntöttünk nem lesz közös vacsora, haza fele beugrottunk még a Spar-ba, ki mit akar nasizni alapon vesz magának valamit. Én gyümölcsre vágytam egy kis fehér szőlő és kopasz barackot vettem némi akciós diétás pudinggal.
D6
Ez a nap is eljött, már nagyon küzdöttem honvágyammal, éreztem kis távoli családom hívó szavát, bár eredeti terv szerint Sopronban megszálltunk volna még egy éjszakára, én már tudtam, este már fürdöm a Balatonban.
A hazaút hosszú volt, meleg volt megint, nagyon, de nagyon elfáradtunk. Volt pár holtpont amin túl lendülve ismét vidáman mentünk tovább, de hazudnék, ha legalább 2x nem tudtam volna ott kifeküdni az út szélén és aludni 1 órát. Aztán megint rákeveredtünk a Wildalpen -re, ahol Mariazell-en keresztül meglátogattuk az egyik ismert motoros pihenő helyet a Kalte Kuchl-t, ami és különösen a 21-es út közkedvelt a motorosok körében. Az útszakasz egyik ikonikus pontja a Kalte Kuchl Alpengasthof étterem, ahol a motorok ezrei fordulnak meg hétvégenként.
Kalte Kuchl Alpengasthof, meglepően kevesen, ettünk is egy jó kis májgombóc levest
Innen már nem álltunk meg csak tankolni Sopronig, ahol immár a kritikán aluli, de olcsó ársapkás benzinnel tölthettük tele motorjaink.
Át vagyunk baxva, mondhat nekem bárki bármit, a kinti benzinnel sokkal jobb a fogyasztás még hegynek felfele is, sokkal szebben jár a motor. Ezzel az E10-es faxsággal is csak minket tudnak megetetni, mert sógoréknál egy darab kúton sem láttunk ilyen magas ethanol-t tartalmazható nyálat. Kint a legszarabb noname kúton is csak E5 van, ami itthon csak prémiumban.
Érzékeny búcsú után Szabi fővárosunk felé, míg mi Tomival Veszprém felé indultunk. Azért kis hazánkban már felszabadultan motoroztam, bár az utak szarok, itt előre tudjuk merre vannak a Véda kapuk, illetve azt is, hogy itt 64 km/h -ig nem büntetnek az 50 helyett, 104 ig a 90 helyett, illetve 129 ig a 110 helyett, így elég jó lendületes tempóban a navi által előrejelzett időpontnál jóval korábban érkeztem haza.
Ha tehetném, holnap indulnék vissza.
Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk, illetve lehet mégsem mindannyian.
Nekem a 6 nap összesen 2663 km lett, az utolsó napi etap 735 km. Az egész útra vonatkozó átlagfogyasztásom 4,6 l/100 km volt, ami nagyon jó, tekintve, hogy a magyar szakaszokon az 5,3-5,6 l/100 km rendesen lerontotta. Az átlagos gázkar állásom 13%.
Az ital igen drága mindenhol, akár 2 eurót is lehet fizetni egy fél literes üdítőért, az első napi búzasör is 6-7 euró volt egy korsó, az étteremben a kis adag kaja, saláta, szódavíz 30 euró körül volt. A 4 éjszaka reggelivel nekem 170 euróba került, az első napi félpanzió 58 euró volt amihez a három sör még 20 eurót hozzátett. Az első napi 3 pizzáért kiszállítva 35 eurót fizettünk. Én nem igen találtam izesített szénsavmentes italt, a kint vásárolt citromos vizeket nem ajánlom, olyan mosogató lé ízük van.
A nem ársapkás kinti remek üzemanyagot 2 - 2,1 euró között tudtuk megvásárolni.
Az útdíjak 15 euró körül voltak, a Kaunertalhoz felvivő lanovka kombinált jegye 30 euró volt.
