Ez a nap is eljött, talán nevezhetjük a klub hivatalos szezonnyitójának. Szines mester szervezésében, Akarmy Csabi útvonalán vagy 20 motorral gurultunk.
Öröm volt végig nézni a csapaton, talán 2020-ban voltunk utoljára illyen szép számmal közös guruláson!
Az ebéd a berkenyei Szent Anna étteremben volt, amit mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlok, mert az ételek nagyon finomak voltak egytől egyig.
A március első napsugarai kicsalták a motoros bandákat, galeriket és persze sok szóló motorost is az utakra. Mi is ujjongva csatlakoztunk Kmenyus barátunk kezdeményezéséhez. 8 fok még messze nem ideális hőmérséklet, ezért rövidre fogtuk a gurulásunk, a napsütésben pedig kulináris élvezetekben részesítettük magunk.
"Lesz itt izgalom, lesz itt bukta, aki ide eljut az ezt jól tudja. Eséskor röpködnek az index búrák, de már csak ilyenek az off-road túrák."
Most pár nappal a túra után, hogy megint mozognak az ujjaim, tudok ülni, megosztom ennek a csodás napnak az eseményeit, bár nem én lennék most a legalkalmasabb rá, mert a felénél visszatértem az aszfaltra, a biztonságba, de azért ami élményt kaptam az jó volt, nekem őszinte a mosolyom.
Nem is tudom, hol kéne kezdeni, mert az előzmények annyira kuszák, hogy nehéz pontosan megtalálni az elejét. Az biztos, hogy Natinak, ennek a balatoncsicsói srácnak óriási szerepe van a mi kis klubunk életében. Szerintem már évekkel ezelőtt a fejébe vette, hogy megmutatja nekünk a motorozás egy olyan szeletét, amit magunktól sokan soha nem próbálnánk, talán nem is tudtuk, hogy létezik. Ez az off-road vagy terepmotorozás. Persze a fotelből nagy a szánk, hogy nekünk is menne, mi van abban nehéz, hogy végigmész egy kavicsos úton erdőn mezőn keresztül, mikor aszfalt utak is vezetnek ilyen helyeken.
Nos meg kell mondjam, van ennek a fajta motorozásnak egy bája, bár mikor jobban rámosolyog az emberre, akkor előbb vagy utóbb azért megvillantja vámpír fogait is.
Pár nappal ezelőtt Nati kedvcsinálója után sorra kapott el minket a gépszíj, a végén már limitálni kellett a létszámot, mert annyian jelentkeztünk.
Végül eljött a nap, reggel fél 10-kor tali a Veszprémi Shell kúton. Mi Budapestről Ispánnal 7-kor indultunk, hát nem aludtam sokat. Személy szerint már sikerült egy nyomvályúval közelebbről megismerkednem tavaly, ami nem azért probléma, mert az ember jó közel fekszik hozzá teljes felszerelésben, hanem az előtte lévő pár másodperc amikor különleges technikával száll le a motorról....
Hideg volt, siettünk, de Veszprém előtt már finoman simogatta a hátunk a nap, éreztük nem hogy fázni nem fogunk, de kifejezetten melegünk lesz! Alighanem nem én voltam egyedül az izgalmammal, mert már 9 kor majdnem mindenki ott toporgott, jókedvűen üdvözöltük egymást, persze szigorúan betartva drága egyetlen és utánozhatatlan Müller Cili ajánlásait.
Elindultunk. Én már éreztem, hogy kevés leszek ehhez, mert az első megálló egy kis kezdőknek való siratófal előtt volt, ahol a rutinos terepezők előre mennek és segítenek mindenkinek feljutni! Mikor megláttam, hogy hova kellene felmenni, igen vegyes gondolatok próbálták kiszorítani egymást a fejemben. Gyorsan megnéztem, térerő van, még közel Veszprém, hamar ideér a mentő, ez megnyugtatott. Nati és Fontos Peti felvágtatott az emelkedőn, majd Nabs. Sima liba! Menni fog, olyan ez mint az aszfalt, csak laza kavicsokkal, 50 fokban felfele, minden motor tudja ezt, az enyém is, még Szabiboy burgonyája is felmenne. Gabee nekilódul, táncol a motor az utcai gumi rúgja a port, majd megáll. Mit is mondott Nati? Csak megállni nem szabad, mert onnan nem lehet megindulni. Közben Ispán is elindul, elegáns mozdulattal szeretne elmenni Gabee mellett a törmelékek között, már nincs visszaút, sőt majdnem sikerül, de Gabee motorja elé táncol... Vadul keresem a szememmel a menekülő utat, az indiai különítménynek se megy, mit keresek én itt? De azért mindenki felküzdi magát, alig kell segíteni, jók a srácok.
Közben lejön Nati, megkérem vigye fel az enyém, nem merem. Elindulok gyalog a motorom után, hát baxa meg, rohadt meredek. Jobb térdemben éles nyilallások jelzik, ezt még gyalog se egyszerű megmászni... talán nem is ment volna emberi idő alatt. Szabi int, ne menjek tovább, felhoz autóval, autóval??? Végül is Nati azt ígérte, mindenhol járható lesz az út akár autóval is, ezért mertem bevállalni.., na jó, ide valami Land Rover, Pajero, Hammer, Uaz kell, de autók ezek is.
Visszaballagok az autóhoz, még lefele is óvatosan és ez még nem a meredek rész.. Szabi behajtogat az anyós ülésre, majd egy kis kitérővel - naná nem a siratófalon a skodával - feljutok a motoromhoz.
Innen nem lesz gáz, túl vagyunk a nehezén, mondhatni sima ügy.
Olyan sima, legalábbis annak érződött, mint a jég. Táncol a motor eleje, hátulja, a laza kavicsok dobálják. Nem fázom, ennek részben a csodás napsütés az oka. Részben! A rutinosok végig állnak a lábtartón, így stabilabb, a többiek is többnyire állva, én meg ülve, fosva, ketten a motoron, mert az őrangyalom végig mögöttem rázkódik, suttog a fülembe, nyugi. Tulajdonképpen kezdem megszokni az adrenalint, élvezem is kicsit, na jó, nagyon! Lehet ez az érzés az, amikor az ember kilép a "komfort zónájából"? A táj gyönyörű, bár messzire nem látok, nem érek rá nézelődni. Erdős rész, majd mező, megint fás rész között kanyargunk, kezdek lemaradni, de nem bánom, mert legalább nem nyelek annyi port.
Mögöttem Nemrob vadul dudál..., mivan? Ja, hogy a többiek itt balra mentek.. felnézek, vagy 1 km -re egyenes, tényleg nincs senki. Na bakker, akkor forduló. Persze a filmeken itt húznak egy kövéret, kis első fékkel és már farol is, fék kienged és száguld visszafele. Na én nem pont így csináltam, sokkal inkább hasonlít a teknősbékák szerelmi táncára a forduló, de nem estem el, ez a lényeg. Megyek Nemrob után..., hopp, útról le, a magas fű, csiklandozza a talpam, fel a dombra, végre kis pihi.
Az én elbeszélésem a terepezésről itt ér véget, mert éreztem, nekem elég volt a jóból! Tényleg jó volt, de tudni kell abba hagyni. Nati mondja, hogy már nincs sok hátra, de én hajthatatlan vagyok, merre van az aszfalt?! Még lefele a dombról Nemrob int, hogy vigyázz mert egy jó nagy gödör tátong előttünk, aki belemegy, ott is marad, csak föld kell rá vagy az se! Benövi a gaz! De hát Attilát a hunok vezérét is a lován temették, csak jó lesz nekem is! Persze nem volt vészes, esélyem se lett volna belemenni, mert az én kis őrangyalom már megsúgta, kövesd a letaposott nyomott, arra már ment valaki és túl élte!
Megint a földúton, pár 100 méter még, én egyenesen, a többiek jobbra el. Már nem laza a talaj, nem táncol a motor, majd egyszer csak aszfalt! Gondoltam leszállok, megcsókolom, de már ehhez is fáradt vagyok, vár Csicsó, Kati és 6 kisember, Natasáról már rengeteg képet kaptam, látni szeretném élőben is!
Tündér Natasa
Csicsó, látom a teherautót, de hol itt a bejárat? Van itt egy kijárt motoros árokugratós ösvény, de nem azt választom, keresek tovább, garmin segít. Kutya ugat, a neve Karak. Mi a ..., az róka név! Na jó, elég rókás pofázmánya van, de akkor is. Korán értem ide, de repül az idő, gyerekekkel kimegyek az utcára, bicajoznak, esnek, kelnek, ugratnak, majd megint elesnek. 20 évvel ezelőtti élmények elevenednek meg..., Gellért már megint a földön, én jobban megijedek, de aztán nem mutatom, lehajolok, nincs baj, kérdezem mit fogott? Én nem látom a nyulat, felnéz, mosolyog. Zea sír, elesett, felveszem, furán néz rám, mutatja hol fáj, de nem vérzik, nincs baj. Egy fura pillanat, 15 éve volt a lányom így a kezembe, mondom is neki, hogy az én lányomat már nem bírom el...
Kenéz jön, mondja, hogy átpisilte az árkot. Az árkot? az igen, de lesz ez még így se... Gyorsan telik az idő, Zea jön, neki is pisilni kell. Menjünk be.., na nem, ő ott kint akar. Na ezt sem mertem bevállalni, Katiiiii, segítség!
A többiek valahol a "játszótéren most élik újra gyerekkorukat az alábbi videó a tanu:
Megjön Szabiboy, majd kis idő múlva a többiek, megtelik motorral a kert, finomságokkal az asztal, mindenki jókedvű, Natasa is felébredt, Kati a kezében tartva sürög forog, Karak szabadon, gyereksereg hordja le Nabsnak a rétest, - "I think this is the beginning of a beautiful friendship". Komolyan mondom EZ MINDENT megér, ezért érdemes élni, fanta, buli, haverok!
Nati a kertben kiteszi a bójákat, ugrató, rámpa, szlalom, majd megkerülni az új mászókát, az ágak belógnak, de ez a jó, pont úgy veri ki a szemed mint az erdőben!
Nos, nem minden motor volt v-strom, és meg kell mondjam, itt jól látszott, hogy a stromunk terepképességei igen csak limitáltak. Fontos Peti a GS800-al nagyon ügyes, egy hölgy egy 1 hengeres yamahával szintén megszégyenít, Nati a KTM-nek odaránt, egykerék, ugrat, fél méter magasan kikacsint, persze ez nem kötelező elem, mármint a kacsintás. Nabs megpróbálja, ügyes, bevállalja a rámpát, szlalom, szeme megmarad, második kör, hopp, megbillen, dől, de tartja és tartja és tartja, sőt mire odaérnek már majdnem visszaállt. Nekem két lábam sem ilyen erős. Mecseki Tomi, lassan megy, leér a motorvédő, gyorsabban megy koppan a gátló, Nemrobnál szintén, ki is hagyja azt az akadályt. A strom nem erre való, szerintem.
"Mikor a haspáncél valahol leér,
az még valahol teljesen belefér,
de amikor a teleszkóp nagyot koppan,
a motoros szíve is hatalmasat dobban."
Szedelőzködés, még van egy kis terepes kör. Ispán, Fefe és én kihagyjuk, jó ülni, meg még maradt egy kis gyümölcs saláta is. Egy óra múlva tali Révfülöpön, ott lesz még közös fénykép. Pár cigi után mi is készülődünk, én elbúcsúzom, az én tervem, hogy Révfülöpről haza megyek.
A strandon felállítjuk a motorokat, szépen sorba. Jól mutatnak együtt, összeállunk, fénykép. Gyors számvetés, mindenki egyben, motorokon kisebb sérülések, egy fékpedál a dobozban, de semmi komoly.
Szabiboy videózik, fényképeket készít és lemarad a képekről. Fotós sors, hálásak vagyunk, de ettől kép nem lesz róla. Mea Culpa.
Köszönöm, hogy részt vehettem az eseményen, a vendéglátásért külön, Szabinak a videózásért, mindenkinek aki képet készített, ott volt, ide értve az őrangyalomat is. Szuper nap volt!
Vannak olyan emberek, akik több száz km-t képesek utazni, hogy havat lássanak, esetleg egy hétvégén síelhessenek. A helyzet az, hogy mi akik általában 2 keréken egyensúlyozva éljük az életünk, nos nekünk nincs szükségünk ilyen mondvacsinált indokra, hogy legyen hó!
Legyen jó! Ennyi. Szép számban, mondhatni várakozáson felül gyűltünk össze és indultunk el egy kis szerpentinezést követő ebéd melletti beszélgetésre.
A ceredi kanyarokról egy vágatlan videó is készült El DonFuerte tollából, akarom mondani kamerájából. Figyelem a nyugalom megzavarására is alkalmas felvételek. :)
Nagyon jól alakult a mai nap végül, kb. 12h körül tudtam csak elindulni, beütöttem Garminba, hogy 4h kört tervezzen, de akár hogy nyomkodtam, mindenképpen dél felé akart tervezni, valahogy nem tetszett Kecskemét irány.. Már majdnem feladtam, mikor az opciókat megváltoztatva azt kértem, hogy tervezzen egy 250km -es karikát. Az egyik opció itt már a 10-es úton vitt, azt mondtam nem is nézem tovább, legyen meglepi hova visz.
Solymárig dög unalom, már épp azon gondolkoztam, hogy ez egy halom szart se ér ez a funkció, mikor elvitt Csobánka felé. No ez már jobban tetszett, még sosem jártam erre, tetszett. Aztán felvitt Esztergomba, én még mindig híven követtem az utasításokat, mikor is már látszott, hogy ez átvisz a szlovákokhoz.., de én nem akartam oda menni. :), így pótoltam régi restanciám, felmentem a Bazilikához, sőt itt le is szálltam a motorról és szokásos dokumentálásos fotók után leültem a padok egyikére, megittam a vitt kávém, D vitamint gyűjtöttem. A nyugit egy osztálykirándulás zavarta meg, mikor harmadszor hallottam mögöttem a diákoktól, hogy inkább a kocsmába mennének már, akkor elöntött a bűntudat, hogy bizony mi is sokszor ezt az opciót választottuk.. ezért leküzdve minden emelkedő, lépcső iránt érzett undorom most bizony alaposan körbe sétáltam a helyet, sőt be is mentem minden hova, ahova nem kértek belépőt. Az orgonát kár, hogy nem hallottam, mert kíváncsi lettem volna itt hogyan is szólna egy Bach - d-moll toccata és fuga.. viszont helyette megtekintettem a padlón lévő igencsak kopott lapokat és fuga-t.
Szent Pityu kecsesen sasszézik, ez még sosem tűnt fel.
"a magyarországi egyházak feje, anyja és tanítója" hirdeti a felirat
Egyszerre két fuvolán játszott, de nem adtam egy fillért se neki :)
Ezzel a védő hálóval elég kiábrándító látvány
Ennek igen jó hangja lehet..
Igazi mécsesek, 100 Ft darabja. Ezek nem százasok.., mert csak 96 db mécses fér fel..
Az épületből kilépve egy sötét ruhás (reverendás?) hajtott el mellettem egy fekete Porsche Cayenne-el, a rendszáma 656- volt, szinte sátáni rendszám, nemde?
Nem sátáni, mondom, hogy 656...
Csodás panoráma
Az Osmo Pocket-t még mindig sokan megcsodálják, jól fel is tartottam a magasba a selfi botommal
A motorhoz visszaérve még végig néztem egy BMW kabriolet találkozó fényképezéshez készülődését, de annyit tököltek, hogy nem vártam meg, végül lesz e fénykép. A fő mufti ugyanis kitalálta, hogy V alakban álljanak fel már a magánúton a behajtani tilosban, de nem igen akart összejönni, mert mire már beszerencsétlenkedte magát a fele, mindig jött a helyi kis turista vonat, meg a Porsche Cayenne-nel is visszajött az isteni helytartó..
Jobbra a főmufti verdája, annak kellene elől állni a V alakzatban. Sajnos a BMW megvásárlásához nem jár vezetési tréning..
Szerintem a bőröndök csak dísz, mondhatnám disz iz dísz :)
Lefele még köröztem ott Esztergomban, nem igen találtam, hogy merre menjek, mert a GPS még mindig át akart vinni a szomszédosba, mikor egyszer csak feltűnt mögöttem egy szép V-Strom. Igencsak néztem a visszapillantóban, hogy vajon klub tag e, de nem tudtam rájönni. Miután mellém jött még mindig nem ismertem fel a Caberg sisak mögött megbújó klubtagot, aki vidáman üdvözölt.., és akkor leesett, nem is egy kutya közönséges klub taggal futottam össze, hanem az egyetlen
V-Stromos vezetőségi vezetővel. Remélem innen már mindenki tudja, hogy ki is az...
Lecsó végig kabátban, nem is fázott :)
Gyors egyeztetés után megbeszéltük, hogy beülünk Visegrádon az idén már többször bevált kajáló büfébe (Ételbárka). Rengetegen voltak, így bent ültünk le, mindketten hekket rendeltünk. Lecsó tán még sült krumplit is kért hozzá. Nem kevés idő telt el, mikor egyszer csak látom, hogy a mérlegen mi is az? Csak nem két halott, akarom mondani hal ott.
Mikor letette elénk a két "dögöt" nem hittem volna, hogy meg tudjuk enni a felét is, hatalmas darabok. De végül nem siettünk, szép lassan leúsztak a halacskák torkunkon.. Finom volt, ajánlott hely ez mindenképp!
Méretes darabok, de nagyon finom volt ! Csacsihal szalma krumplival - de ha így kéred, nem biztos, hogy megértik
Teli hassal vettük a fellegvári rövid szerpentint, hát nem is tudom, ez már a félhomály gurinál sem jött be, most sem voltam gyorsabb. De ilyen az élet, egy folyamatos harc, küzdelem, délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal !
Mint kiderült tanár úr még nem járt Horányban, így az ottani Soós cukrászdát sem ismeri, ahol bizton állítom szerintem a legjobb a fagylalt mind közül amit én valaha ettem. Igazi békebeli fagylalt ez, a cukrászda is megmaradt a régi retro stílusában, régi fagylalt hűtő bödönök, csak kp fizetési lehetőség, de még a rácsok is olyanok, mint a nyolcvanas években.
Mivel cukor beteg vagyok, így 6 gombóc fagylaltnál nem mertem többet enni, elvégre itt pont két dekagramm cukor van egy gombócban, összesen az már 120 gramm !
Mivel kicsit elment az idő, haza felé mentünk, ami itt egy kerek 20 km-es kitérőt jelent ha nem akar kompozni valaki, mert az egyetlen híd Tahitótfaluban van. Itt már látszott, hogy a 11-es főút kezdett telítődni. Szentendrén már állt a sor, így megkezdtük a 2. Magyar hadsereg határozott erőteljes, dinamikus előrenyomulását a kocsisor között. Hála istennek mi veszteségek nélkül jutottunk át, az előbb említett hadsereg sajnos nem volt ilyen szerencsés.
Lecsó egész házig kísért, ahol már várt a közben igen népesre duzzadt családom. Holnap ballag a fiam, ezt is megértem.
Május elsején mi mást is tehetne az ember, mint, hogy kimegy a helyi majálisra, főleg, ha az egy szem lánya is fellép a Garabonciás néptánc csoporttal, itt összefutottam Nabs-al, akinek a lánya szintén a világhír felé vezető deszkákon ropta a talpalávalót egy másik csapattal.
Szó, szót követett, aminek az lett a vége, hogy szuper apukák vagyunk, hisz hősiesen álljuk a sarat a közönség soraiból, így igazán megérdemeljük, hogy délután guruljunk együtt egy rövidet, itt a környéken.
Délután fél négykor találkoztunk és nekivágtunk a Csepel-sziget déli csúcsát meghódítani, velem tartott a lányom is.
A fő Duna ágon megnéztük a vízi átkelési lehetőségeket. Tökölön nem mentünk le a komphoz, de Szigetújfalunál, majd Lórévnél már igen.
Szigetújfalu rév
Lórévnél megcsodáltuk az árterületen épült Zichy kápolnát.
A kápolna uralja a tájat, az ember csak vakarja a fejét, nem érti, hogyan kerülhetett ez a tüneményes épület ennek az apró szerb falunak a közelébe, a magyarországi árterek legszebb látványosságaként. Olyan ez, mintha Budapesten, az ötödik kerületben bolyongva egyszer csak egy zsúpfedeles parasztházra bukkannánk.
1859 épült, ott ahol 1848. szeptemberében Görgey Artúr kivégeztette gróf Zichy Ödönt, a Főrendiház tagját. Az akasztófa és a sír helyén Ferenc József parancsára építették és szentelték föl ezt a kicsiny, romantikus-neogót stílusban épült kápolnát. Nemhogy akkor, de még most is árvíz járta terület ez. Éppen ezért egy jókora halmot hordtak össze, hogy a legmagasabb árvizek se érjék el kapuját.
Lórév - Zichy kápolna
Két tesó
A Lórévi révnél lévő büfébe benyomtunk egy-egy óriáspalacsintát, majd folytattuk az utunkat a déli szigetcsúcs felé.
A Tassi zsilipnél meggyőződhettünk róla, hogy egyszer minden véget ér, így a Csepel-sziget is, ezért visszafordultunk és Ráckevén keresztül a sziget bal oldalán, azaz a Ráckevei (Kvassay és a Tassi zsilipekkel) szabályozott vízszintű Duna ág mellett jöttünk észak felé.
Kényelmes tempóban gurultunk, de így is hamar véget ért volna a gurulás, ezért felvetettem Nabs-nak, hogy menjünk át komppal Ercsibe és nézzük meg az Érdi magas partról is, hogy fest a Csepel-sziget. Mivel a rév egész óránként indul, ezért elvettük a kompozást, helyette az M0-ás hídon mentünk át.
Tassi zsilip
Sajnos a magas parthoz pocsék út vezet. A motort kegyetlenül dobálták a - nemrég még saras úton csúszkáló autók által kivájt - kőkeményre száradt nyomvályúk.
Bacus biztos élvezte volna, hisz ebben már komoly gyakorlatra tett szert! :D
Megálltunk a magas parton felállított keresztnél egy fotóra, majd elindultunk a pár száz méterre lévő, szebb panorámát nyújtó másik magas partszakaszra.
Szegény lányom egy-két kicsúszásnál pánikolt is nekem a sisakkommunikációba, hogy mindjárt elesünk. Nyugtattam, hogy nyugi, nyugi, a terep már csak ilyen, össze-vissza dobálja a motort.
Pár perc múlva egy nyomvályúba sikeresen leakadt az első kerék és már borultunk is a jobb oldalunkra.
Nem a motor volt az első gondolatom, hanem az, hogy a lányomnak remélem nem lett semmi baja. Szerencsére az ijedségen kívül egy a haja szála sem görbült. Földút ellenére a kiszáradt agyagos talaj beton kemény volt, mintha kőre estünk volna, de a váll és könyök protektorok tették a dolgukat.
Én jól beütöttem a bordámat, de nem fájt nagyon, csak egy kicsit a légzésnél szúrt, de mire haza értünk már kutyabajom sem volt. Otthon nézegettem, hogy a gerincprotektorom ráhajlik a bordáimra, így az tompította a becsapódást, ezt eddig észre sem vettem. Jó kis cucc ez!
A motorom fékpedálja, mint a malac farka felkunkorodott, ez egy kicsit csalódás volt, mert akkor bukógombáim vannak, hogy azt vártam volna, hogy semmi baja nem lesz a motoromnak, igaz egy mély nyomvályúban volt a kerék, az út, meg mint a bazalt, olyan kemény volt. A fékpedált visszahajlítottam a lábtartóról, majd haza gurultunk.
A lányom egyébként a kismotor jogsi megszerzésén töri a fejét, így kérdeztem is tőle, hogy, ezek után még mindig szeretné, vagy elment tőle a kedve egy életre?! Azt mondta, hogy dehogy is ment el még mindig akarja, szerinte ő nem is eset volna el, ha ő vezet. Hát van önbizalma azt meg kell hagyni.
Pedig titkon reméltem, hogy azt mondja, kihagyja a motorozást a bakancslistájából.
Valamikor tavaly jelezte Mesemondólány, hogy ismerősei megnézésre ajánlottak neki egy szlovén orchidea-farmot Dobronakon (Dobrovnik) a határ közelében. Természetesen azonnal megígértem neki, hogy hamarosan felkeressük a helyet és kedvére gyönyörködhet a virágokban.
Alig telt el egy év, és az ország földrajzi középpontjánál máris az orchidea-túra időpontját tervezgettük. A kezdeti útvonal jelentősen megváltozott, mivel Taurusék megemlítették, hogy ha már arrafelé tekergünk, ejtsük útba a Muraköz gyöngyszemét, az olasz Toszkána szinte minden jellegzetességét felvonultató borvidék központját is. Egyszóval, irány Jeruzalem!
Hazaérve egyből leültem a gép elé és gyorsan összeállítottam az útvonalat. Beszerveztem egy kollégámat és a feleségét is, majd egész áprilisban izgatottan lestük az időjárás-jelentéseket. Már kb. egy hónapja kiváló motoros idő volt, ám ahogyan közeledett a túra időpontja, egyetlen hétvégére jeleztek csak esőt, szelet és lehűlést. Igen, pont arra a hétvégére!
Taurussal nagyon eltökéltek voltunk. Megegyeztünk, ha törik, ha szakad, mi nekivágunk. Látva az elszántságunkat az oldalbordák is kijelentették, hogy akkor mindenképpen jönnek ők is. Én előtte is büszke voltam rájuk, a túra végén pedig meg kellett állapítanom, hogy bizony kemény lányok mindannyian!
A terv az volt, hogy a siófoki találkozás után elsuhanunk a déli-parton Balatonkeresztúrig, ott csatlakozik a harmadik motor, majd onnan előbb a 76-os úton, majd a 75-ösön haladva Lentinél teszünk egy kis kitérőt Csesztreg - Nemesnép felé. A határtól kb. 10 km Dobronak és az orchidea-farm, ott körülnézünk, megesszük a szendvicseink egy részét és haladunk Jeruzalem lankás dombjai felé, Drávamagyaródnál átmegyünk Horvátországba, azután a Dráva mellet haladva Berzencénél ismét belépünk az országba, majd Iharosberény és Nagykanizsa között a versenypálya minőségű 61-es út aszfaltján meghajtjuk kicsit a gépeket (CBF1000, DL1000, DL650) és Balatonkeresztúrnál zárjuk a kört.
2019. április 28-án reggel fél 9-kor sütött a nap és kb. 40-50 km/ó sebességű északnyugati szél fújt Siófokon, ígéretes 70-es lökésekkel. Ja, most nem szörfözni megyünk?!? Akkor ez bizony elég kellemetlen futam lesz...
A benzinkúton megnyugtattam minden résztvevőt, hogy a széltérkép adatai szerint maximum a Balaton nyugati csücskéig lesz ez a szeles idő, onnan már csendesedik, tehát kb. egy óra oldalszél vár ránk. Határozott voltam, hittek nekem. Sajnos a prognózis nem jött be és én akkor azt hittem egész nap a 20 fokos oldaldőléssel megyünk majd az egyenes úton is, de a határ közelében mégiscsak elcsendesedett.
Motoroztunk már hidegben, melegben, esőben, sötétben, napsütésben, hegynek föl és le, tengerparti homokon, révfülöpi hegyi-buktatón, az Alföldön és sok fővárosban, a Balkánon és Bérbaltaváron, de az erős oldalszéllel még nem sikerült megbarátkoznom. Nem lehet elégszer leírni: büszke vagyok a lányokra, hogy egy szó nélkül ültek mögöttünk, de nyilván magukban azért mormolták: „Hát sosem érjük már el azt a nyugati csücsköt!”
Egy akadálytalan határátkelést követően valamikor 11 óra előtt már a dobronaki Ocean Orchids bejárata előtti parkolóban álltunk. Előkerültek a szendvicsek, a müzli-szeletek és a magyar ember hűséges útitársa: a rántott hús is. Ettünk, ittunk, amit lehetett az elcsomagoltuk a dobozokba és irány az 1500 nm-es őserdő és a 400 féle trópusi nővény!
5 euro a belépő, ennek a fele levásárolható. A bukósisakokat a bejáratnál tettük le a pult mögé. Célszerű a motoros ruházaton könnyíteni, mivel a trópusi növények miatt trópusi körülmények fogadják az érdeklődőket. Én erre már csak bent jöttem rá, így már bejárat melletti banánfa látványától kivert a víz.
Az orchideák gyönyörűek, ezer színben pompáznak, mindegyik növény mellett többnyelvű leírás található (magyarul is). Van vízesés és tó, banán és vanília, bromélia és fikusz. Sőt, pihenőhelyek is, ahol a fáradt utazók megpihenhetnek kicsit.
Majdnem egy órát voltunk a dzsungelben, majd újra nyeregbe szálltunk és irány a jeruzalemi borvidék. Az időjárás itt már kegyes volt hozzánk, így napsütés, 20 fok és mérsékelt légmozgás volt a jutalmunk. A 726-os úton átkeltünk a Murán, majd a 231-es és a 230-as úton haladtunk a cél felé, meseszép tájakon. Forgalom szinte alig volt a keskeny, kiváló minőségű utakon. A 43 állandó lakossal büszkélkedő Jeruzalem táblájánál elkészültek a kötelező fotók, majd városnéző tempóban elindultunk a kanyargós utakon a szlovén-horvát határ irányába.
A drávamagyaródi határátkeléssel nem volt gond, bár itt már voltak határőrök is. Az igazolványok és a motorok papírjainak átvizsgálása nem tartott tovább 2-2 percnél, majd haladtunk is tovább a Dubrava-tó felé. Az út a Dráva mellett halad, igazán impozáns látványt nyújtva. A tó valójában egy 17 km²-es, mesterséges tározó, amit a Drávából duzzasztottak a dubravai vízerőműnek. Ez Horvátország második legnagyobb tava, ám az első sem nagyobb 30 km²-nél (Vranai-tó). A behajtani tilos táblát tévesen értelmezve, bátran felhajtottunk a gátra és nézelődtünk kicsit. Szép-szép, de azért nekem a „tó”, mégis csak a Balaton…
A Dráva-völgyében ismét mellénk szegődött az élénk északi szél és el is kísért hazáig. A tározótól újabb 40 km megtételét követően, ha nagy nehezen is, de beálltunk a berzencei határátkelő megfelelő sávjába (először a legszélső buszsávba kanyarodtam, de nincs rá magyarázatom…), ahol valószínűleg gyanúsak lehettünk, mert annyi ideig nézegették az okmányainkat, mint az elmúlt 10 egyéb határátlépéseinken összesen. Végül csak visszaengedtek az országba.
Később megnéztem: aznap 54 autó és a mi 3 motorunk lépett be. Az átlagosan kb. 2,4 jármű óránként. Gondolom örültek, hogy végre akadt valami tennivalójuk és nem akarták elkapkodni. Köszönjük, hogy éberen őrzitek a határt!
A csurgói tankolást követően megcsodáltuk a Somogyi-, majd a Zalai-dombság egybefonódó lankáit és a virágzó repceföldeket, elrobogtunk a somogycsicsói bekötőút mellett (üdvözlet Balatoncsicsóra!), majd picit megkoptattuk még a gumikat a 61-es úton. Nagykanizsánál ráfordultunk a célegyenesbe, ami egyeseknek 50, nekünk 100, másoknak 160 km-t tartogatott még.
Én hazafelé már a következő szlovén-osztrák túrán törtem a fejem. Imádom azt a vidéket, egyszerűen olyan, mintha egy mesefilm terepasztalán motoroznánk…
Remélem a résztvevők azóta már megbocsátották az indokolatlan meteorológiai optimizmusomat és azt a pár visszafordulást, „tévutat” is, amit a GPS szolgai követése miatt elszenvedtünk…
