2019-ben Szabiboy igen magasra tette a lécet a tájékozódási túra megszervezésével. Az útvonal remek volt, kellően kacskaringós, a közbe ékelt feladatok ötletesek voltak, nem lehet eléggé megköszönni. Többen megfogadtuk, hogy ezt bizony még egyszer biztos végig járjuk!
Itt még az azóta elhunyt Zozó barátunk is velünk motorozott, bizony ilyen rút az élet, ezért kell úgy élni, mintha az a nap lenne az utolsó!
Nagyon jól alakult a mai nap végül, kb. 12h körül tudtam csak elindulni, beütöttem Garminba, hogy 4h kört tervezzen, de akár hogy nyomkodtam, mindenképpen dél felé akart tervezni, valahogy nem tetszett Kecskemét irány.. Már majdnem feladtam, mikor az opciókat megváltoztatva azt kértem, hogy tervezzen egy 250km -es karikát. Az egyik opció itt már a 10-es úton vitt, azt mondtam nem is nézem tovább, legyen meglepi hova visz.
Solymárig dög unalom, már épp azon gondolkoztam, hogy ez egy halom szart se ér ez a funkció, mikor elvitt Csobánka felé. No ez már jobban tetszett, még sosem jártam erre, tetszett. Aztán felvitt Esztergomba, én még mindig híven követtem az utasításokat, mikor is már látszott, hogy ez átvisz a szlovákokhoz.., de én nem akartam oda menni. :), így pótoltam régi restanciám, felmentem a Bazilikához, sőt itt le is szálltam a motorról és szokásos dokumentálásos fotók után leültem a padok egyikére, megittam a vitt kávém, D vitamint gyűjtöttem. A nyugit egy osztálykirándulás zavarta meg, mikor harmadszor hallottam mögöttem a diákoktól, hogy inkább a kocsmába mennének már, akkor elöntött a bűntudat, hogy bizony mi is sokszor ezt az opciót választottuk.. ezért leküzdve minden emelkedő, lépcső iránt érzett undorom most bizony alaposan körbe sétáltam a helyet, sőt be is mentem minden hova, ahova nem kértek belépőt. Az orgonát kár, hogy nem hallottam, mert kíváncsi lettem volna itt hogyan is szólna egy Bach - d-moll toccata és fuga.. viszont helyette megtekintettem a padlón lévő igencsak kopott lapokat és fuga-t.
Szent Pityu kecsesen sasszézik, ez még sosem tűnt fel.
"a magyarországi egyházak feje, anyja és tanítója" hirdeti a felirat
Egyszerre két fuvolán játszott, de nem adtam egy fillért se neki :)
Ezzel a védő hálóval elég kiábrándító látvány
Ennek igen jó hangja lehet..
Igazi mécsesek, 100 Ft darabja. Ezek nem százasok.., mert csak 96 db mécses fér fel..
Az épületből kilépve egy sötét ruhás (reverendás?) hajtott el mellettem egy fekete Porsche Cayenne-el, a rendszáma 656- volt, szinte sátáni rendszám, nemde?
Nem sátáni, mondom, hogy 656...
Csodás panoráma
Az Osmo Pocket-t még mindig sokan megcsodálják, jól fel is tartottam a magasba a selfi botommal
A motorhoz visszaérve még végig néztem egy BMW kabriolet találkozó fényképezéshez készülődését, de annyit tököltek, hogy nem vártam meg, végül lesz e fénykép. A fő mufti ugyanis kitalálta, hogy V alakban álljanak fel már a magánúton a behajtani tilosban, de nem igen akart összejönni, mert mire már beszerencsétlenkedte magát a fele, mindig jött a helyi kis turista vonat, meg a Porsche Cayenne-nel is visszajött az isteni helytartó..
Jobbra a főmufti verdája, annak kellene elől állni a V alakzatban. Sajnos a BMW megvásárlásához nem jár vezetési tréning..
Szerintem a bőröndök csak dísz, mondhatnám disz iz dísz :)
Lefele még köröztem ott Esztergomban, nem igen találtam, hogy merre menjek, mert a GPS még mindig át akart vinni a szomszédosba, mikor egyszer csak feltűnt mögöttem egy szép V-Strom. Igencsak néztem a visszapillantóban, hogy vajon klub tag e, de nem tudtam rájönni. Miután mellém jött még mindig nem ismertem fel a Caberg sisak mögött megbújó klubtagot, aki vidáman üdvözölt.., és akkor leesett, nem is egy kutya közönséges klub taggal futottam össze, hanem az egyetlen
V-Stromos vezetőségi vezetővel. Remélem innen már mindenki tudja, hogy ki is az...
Lecsó végig kabátban, nem is fázott :)
Gyors egyeztetés után megbeszéltük, hogy beülünk Visegrádon az idén már többször bevált kajáló büfébe (Ételbárka). Rengetegen voltak, így bent ültünk le, mindketten hekket rendeltünk. Lecsó tán még sült krumplit is kért hozzá. Nem kevés idő telt el, mikor egyszer csak látom, hogy a mérlegen mi is az? Csak nem két halott, akarom mondani hal ott.
Mikor letette elénk a két "dögöt" nem hittem volna, hogy meg tudjuk enni a felét is, hatalmas darabok. De végül nem siettünk, szép lassan leúsztak a halacskák torkunkon.. Finom volt, ajánlott hely ez mindenképp!
Méretes darabok, de nagyon finom volt ! Csacsihal szalma krumplival - de ha így kéred, nem biztos, hogy megértik
Teli hassal vettük a fellegvári rövid szerpentint, hát nem is tudom, ez már a félhomály gurinál sem jött be, most sem voltam gyorsabb. De ilyen az élet, egy folyamatos harc, küzdelem, délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal !
Mint kiderült tanár úr még nem járt Horányban, így az ottani Soós cukrászdát sem ismeri, ahol bizton állítom szerintem a legjobb a fagylalt mind közül amit én valaha ettem. Igazi békebeli fagylalt ez, a cukrászda is megmaradt a régi retro stílusában, régi fagylalt hűtő bödönök, csak kp fizetési lehetőség, de még a rácsok is olyanok, mint a nyolcvanas években.
Mivel cukor beteg vagyok, így 6 gombóc fagylaltnál nem mertem többet enni, elvégre itt pont két dekagramm cukor van egy gombócban, összesen az már 120 gramm !
Mivel kicsit elment az idő, haza felé mentünk, ami itt egy kerek 20 km-es kitérőt jelent ha nem akar kompozni valaki, mert az egyetlen híd Tahitótfaluban van. Itt már látszott, hogy a 11-es főút kezdett telítődni. Szentendrén már állt a sor, így megkezdtük a 2. Magyar hadsereg határozott erőteljes, dinamikus előrenyomulását a kocsisor között. Hála istennek mi veszteségek nélkül jutottunk át, az előbb említett hadsereg sajnos nem volt ilyen szerencsés.
Lecsó egész házig kísért, ahol már várt a közben igen népesre duzzadt családom. Holnap ballag a fiam, ezt is megértem.
Május elsején mi mást is tehetne az ember, mint, hogy kimegy a helyi majálisra, főleg, ha az egy szem lánya is fellép a Garabonciás néptánc csoporttal, itt összefutottam Nabs-al, akinek a lánya szintén a világhír felé vezető deszkákon ropta a talpalávalót egy másik csapattal.
Szó, szót követett, aminek az lett a vége, hogy szuper apukák vagyunk, hisz hősiesen álljuk a sarat a közönség soraiból, így igazán megérdemeljük, hogy délután guruljunk együtt egy rövidet, itt a környéken.
Délután fél négykor találkoztunk és nekivágtunk a Csepel-sziget déli csúcsát meghódítani, velem tartott a lányom is.
A fő Duna ágon megnéztük a vízi átkelési lehetőségeket. Tökölön nem mentünk le a komphoz, de Szigetújfalunál, majd Lórévnél már igen.
Szigetújfalu rév
Lórévnél megcsodáltuk az árterületen épült Zichy kápolnát.
A kápolna uralja a tájat, az ember csak vakarja a fejét, nem érti, hogyan kerülhetett ez a tüneményes épület ennek az apró szerb falunak a közelébe, a magyarországi árterek legszebb látványosságaként. Olyan ez, mintha Budapesten, az ötödik kerületben bolyongva egyszer csak egy zsúpfedeles parasztházra bukkannánk.
1859 épült, ott ahol 1848. szeptemberében Görgey Artúr kivégeztette gróf Zichy Ödönt, a Főrendiház tagját. Az akasztófa és a sír helyén Ferenc József parancsára építették és szentelték föl ezt a kicsiny, romantikus-neogót stílusban épült kápolnát. Nemhogy akkor, de még most is árvíz járta terület ez. Éppen ezért egy jókora halmot hordtak össze, hogy a legmagasabb árvizek se érjék el kapuját.
Lórév - Zichy kápolna
Két tesó
A Lórévi révnél lévő büfébe benyomtunk egy-egy óriáspalacsintát, majd folytattuk az utunkat a déli szigetcsúcs felé.
A Tassi zsilipnél meggyőződhettünk róla, hogy egyszer minden véget ér, így a Csepel-sziget is, ezért visszafordultunk és Ráckevén keresztül a sziget bal oldalán, azaz a Ráckevei (Kvassay és a Tassi zsilipekkel) szabályozott vízszintű Duna ág mellett jöttünk észak felé.
Kényelmes tempóban gurultunk, de így is hamar véget ért volna a gurulás, ezért felvetettem Nabs-nak, hogy menjünk át komppal Ercsibe és nézzük meg az Érdi magas partról is, hogy fest a Csepel-sziget. Mivel a rév egész óránként indul, ezért elvettük a kompozást, helyette az M0-ás hídon mentünk át.
Tassi zsilip
Sajnos a magas parthoz pocsék út vezet. A motort kegyetlenül dobálták a - nemrég még saras úton csúszkáló autók által kivájt - kőkeményre száradt nyomvályúk.
Bacus biztos élvezte volna, hisz ebben már komoly gyakorlatra tett szert! :D
Megálltunk a magas parton felállított keresztnél egy fotóra, majd elindultunk a pár száz méterre lévő, szebb panorámát nyújtó másik magas partszakaszra.
Szegény lányom egy-két kicsúszásnál pánikolt is nekem a sisakkommunikációba, hogy mindjárt elesünk. Nyugtattam, hogy nyugi, nyugi, a terep már csak ilyen, össze-vissza dobálja a motort.
Pár perc múlva egy nyomvályúba sikeresen leakadt az első kerék és már borultunk is a jobb oldalunkra.
Nem a motor volt az első gondolatom, hanem az, hogy a lányomnak remélem nem lett semmi baja. Szerencsére az ijedségen kívül egy a haja szála sem görbült. Földút ellenére a kiszáradt agyagos talaj beton kemény volt, mintha kőre estünk volna, de a váll és könyök protektorok tették a dolgukat.
Én jól beütöttem a bordámat, de nem fájt nagyon, csak egy kicsit a légzésnél szúrt, de mire haza értünk már kutyabajom sem volt. Otthon nézegettem, hogy a gerincprotektorom ráhajlik a bordáimra, így az tompította a becsapódást, ezt eddig észre sem vettem. Jó kis cucc ez!
A motorom fékpedálja, mint a malac farka felkunkorodott, ez egy kicsit csalódás volt, mert akkor bukógombáim vannak, hogy azt vártam volna, hogy semmi baja nem lesz a motoromnak, igaz egy mély nyomvályúban volt a kerék, az út, meg mint a bazalt, olyan kemény volt. A fékpedált visszahajlítottam a lábtartóról, majd haza gurultunk.
A lányom egyébként a kismotor jogsi megszerzésén töri a fejét, így kérdeztem is tőle, hogy, ezek után még mindig szeretné, vagy elment tőle a kedve egy életre?! Azt mondta, hogy dehogy is ment el még mindig akarja, szerinte ő nem is eset volna el, ha ő vezet. Hát van önbizalma azt meg kell hagyni.
Pedig titkon reméltem, hogy azt mondja, kihagyja a motorozást a bakancslistájából.
Valamikor tavaly jelezte Mesemondólány, hogy ismerősei megnézésre ajánlottak neki egy szlovén orchidea-farmot Dobronakon (Dobrovnik) a határ közelében. Természetesen azonnal megígértem neki, hogy hamarosan felkeressük a helyet és kedvére gyönyörködhet a virágokban.
Alig telt el egy év, és az ország földrajzi középpontjánál máris az orchidea-túra időpontját tervezgettük. A kezdeti útvonal jelentősen megváltozott, mivel Taurusék megemlítették, hogy ha már arrafelé tekergünk, ejtsük útba a Muraköz gyöngyszemét, az olasz Toszkána szinte minden jellegzetességét felvonultató borvidék központját is. Egyszóval, irány Jeruzalem!
Hazaérve egyből leültem a gép elé és gyorsan összeállítottam az útvonalat. Beszerveztem egy kollégámat és a feleségét is, majd egész áprilisban izgatottan lestük az időjárás-jelentéseket. Már kb. egy hónapja kiváló motoros idő volt, ám ahogyan közeledett a túra időpontja, egyetlen hétvégére jeleztek csak esőt, szelet és lehűlést. Igen, pont arra a hétvégére!
Taurussal nagyon eltökéltek voltunk. Megegyeztünk, ha törik, ha szakad, mi nekivágunk. Látva az elszántságunkat az oldalbordák is kijelentették, hogy akkor mindenképpen jönnek ők is. Én előtte is büszke voltam rájuk, a túra végén pedig meg kellett állapítanom, hogy bizony kemény lányok mindannyian!
A terv az volt, hogy a siófoki találkozás után elsuhanunk a déli-parton Balatonkeresztúrig, ott csatlakozik a harmadik motor, majd onnan előbb a 76-os úton, majd a 75-ösön haladva Lentinél teszünk egy kis kitérőt Csesztreg - Nemesnép felé. A határtól kb. 10 km Dobronak és az orchidea-farm, ott körülnézünk, megesszük a szendvicseink egy részét és haladunk Jeruzalem lankás dombjai felé, Drávamagyaródnál átmegyünk Horvátországba, azután a Dráva mellet haladva Berzencénél ismét belépünk az országba, majd Iharosberény és Nagykanizsa között a versenypálya minőségű 61-es út aszfaltján meghajtjuk kicsit a gépeket (CBF1000, DL1000, DL650) és Balatonkeresztúrnál zárjuk a kört.
2019. április 28-án reggel fél 9-kor sütött a nap és kb. 40-50 km/ó sebességű északnyugati szél fújt Siófokon, ígéretes 70-es lökésekkel. Ja, most nem szörfözni megyünk?!? Akkor ez bizony elég kellemetlen futam lesz...
A benzinkúton megnyugtattam minden résztvevőt, hogy a széltérkép adatai szerint maximum a Balaton nyugati csücskéig lesz ez a szeles idő, onnan már csendesedik, tehát kb. egy óra oldalszél vár ránk. Határozott voltam, hittek nekem. Sajnos a prognózis nem jött be és én akkor azt hittem egész nap a 20 fokos oldaldőléssel megyünk majd az egyenes úton is, de a határ közelében mégiscsak elcsendesedett.
Motoroztunk már hidegben, melegben, esőben, sötétben, napsütésben, hegynek föl és le, tengerparti homokon, révfülöpi hegyi-buktatón, az Alföldön és sok fővárosban, a Balkánon és Bérbaltaváron, de az erős oldalszéllel még nem sikerült megbarátkoznom. Nem lehet elégszer leírni: büszke vagyok a lányokra, hogy egy szó nélkül ültek mögöttünk, de nyilván magukban azért mormolták: „Hát sosem érjük már el azt a nyugati csücsköt!”
Egy akadálytalan határátkelést követően valamikor 11 óra előtt már a dobronaki Ocean Orchids bejárata előtti parkolóban álltunk. Előkerültek a szendvicsek, a müzli-szeletek és a magyar ember hűséges útitársa: a rántott hús is. Ettünk, ittunk, amit lehetett az elcsomagoltuk a dobozokba és irány az 1500 nm-es őserdő és a 400 féle trópusi nővény!
5 euro a belépő, ennek a fele levásárolható. A bukósisakokat a bejáratnál tettük le a pult mögé. Célszerű a motoros ruházaton könnyíteni, mivel a trópusi növények miatt trópusi körülmények fogadják az érdeklődőket. Én erre már csak bent jöttem rá, így már bejárat melletti banánfa látványától kivert a víz.
Az orchideák gyönyörűek, ezer színben pompáznak, mindegyik növény mellett többnyelvű leírás található (magyarul is). Van vízesés és tó, banán és vanília, bromélia és fikusz. Sőt, pihenőhelyek is, ahol a fáradt utazók megpihenhetnek kicsit.
Majdnem egy órát voltunk a dzsungelben, majd újra nyeregbe szálltunk és irány a jeruzalemi borvidék. Az időjárás itt már kegyes volt hozzánk, így napsütés, 20 fok és mérsékelt légmozgás volt a jutalmunk. A 726-os úton átkeltünk a Murán, majd a 231-es és a 230-as úton haladtunk a cél felé, meseszép tájakon. Forgalom szinte alig volt a keskeny, kiváló minőségű utakon. A 43 állandó lakossal büszkélkedő Jeruzalem táblájánál elkészültek a kötelező fotók, majd városnéző tempóban elindultunk a kanyargós utakon a szlovén-horvát határ irányába.
A drávamagyaródi határátkeléssel nem volt gond, bár itt már voltak határőrök is. Az igazolványok és a motorok papírjainak átvizsgálása nem tartott tovább 2-2 percnél, majd haladtunk is tovább a Dubrava-tó felé. Az út a Dráva mellett halad, igazán impozáns látványt nyújtva. A tó valójában egy 17 km²-es, mesterséges tározó, amit a Drávából duzzasztottak a dubravai vízerőműnek. Ez Horvátország második legnagyobb tava, ám az első sem nagyobb 30 km²-nél (Vranai-tó). A behajtani tilos táblát tévesen értelmezve, bátran felhajtottunk a gátra és nézelődtünk kicsit. Szép-szép, de azért nekem a „tó”, mégis csak a Balaton…
A Dráva-völgyében ismét mellénk szegődött az élénk északi szél és el is kísért hazáig. A tározótól újabb 40 km megtételét követően, ha nagy nehezen is, de beálltunk a berzencei határátkelő megfelelő sávjába (először a legszélső buszsávba kanyarodtam, de nincs rá magyarázatom…), ahol valószínűleg gyanúsak lehettünk, mert annyi ideig nézegették az okmányainkat, mint az elmúlt 10 egyéb határátlépéseinken összesen. Végül csak visszaengedtek az országba.
Később megnéztem: aznap 54 autó és a mi 3 motorunk lépett be. Az átlagosan kb. 2,4 jármű óránként. Gondolom örültek, hogy végre akadt valami tennivalójuk és nem akarták elkapkodni. Köszönjük, hogy éberen őrzitek a határt!
A csurgói tankolást követően megcsodáltuk a Somogyi-, majd a Zalai-dombság egybefonódó lankáit és a virágzó repceföldeket, elrobogtunk a somogycsicsói bekötőút mellett (üdvözlet Balatoncsicsóra!), majd picit megkoptattuk még a gumikat a 61-es úton. Nagykanizsánál ráfordultunk a célegyenesbe, ami egyeseknek 50, nekünk 100, másoknak 160 km-t tartogatott még.
Én hazafelé már a következő szlovén-osztrák túrán törtem a fejem. Imádom azt a vidéket, egyszerűen olyan, mintha egy mesefilm terepasztalán motoroznánk…
Remélem a résztvevők azóta már megbocsátották az indokolatlan meteorológiai optimizmusomat és azt a pár visszafordulást, „tévutat” is, amit a GPS szolgai követése miatt elszenvedtünk…
Sokat gondolkoztam, hogy honnan is kezdjem mesélni a történteket, mert a tegnapi gurulásnak hosszú évekre, évtizedekre visszamenő történelmi kapcsolatai vannak, még ha a felületes szemlélő ezt elsőre nem is gondolná.
Először is a mi ki gurulásunk nagypéntekre, azaz a Húsvétot megelőző péntekre esett, kezdhetném egészen Krisztus születésének illetve jelen esetben halálának és feltámadásának körülményeivel, de azt remélem, hogy nyájas olvasóim is tökéletesen tisztában vannak vele. Ezután nem sokkal is belevághatnék a történések idővonalába megemlítve Decimus Iunius Iuvenalis római költőt kinek nevéhez fűződik a "cirkuszt és kenyeret" mondás, de mire eljutnánk napjainkig, azt hiszem nem maradna kitartó olvasó, aki írásomon átverekedné magát.
Kezdjük hát a legújabb kori politikai történelmi magyarországi háttérrel, melynek bemutatása talán elengedhetetlen a gurulás szempontjából. 1989. október 23-a Szűrös Mátyás az erkélyen áll, bejelenti, hogy az addigi népköztársaság helyett, mostantól köztársaság az államforma. Öröm és bódottá a népre többé nincs szükség. Sic transit gloria mundi.
A következő 30 évet gyorsan össze lehet foglalni:
1990-1994 Lelkes hülyék
1994-1998 Régi hülyék
1998-2002 Fiatal hülyék
2002-2010 Rutinos majd ravasz hülyék
2010- Mesterhármas
Nos, itt ebben a pillanatban fonódik össze Juvenalis és a legújabb kori történelem, ugyanis a valamit kell adni a népnek, mindig újra meg újra, hogy föl-föl dobott kőként vissza-vissza hullva a nép, ki 4 évente egyszer az úr, jó helyre tegye az x-t. Így esett, hogy 2017-ben, hogy az urnák előtt mondhassuk, hogy "lám, csak jó az Isten, jót ád", szóval 2017-ben a nagypéntek munkaszüneti nap lett!
Tulajdonképpen a tegnapi gurulásunk két esemény szerencsés egybekapcsolódásának a következménye volt. A nagypénteki szabadnap ÉS egy társunk, Mecseki Tomi egy szerencsés együttléte, melyen magvait oly sikeresen elvetette, hogy - bár hosszú, mondhatni évekig tartó gyermek kor után- lánya valamely győri kollégiumi intézmény lakója lett.
Innentől viszont felgyorsultak az események, munkaszüneti nap lévén Mecsekit barátunk felvetette, hogy meglátogatná kislányát a kollégiumban, de ezen esemény után szeretné a legrövidebb történelemmel rendelkező határos ország egyik városát, megkerülni, átgurulni rajta. Győri társaink azonnal felajánlották segítségüket, sőt a teljes szervezést magukra vállalva Mátyás hadait utánozva még egy Schwechat-i reptér látogatást is beterveztek, mely végül kikerült a végleges tervből.
A Szlovák rész megmaradt, végül 10 motorral vágtunk neki, hogy teleszórjuk elégetett szénhidrogénekkel az általuk csak Bratislava-nak csúfolt Pozsonyt. De ne szaladjunk előre.
A tervezéskor az én személyes kérésem volt, valahol álljunk meg enni, hogy a szokásos gasztro élmény is meglegyen a gurulásban. Nem ragaszkodtam nagy felhajtáshoz, jó lett volna bármi gyors kajálda, ehhez csak egy dolgot kértem figyelembe venni:
Hárman, Ispán, Öcsi és jómagam reggel 8-kor indultunk Budapestről, egy nagyon kényelmes nézelődős tempóban a 10-es úton, majd Almásfüzitőn becsatlakozva az 1-es főútra Győrig. Este gyorsan megcsináltam azért az útvonalat a MapSource-ban, feltöltöttem a Garminra, leellenőriztem, hogy azon az úton akar e navigálni, majd másnap élesben csak 15x akart letéríteni az útvonalról, rávinni az autópályára. Nem tudom még mindig kezelni a navim.
A találkozó 11h-ra volt kiírva az egyik győri OMV kúton, ahova mi fél órával előtte be is gurultunk.
Gyűlnek a motorok
Nemrob, a mai túra vezetője is befutott
Elindultunk, de Mosonmagyaróváron megálltunk bevárni Szikus-t, aki pár mp-el lemaradt a találkozóról. A várakozás alatt leteszteltük a kínai gumi nyomásmérőm, Ispán itthon vásárolt nyomásmérőjét, Nemrob szintén analóg mutatós nyomásmérőjét és a kút óráját is. Tulajdonképpen Ispán mérője tért csak el, igaz az jelentősen.
Vidám várakozás Szikus mesterre
Első megállónk Hainburgban volt, amit egy kis városnézés előzött meg, felmentünk a helyi "török" negyedbe a macskaköves úton, talán még nem volt kijelölt "no go" zóna, de már elég sötéten méregettek minket a mélyen ülő szemeikkel a marcona fiatalok. Itt egy szűk utca végén - vissza kanyarodtunk a városkán átvezető fő útra,- ahol balra egy kebabos ablaknál maradhatott le csapatunk vége, Szikus és Mecsekit. Egy pár perc után ezt sikerült is észre vennünk, örömünkben ugyanis, hogy megúsztuk a magyar-török viszályt nem igen néztünk hátra felé. A mai technikai vívmányok mellett nem olyan könnyű tartósan elveszni, így a Lidl parkolójában (sógoréknál egyébként nyitva volt) Primatopista megtalálta elveszett báránykákat illetve felvezetésével hamar együtt volt megint a csapat.
A kilátóhoz, illetve kilátó domb-ra felérve csodálatos látványban volt részünk. Ezek a sógorok tudnak valamit a kövér motorosok lustaságáról, se lépcső, se terep, végig aszfalt a tetején egy nagy parkolóval !
Iránykő, égtáj jelölésekkel és városokkal
Helyi bogár és virág határozó
Itt jegyezném meg, hogy ez a bogárhatározó stimmelt, a parkolóban megpucoltam a sisak pleximet, mindet felismertem ezek közül ami repült. Az ottani méh, ajj az bazi nagy volt. A jobb combomon utazott velem az egyik, de meguntam, hogy nagyon jobbra húz a motor a súlyától, így lepöccintettem az egyik kanyarban..
Hainburg
Kilátó domb hatalmas parkolója
D vitamin gyűjtés
Nem bízták a véletlenre.
Fefe idegenvezet. "Intelme gyorsan, nyersen ért."
Innen már a kaja helyszínére mentünk, Pernek-re, konkrétan ide ültünk be. Bár az étkek finomak voltak, csak szót kell ejtenünk a helyi erők szívélyes hozzáállásáról. Szerintem egy igazi Benesch unoka volt a felszolgáló, ez rögtön a belépésünk után kiderült. A hely legkellemesebb, de egyben legzártabb helységébe ültette le a csapatot, jó mélyen a félhomályba, ahova rögtön kihozta az eredeti szlovák nyelvű étlapokat. Mivel ezen a nyelven minden "ember" ért, nem volt szükség holmi angol vagy német nyelvű fordításra. Bár maga Benesch egyébként cseh volt, azért nem keveset tett a magyar-szlovák barátságos viszony kialakítása érdekében.
Itt egy kis magánvéleményes kitérőt kell tegyek a mássalhangzóktól torlódó csodás nyelv emberi mivoltának alátámasztására. Ehhez azt kell belátnunk, hogy az állat hangok utánzásakor, kevés, némely esetben egyáltalán nem használunk mássalhangzókat. Álljon itt néhány példa: marha-múúúúúúú, macska-miauuuuu, kutya-vauu, szamár-iááááá, birka-beeeee, stb. Ebből könnyen belátható, hogy a szlovák beszéd nem lehet állati eredetű, mert mégis mely állat mondana olyat, hogy strapačky vagy pernecký mlyn vagy na vrchu.., tehát ez csak emberi lehet.
A képen nem látszik, milyen sötét volt, talán csak az étlapot megvilágító telefon árulkodik
Videózás ilyen fényviszonyok mellett? :(
Teli hassal indultunk neki a szerpentinnek, ami még az Álmos könyv szerint sem szerencsés, nem is igen volt kedve senkinek sem gumit radírozni, egyedül Ispán vállalta be, hogy kicsit nagyobb tempót diktál. Az 503-as úton lecsorogva a Duna partra, az 506-os úton valahol Bős előtt elbúcsúztunk egymástól és kisebb csoportokban ki ki haza felé vette az irányt, Ispánnak és Mecsekitnek is kb annyi km volt hátra hazáig, mint nekünk, de amíg mi (Csabuval és Öcsivel) a kényelmes M1 autópályát választottuk, addig nekik még át kellett verekedni magukat a Bakonyon, ami sötétedés után már az előbújó vadak miatt (főleg szarvasok és őzek, amiket Mecsekit látott is figyelni az út mellett), nem olyan vidám.
A kép jól illusztrálja, hogy hogy figyelnek minket mint a Taszken harcosok a Tatooinon
Csabu a mi kis csapatunk élére állt és nem engedte holmi megállókkal lassítani a hazaérkezésünket, így dacára mutogatás, index, sőt még "bruti" hangját (légkompresszoros kürt) is bevetettem, csak tört előre, aminek eredményeként 8 óra után pár perccel már a megszokott hazai OMV kútnál itattam lovam, tulajdonképpen még sötétedés előtt.
Köszönöm mindenkinek aki részt vett ezen az eseményen, nagyon jó társaság volt, az étek is finom volt, az útvonal is, szóval bármikor kapható vagyok ilyesmire. Az időjárás is remek volt, végig napsütés ami vidáman simogatott minket.
A teljes útvonalat szokásos wikiloc oldalra kitettem, akit érdekel, az végignézheti merre jártunk, nekem kb 500 km-t sikerült beletekerni az órába.
